Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - NAPLÓ - Kövesdi János: Zenekultúra — kérdőjelekkel
642 NAPLO — A Népes tagjai nagyrészt falvakból és különféle üzemekből jöttek, vagyis egészséges, zeneileg is romlatlan környezetből, ahol a jó munkaerkölcs természetes dolognak számított. A nagy munkabírásra szükség is volt... Aki ismeri a művészi munka természetét, elképzelheti, mit jelent teljes értékű tagként eleget tenni egy művészeti együttes igényeinek. A Népes tagságának pedig csak elenyésző része került azelőtt kapcsolatba a kottával... Az énekkar tagjai ezért minden dicséretet megérdemelnek, mert amit ők a kottaolvasásban egy jó év alatt elértek, arra a mi viszonylatunkban nehezen lehetne még egy példát találni! (Itt megjegyzem: nagy különbség, hogy csak a hangokat jelző kottafejeket tudjuk-e megjegyezni, vagy pedig el Is tudjuk-e azt énekelni.) Ami az együttes népi zenekarának tagjait illeti, ők a „praxisából jöttek, vagyis addig is muzsikáltak, és úgyszólván valamennyien kottából játszottak. Ők is igen jól beleilleszkedtek a Népes „házirendjébe”, és idővel példás fegyelem s jó közösségi szellem fejlődött ki az együttesben Béres József igazgató vezetésével. A zeneelméleti oktatásban Ág Tibornak volt oroszlánrésze, rengeteget dolgozott, s fáradhatatlan volt. A tánckarral való munka kezdetben jobbára az elnyűhetetlen „Olga nénire”, Hemerkáné Lagler Olgára hárult. Természetesen később mások is részt vettek a művészeti vezető munkában. — Mibei rejlett az együttes sikerének titka? — A Népes már a bemutatkozó fellépésével is óriási sikert aratott, az sem túlzás, ha azt mondom: a bemutató „nagy port vert fel”. S elég szép sajtóvisszhangja is volt. Itt most csak például Egri Viktornak az Üj Szóban megjelent többhasábos méltató cikkére utalnék. A bemutatót követő ünnepi vacsorára meghívott szlovák zenei személyiségek, akik között Alexander Moyzes, a neves zeneszerző Is ott volt, csodálatukat fejezték ki az együttesnek, hogy szinte nyúlfarknyi idő alatt olyan szép művészi teljesítményt produkált. A rendkívül sikeres bemutatót nem kevésbé sikeres fellépések követték a magyarlakta városokban, falvakban — Szlovákia-szerte. Csak természetes, hogy a lelkesítő példán felbuzdulva sok helyen alakultak kisebb táncegyüttesek, esetleg éneklő csoportok is. Énekkar megalakulásáról abban az időben még nem hallottam, ami érthető Is, mert a kórusvezetéshez igen nagy szakmai felkészültségre van szüksége a vezetőnek, több egyéb képessége és jó tulajdonsága mellett. Aztán pedig sikert elérni szép tiszta, ízléses, kíséret nélküli karénekléssel — nagyon nehéz, különösen olyan közönségnél, amely hosszú évekig nem hallott kórust énekelni... Tehát nem könnyű énekkarral sikert aratni, de mindenképpen érdemes e téren fáradozni, csak tudatában kell lenni, hogy minden zeneművészettel összefüggő művészeti ágnak az alapja a zene, az gyakorolja a legmaradandóbb hatást az emberre. Az éneknél pedig a zenéhez még a szöveg is társul, miáltal erősödik a művészi hatás. így az énekkar fontosságát például az is mutatja, hogy igazán nagy ünnepi alkalmakkor a megfelelő ünnepi jellegű énekkari számot semmi sem pótolhatja. A karéneklésnek nagyon jelentős előnye az is, hogy a kórus önállóan, kíséret nélkül is önálló zenei együttesnek számít. A hangszeres zenéléssel szemben megvan még az a felbecsülhetetlen előnye is, hogy egy átlagos hangú és hallású embert viszonylag rövid idő alatt jó kórustaggá lehet nevelni. A hangszeres zenésznek viszont évekig kell tanulnia, gyakorolnia — megfelelő karmester irányításával —, míg képes lesz művészi produkcióban egyenrangú partnerként együttműködni. — Ha jól értettem, az együttes „népi zenekara" nem parasztzenekar volt, hanem cigányzenekar. Tehát elsősorban a „cigányzenén” és a magyar nótán nevelkedett zenészekből verbuválódott. Vajon miért? — A cigányzenekarok által játszott zene, akárcsak a „magyar nóták”, kevés kivétellel magyar zene volt. Persze e zsánerek gyökerei nem nyúlnak nagyon mélyre népünk lelkében és túlságosan vissza sem zenei múltunkba. Bartók Béla és Kodály Zoltán korszakalkotó tevékenysége óta tudjuk, hogy a legtisztább népzenei megnyilatkozásokat a paraszti népzenében kell keresnünk. A Népesben a hasonló együtteseknél alkalmazott megoldást választottuk, vagyis cigányzenekarunk volt, melyet, ha szükség volt rá, kiegészítettünk fuvolával, oboával vagy egyéb hangszerekkel. Ez a megoldás több szempontból is megfelelt. Először is a magyarlakta vidéken akkoriban még elég nagyszámú reflektáns közül válogathattuk ki zenekarunk tagjait, másrészt pedig tagadhatatlan tény, hogy a cigányzenekarok az utóbbi másfél-két évszázadban keletkezett népies zenei „termékeink” elismert tolmácsolói. Azt már említettem, hogy zenekarunk tagjai jó
