Irodalmi Szemle, 1988

1988/8 - Varga Erzsébet: Ünnepelünk

785

VARGA ERZSÉBET ÜNNEPELÜNK

Folyóiratunk 8. száma ezúttal dupla — 224 oldalas — terjedelemben jelenik meg, hogy — Csehszlovákia megalakulásának 70. évfordulója, a csehszlovák államszövetség létrejöttének és a nemzetiségekről szóló alkotmánytörvény elfogadásának 20. évfordulója s végül, de nem utolsósorban az Irodalmi Szemle megindulásának 30. évfordulója alkalmából — a jeles évfordulókról való megemlékezésen túl minél teljesebb képet adhasson a most ünnepelt események irodalmi vetületeiről-eredményeiről, azaz nemzetiségi irodalmunk jelenlegi állapotáról, fejlődési tendenciáiról, amelyeknek formálódását immár harminc esztendeje folyóiratunk is meghatározza.

Teljességre — minden egyes prózaírónk, költőnk, kritikusunk, sőt műfordítónk szerepeltetésére — természetesen nem törekedhettünk, a teljességhez — jóllehet még az illusztrációs anyag nyújtotta lehetőségeket is maximálisan igyekeztünk kihasználni — a dupla terjedelem is kevésnek bizonyult, s ezt én örvendetes dolognak tartom, hiszen irodalmunk fejlettségét, felnőttségét, termékenységét bizonyltja. Persze, meglehetősen hálátlan feladat volt eldönteni, hogy a rendelkezésünkre álló szépirodalmi anyagból mi kerüljön be az ünnepi számba és mit halaszthatunk a következő hónapokra, még akkor is, ha tudatosítjuk: a jó irodalom nem avulhat el néhány hónap alatt. Ami szerkesztőségünk postaládájából ezúttal is hiányzott, az az irodalmunk fájó pontjaként emlegetett dráma, ezzel kapcsolatban azonban szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a dráma — jellegénél, természeténél, színpadhoz kötöttségénél fogva — tulajdonképpen nem is realizálódhat pusztán nyomtatásban: a folyóiratban publikált drámai mű csak afféle „félkészáru” lehet, a dráma igazi élettere, éltető talaja a színház. Szóval nem tartom véletlennek, hogy nemzetiségi irodalmunkban éppen azok a műfajok a legfejlettebbek, legéleterősebbek, amelyek nyomtatásban — újságok vagy könyvek lapjain — teljes életet élhetnek.

Októberi számunk koncipiálásakor, összeállításakor azt is szükségesnek tartottuk, hogy — éppen most, ez alkalommal — betekintsünk a csehszlovákiai hungarológia legjelentősebb képviselőinek műhelyébe, hiszen folyóiratunk az ő tevékenységüket is állandóan figyelemmel kíséri, támogatja, ösztönzi, eredményeiknek s gondjaiknak mindig is helyt adott s a jövőben is helyt ad hasábjain. Nemes-szép küldetést teljesítenek, felbecsülhetetlen értékű munkát végeznek.

Szóhoz jut ünnepi számunkban folyóiratunk előző két főszerkesztője — Dobos László és Duba Gyula —, akik mindmáig szoros kapcsolatban állnak szerkesztőségünkkel, s ötleteikkel, tanácsaikkal ma is segítik munkánkat. Élet- és irodalmi tapasztalatokon alapuló tanácsaikra a jövőben is igényt tartunk, tudatosítván, hogy az irodalmi fejlődés biztosítása, támogatása, szervezése nem lehet egy szűk körű, csupán néhány — bármily lelkes — irodalmárt tömörítő közösség, egy szerkesztőség „belügye”. Természetes tehát, hogy az ő közreműködésükön kívül egész írótársadalmunk támogatására is számítunk. Munkatársaink, íróink-költőink már eddig is tapasztalhatták, hogy szerkesztőségi munkánk mindenekelőtt az esztétikai értékek felkutatására és felmutatá-