Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - HOLNAP - Farnbauer Gábor: A testkultusz teste, Porszem a gépezetben, Paranoia, Valóság, Donne úr szerelme, Élősködő lehetőségeink (versek)
HOLNAP 655 pltania, hogy annak egészen más ritmusa van, mint a meghatározhatatlan helyről jövő hangoknak. Db, db, db. Letett arról, hogy kávét készítsen magának. Egészen bizonyos, hogy a vérnyomása vacakol már megint. Igyekezett jobban az olvasásra figyelni, és sikerült is egy időre elnyomnia a dobbanások hangját. Azt még megjegyezte magában, hogy az írások tehetségről árulkodtak, ám váratlanul olyan feszengő, kínos álom kerítette hatalmába, amelyben elhagyta régi magabiztossága — amikor „tudta”, hogy álmodik. Ismeretlen erő emelte ki az ágyból, és egy hatalmas fűzfa alatt találta magát, amelyhez, nem tudni, honnan, négy kínai közeledett. Ö a legnagyobb természetességgel a szobája felé indult, és végtelen nyugalom szállta meg. Elhagyta a félelem, és gyermekkora álmainak lebegése kísérte halk, visszatérő dobbanásokkal. Ekkor a négy kínai utolérte, és egyikük elővette hatalmas kardját. Nem félt. Olyan természetesnek, elkerülhetetlennek és törvényszerűnek érezte a halált, hogy alig várta a pillanatot, amikor mindent tisztán lát majd. Beléhasított még a gondolat, mit érezhet majd reggel a felesége, ha holtan találja, de akkor már minden mindegy volt. A szobában csak az asszony egészséges szuszogását lehetett hallani, és a nagyon halk dobbanásokat. FARNBAUER GABOR A testkultusz teste Paranoia Amikor a kétség kerek és ingatag igazsága falra — és nem a lábunk alá — hányt borsó; ha a bizonyosság az ész fondorlatos labirintusa a célhoz, ami körülbelül a hátunk közepe; ki hiányzik, hogy csak kellék a szabadság, hogy nem is eljátszott szerepek, és leszerepelt én ek vagyunk?, Porszem a gépezetben Minden vagyok, és akkor mi?, Legyen tarkóba, mondjuk, képzelt lövése el nem dördülése. Taszítsa alá, rántsa le ez az aránytalan érintkezés. Zuhanjon feketén jövőjébe. De egykor, tudjuk már: nem a sors tört meg a világban, de világ dúlta sorsa útjait. Mintha csak senki taszítaná egy másik magát, le a magány mélységébe. Hogy most már nincs, vagy nem is volt-ként állt az imént a mozgás ormán.
