Irodalmi Szemle, 1988
1988/7 - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)
676 GRENDEL LAJOS SZAKÍTÁSOK (regényrészlet) „Ezek az emberek mind jól tudták, hogy a kompromisszumok korában élünk, s hogy a nagy szenvedélyek ideje talán örökre lejárt.” A Gondviselés, az igen, a Gondviselés ez egyszer kegyes volt hozzá, „leszóltak”, „most az egyszer” — végül is a Nóra-ügyet eltussolták, bár ez talán pontatlan kifejezés, megbocsátották (szemet hunytak fölötte etc.), „irigylem, magának igazán jó barátai vannak, mint én, irigylem”, szóval, visszavették az iskolába, és Pálóczi nem mondott nemet, inkább kedvező jelnek tekintette, s valami eszelős remény kerítette hatalmába, hogy ez csak az első lépés, és hamarosan rendeződik az élete, Olga fölmond Ákosnak, s már a fűrészt is megvette, amellyel megszabadítja a szarvaitól. Jól benne tocsogtunk az undorító, latyakos, ködös-nyálkás novemberben, amikor az iskolaigazgató egy hajnali órában (még fél kilenc sem lehetett), fölhívta, jönne csak be, látogatná meg őt, szeretne elbeszélgetni vele, amúgy barátilag és kötetlenül, „hallom, elhelyezkedési gondjai vannak”, hűha, gondolta Pálóczi, de kacifántosán fogalmazol, kötetlenül, „mi végül is sosem voltunk ellenségek”. Hát jó, bemegy, gondolta, neki úgyis mindegy, de mi ez a szirupos, mézesmázos hang? Amióta fölfüggesztették az állásából, Pálóczi az iskolának még a környékét is elkerülte, s úgy lépett be most a hátsó kapun, az öltözők felől az épületbe, mint valami lopakodó tolvaj, s kibírhatatlan volt és idegesítette, hogy a cipője kopogása éktelen visszhangot ver a kihalt földszinti öltözőfolyosó kőkockáin. A folyosó végén a két ügyeletes diák (két lány) összesúgott, amikor megpillantották őt, és Pálóczi azt is látta, hogy nem tudják, hogyan viselkedjenek, aminthogy ő sem tudta, hogyan viselkedjen, mígnem a távolság közte és köztük egészen elfogyott, és a lányok voltak azok, akik végül is nehezebben leplezték a zavarukat. Először ülve maradtak, aztán összenéztek, az arcuk lassan kipirult, aztán előbb az egyik lány, majd kis fáziskéséssel a másik lány is fölállt, s Pálóczi, hogy a tanácstalanságukon könnyítsen, előre köszönt nekik, s anélkül, hogy a két lány erre fölszólította volna, elővette kabátja zsebéből a golyóstollát, és beírta nevét a látogatófüzetbe. Minderre nem lett volna köteles, hiszen formálisan még a tantestület tagja volt, de elejét akarta venni holmi megalázó hercehurcának, s bizonyára a lányok is úgy gondolták, így van ez rendjén, ebből baj nem lehet. Hiszen ki tudja, mit forgat a fejében, még megerőszakol valakit a folyosón, vagy túszul ejti a honyhafőnököt. Mindenesetre Pálóczi úgy érezte, hogy magyarázattal tartozik. — Hívattak — mondta. Fent a fogadtatás nyájasabb volt, mint amire számított. Pálóczi nem a tanári szobán át ment be az igazgatóhoz, hanem a folyosóról. Nos igen, a fogadtatás
