Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - Garaj Lajos: Rácz Olivér hetvenéves
5 Rácz nemzedékének természetesen a háború volt a legnagyobb élménye. A háború, amely félelmetes történelmi leckét adott a XX. század emberének, s kegyetlenségével, embertelen, rettenetes és abszurd valóságával, tökéletes „tömeg- gyilkolási képleteivel” nemcsak elrettentő mementá, hanem az emberi civilizáció pusztulásának lehetséges forrása is. A mai élet problémáit tükröző emberi konfliktusok tulajdonképpen a háborúnak és a világ háború utáni elrendezésének a következményei. Erről szólni, s ezen keresztül az élet átalakulásáról és a mai ember érzéseiről beszélni mindig reális és időszerű. Rácz Olivér nemzetiségi író. Alkotásaival a szlovákiai magyar nemzetiség történelmének, helyzetének, küldetésének feltérképezésére törekszik. Megpróbálja megmintázni a nemzetiségi életet, ábrázolni a szlovákiai magyarság létének humánus tartalmát, életlehetőségeit, a társadalmi értékrendszerben elfoglalt helyét. Bonyolult probléma ez már csak azért is, mert a nemzetiségi lét sűrített formában tartalmazza bizonyos történelmi fordulatok konfliktusait és emberi lényegét. Ezekben a bonyolult történelmi helyzetekben — főleg a mi feltételeink között — a konkliktusok önkéntelenül az emberi kapcsolatoknak a környezethez, a társadalmi légkörhöz való viszonyában, az etikai összefüggések és a hagyományok kapcsolatában, a modern életstílus törvényszerűségei és a hagyományos formák viszonylatában, az egyén és a közösség — gyakran heterogén közösség — törvényszerű kapcsolatában, nyelvi, történelmi, mentális és kultúrtörténeti eltérésekben tükröződnek. A szlovákiai magyar nemzetiséget sűrített, specifikus formában érintette minden területi, történelmi, társadalmi, politikai, gazdasági, szociális és kulturális változás, amely végeredményben az összes közép-európai nemzet történelmében tükröződött. A szlovákiai magyar írók — Rácz Olivér is — ennek az életnek nemcsak a belső összefüggéseit látják, hanem szélesebb dimenziókban is ábrázolják. Az általános törvényszerűségek és a saját életformák, illetve lehetőségek megértésére és ábrázolására törekszenek. Rácz Olivér teljesen indokoltan abból indul ki, hogy a gyors politikai, szociális, gazdasági és szociológiai változások, amelyeket a modern kor hoz magával, érzelmi válságokat és drámai összeütközéseket, valamint a hagyományos értékek válságát vonták és vonják maguk után. Ezért nemcsak a humanizmusra hivatkozik, hanem a jelenkor emberének lelkiismeretére is. A történelem ugyanis olyan realitás, amelyhez nem lehet személyes és nacionális előítéletekkel közeledni. Az író állásfoglalása csak elfogulatlan, objektív és humánus lehet. Rácz Olivér prózai művészetének erőssége, hogy alakjait és a környezetet nyelvi, stilisztikai eszközök segítségével jellemzi. A regényalakok pszichológiai ábrázolásának lehetőségével ritkán él, bár az Alom Tivadar hadparancsa c. ciklus néhány novellája mutatja, hogy ezeket az epikai eszközöket is kitűnően tudja alkalmazni. Művészi kifejezésmódjának legjellegzetesebb vonása a groteszk látásmód, az ellenpólusok, az emberi jellemek, az alakok és a környezet kontrasztszerű megrajzolása, ami nem a valósághű, pszichológiai ábrázolásban tükröződik, hanem a szimbolikus és lírikus ellentétek hangsúlyozásában, az ellentétes, eltérő szituációk, szereplők, állásfoglalások megrajzolásában. A valóság szimbolikus, groteszk ábrázolásának egyik példája A hegedű c. novella, amely a legszembetűnőbben fejezi ki az egész ciklus művészi szándékát. Franciaország elfoglalása után a német tábornagy Párizsban a németek győzelmét szeretné megünnepelni. A kiváló zenészt arra kényszeríti, hogy az ünnepi vacsorán hangversenyt adjon. A mester az előadásra készül, de az olvasó már érzi, hogy egészen másképp játszódik majd le az est, mint ahogy azt a marsall elképzeli. A hegedű nem engedelmeskedik mesterének, fellázad,
