Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - FÓRUM - Révész Bertalan: A felsőfokú továbbtanulás főbb nemzetiségi összetevői
Révész Bertalan A felsőfokú továbbtanulás főbb nemzetiségi összetevői Révész Bertalan írását szerkesztőségünk azzal a céllal közli, hogy a benne foglalt problémákat közösen, nyitott jórumon vitassuk meg, a nemzetiségi iskolaügy segítésének, továbbfejlesztésének reményével. Várjuk, hogy hozzászólásukkal segítsék ezt a közös gondolkodást. Nemzetiségi életünknek jó ideje nyugtalanító gondja: az egyetemet, főiskolát végzett értelmiségünk rendkívül alacsony aránya — ez ugyanis a csehek, lengyelek, szlovákok, ukránok százalékarányának csupán a töredéke. Sőt, egy idő óta — mintegy tíz éve — a gimnáziumi tanulmány Iránt is alaposan megcsappant az érdeklődés ... S noha az áldatlan helyzet megszüntetése érdekében az oktatási kormányzat több intézkedést is foganatosított: előbbre nemigen jutottunk. Az okokat általában az érdeklődés, a tanulási kedv hiányában, a felsőoktatási intézetekbe való bejutás nehézségeiben, a gazdasági motiváló szempont elégtelenségében stb. szokás megjelölni. Ezek ugyan valós tényezők, ám többségük nem minősíthető elsődleges oknak, hanem csak következménynek, márpedig a megoldáshoz, az előrelépéshez csak az ok-okozati összefüggések igaz és őszinte feltárása révén juthatunk el. Íme néhány az általunk legfontosabbaknak vélt okok közül: 1. Való igaz: a 70-es évek derekától folyamatosan csökken a gimnáziumi s a felsőfokú tanulmányok iránti érdeklődés, egyszóval a tanulási kedv. Egyik előidézője, kiváltó oka — gyakran halljuk — a pályakezdő diplomások alacsony fizetése. Mi úgy véljük, a döntő ok a szülők korszerűtlen szemléletében rejlik. „Mi is csak nyolc általánost végeztünk, mégis itt vagyunk. Nem mondom, jó eszű gyerek a Laci, de mire megy azzal a ménkö sok tanulással? Kitanul három év alatt egy jól menő szakmát — közben a hétvégeken eljár velem fusizni —, s többet ér el vele, mint más az érettségijével vagy a diplomájával. A lányka is jó tanuló, s mivel gyengébb testalkatú, hát érettségizzen le, tovább azonban nemigen engedjük, hiszen előbb-utőbb úgyis férjhez megy ...“ — fogalmazódik meg hol itt, hol ott, hol erélyesebben, hol bizonytalanabbul a szülői válasz a pálya- választási tanácsadást ellátó tanár vagy osztályfőnök szavaira. Faluhelyen, munkáscsaládokban, az utóbbi időben olyan esetek is előfordulnak, hogy a nyolcadikos tanuló dönti el: márpedig ő gimnáziumba nem megy — csak szaktanintézetbe, legföljebb szakközépiskolába. S bár korábban, a pedagógus javaslatára, maga a szülő is a gimnázium felé hajlott, végül mégis a gyerek makacssága döntött... Mit szólhatunk erre? Csakis azt, hogy ahol ilyen esetek előfordulnak — néhányról magunk is értesültünk —, ott szülő és iskola között a nyolc év során nem alakult ki a kívánatos kapcsolat, és sem az iskola, sem a szülői ház nem fordított kellő gondot az értelem, a személyiség formálására. A gyerek ezt látva s főleg érezve, elveszti beléjük vetett bizalmát, s úgy véli, magára van utalva, csakis önmaga döntheti el, milyen hivatást válasz- szón — miközben nem tudatosítja, hogy önfejűségével éppen maga ellen vét, esetleg jóvátehetetlenül... Ma is vannak tehát falvaink, zártabb tájegységeink, ahol a tehetséges tanulók közép- s főként felsőfokú továbbtanulása még
