Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - NAPLÓ - Juhász R. József: „Minden művész lehet ember” (Dezider Tóth képei elé)
648 NAPLÓ szájára fordul. A „Minden művész lehet ember” nem egyszerűen szójáték. A huszadik század képzőművészetére leginkább az elszemélytelenedés a jellemző, a szépség, az emberség háttérbe szorulása. Dezider Tóth egyik leggyakrabban feldolgozott témája a természet. A természet és a civilizáció viszonya, valamint az ember és a természet kapcsolata. Dezider Tóth (szemben a márciusban bemutatott Viktor Hulíkkal) egyfajta bensőséges kontaktusba került a természettel. Amikor ezzel a kimeríthetetlen témával foglalkozik, úgy hoz létre műalkotást, hogy közben a természet részévé válik. Gondoljunk csak a Hó a fán címet viselő alkotására, ahol a hó szót festi fel (több nyelven] egy fára. Jellemző Dezider Tóthra, hogy ezeket a szavakat környezetkímélő anyaggal, mésszel festi fel. Ugyanez a bensőséges viszony jellemzi Dobozka című alkotását is (vöröskeresztes ládikót helyez el egy fa törzsén], vagy az 1979- ben megalkotott Nyom című ironikus munkáját (olyan saruval járja be az erdőt, amely madárnyomokat hagy maga után]. Végül egy ebbe a csoportba tartozó olyan alkotásáról szeretnék szólni, amely ma már nem tekinthető meg, annál az egyszerű oknál fogva, hogy elolvadt. A Csomag címet viselő, akciónak is felfogható művét 1980-ban hozta létre. Egy kis bokrot csomagolt be — Christo után szabadon —, ezúttal hóba, szabályos kocka alakúra. (Ennek kapcsán érdemes megállni egy gondolat erejéig. Amióta Duchamp kiállította Palackszárító ját, mindent műtárgynak nevezhetünk, amit alkotója annak tart, pontosabban minden olyan tárgyat, amelyet eredeti közegéből kiszakítottak és új közegbe helyeztek, megváltoztatva tárgy és környezete viszonyát, új asszociációs teret hozva létre ezzel. Még egy apró kitérő: minden műalkotás természetes sorsa, hogy elpusztul. Gondoljunk csak arra, hogy száz éven belül a műalkotások milyen óriási dömpingje fogja
