Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - NAPLÓ - Kövesdi János: Zenekultúra — kérdőjelekkel
NAPLÓ 641 Kövesdi János Zenekultúra — kérdőjelekkel ?? m m ?????????????? m m m ?? ??? mm * 1985-ös beszélgetés Szíjjártó Jenővel Szíjjártó Jenő a szlovákiai zenei élet neves képviselője, zeneszerző és karmester volt. 1919. június 17-én született Gelnicában, egy tízgyermekes vízvezeték-szerelő családjában. Szülei az I. világháború előtt Budapestről jöttek munkát keresni a három nemzetiségű (német-mánia, szlovák és magyar] bányavárosba. Zenei taulmányait a bra- tislavai Konzervatórium zeneszerzés tanszakán kezdte, majd a U. világháború idején a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta zeneszerzés és zongora szákon. Tanulmányait félbeszakították a Budapestet is elért harcok. Ekkor Nyitrára költözött édesanyjához, és bekapcsolódott a város zenei életébe. Karmesteri tevékenységét is itt kezdte meg, és egy Bach-koncert révén kapcsolatba került a rádióval. 1951-ben (Karel Schimpl diákjaként] befejezte tanulmányait a bratislavai Konzervatórium karmesteri szakán. Ugyanaz év júliusától haláláig (1986. július 28- ] a Csehszlovák Rádió bratislavai szerkesztőségének zenei rendezője és szerkesztője. Közben a Csemadok Központi Bizottságán és a Szlovák Népművészeti Központban (Slovenské ústredie ľudovej umeleckej tvorivosti) is dolgozott, zenei előadóként. 1964-ben tevékenyen részt vett a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának a megszervezésében. Az alábbi beszélgetést halálának második évfordulóján közöljük. — Az ötvenes évek első felében — miután létrejött a Csemadok — kibontakozik és fokozatosan fejlődésnek indul a csehszlovákiai magyar szellemi élet is. 1953-ban a Csemadok Központi Bizottságának égisze alatt megszervezik a Népes magyar népművészeti együttest is, ami érzékelhető hatást gyakorol mind zene-, mind néptánckultúránk újraéledésére és fejlődésére. — A „zenekultúra” igen tág, sok mindent tartalmazó fogalom. Ha mi, csehszlovákiai magyarok, egyiitt-ápolói vagyunk is egy nemzeti zenekultúrának, gondolom, helyesebb, ha társadalmunk zenei kulturáltságáról, igényeiről beszélgetünk. Ebből a felfogásból kiindulva talán a Népes szerepét és jelentőségét is reálisabban ítélhetjük meg. Noha a Csehszlovákiai Népművészeti Együttes, amint elnevezése is mutatja, a népzenében gyökerező és abból táplálkozó művészetet volt hivatva megfelelő szinten reprodukálni, műsorában műzenei számok is szerepeltek. Ennek az együttesnek a mi viszonylatunkban különösképpen nagy jelentősége volt, jobban mondva lett volna, ha megmarad. A Népes műsorával — ha ez nem hangzik fellengzősen — egész társadalmunkhoz kívántunk szólni. Mivel a Népes hivatásos együttesként működött, időbeli korlátok nem akadályozták, akkor utazhatott Szlovákia legkeletibb részébe is, amikor annak szükségét érezte. Külön ki kell emelni, hogy tevékenységének idején az egyedüli magyar nemzetiségű művészeket foglalkoztató hivatásos zenei intézmény volt Szlovákiában. Hogy a közönség mennyire magáénak tartotta az együttest, arról a leghűbben páratlanul sikeres fellépései tanúskodtak. Színes műsorainak és szerepléseinek emlékét még az azóta eltelt harmincegy év sem törölte ki a közönség emlékezetéből. — Milyen szerepe volt önnek a Népes szervezésében? — Én nem voltam jelen az együttes megszervezésénél. Tudomásom szerint a Népes 1953 májusában kezdte meg működését. Magam az év novemberében kapcsolódtam be a munkába, és 1954 márciusában elhagytam a Csehszlovák Rádió pozsonyi zenei szerkesztőségét, hogy teljesen az együttesnek szentelhessem magam. — Milyen szociális rétegekből verbuválódott az együttes?
