Irodalmi Szemle, 1988
1988/4 - HOLNAP - Csáky Pál: Úton I.
436 HOLNAP hoz fogott. Dédanyád akkor már a konyhát tette lakhatóvá: óriási szakajtóban szemetet vitt hátra fürgén, ügyesen, az elképzelt szemétdomb helyére. — A fa nagyon fontos — mondta a dédapád a kiszedett gyeptéglákat egyengetve dédanyádnak, amikor az visszafelé odaért melléje. — Tudod, a fa teszi az otthont otthonná. Dédapádtól ez a pillantás, ami rád maradt. Történeteinek részletei mára elmosódtak, alakja, mozdulatai is elvétve villannak csak fel hitelesen, egyedül a tekintete, mélyen ülő két szemének ereje maradt meg benned teljes tisztaságában. Máig pontosan emlékszel szemöldökének ívére, szeme erezetére: dédapád tekintetének melegével él benned. A föld puha volt és porhanyós, könnyen szaladt benne az ásó. Dédapád kerekre kanyarította a mélyedést, letisztította az oldalait is, mintha nem is pár perc múlva esedékes betemetésre szánná, hanem az örökkévalóságnak készítené, aztán beleillesztette az apró csemetét. A kis fa lágyan, otthonosan ült meg a gödör alján, dédapád baljával a zsenge törzset tartva óvatosan takarta be jobbjával a gyökereit. — Sándor — jelent meg akkor dédanyád az ajtóban. — Sándor — szólt dédapádhoz —, készen az estebéd, terítettem. Dédapád kezét nadrágjába törülve, az ásót a földbe szúrva, lassú léptekkel indult meg a ház felé. Először az eresz aljára kitett dézsához ballagott, azután be a konyhába, a meleget sugárzó kis asztal mellé. Dédapád nem jószántából került a faluba: menekült. A nyugtalan erdélyi végekről érkezett erre a csendesebbnek ítélt, eldugottabb helyre. — Meglásd, itt jobb lesz — mondta a vacsora után dédanyádnak. — Itt nyugodtabb lesz az élet. Dédanyád kétkedő volt, nemigen hitt már bármiféle nyugalomban. A bukott negyvennyolcasnak örök zaklatás az élete, gondolta, és a szeme sarkából lopva dédapádra tekintett, megpróbálva kifürkészni, mennyire gondolja komolyan az előbbi mondatot. Dédapád azonban bölcsebb volt annál, hogysem gondolatainak mélyét akár dédanyád előtt is valami módon felfedje. Egykedvű arccal tömte meg a pipáját, s mint ilyenkor, ünnepen estefelé mindig, tartalmas, akkurátus pöfékelésbe kezdett. Határoztt, kemény ember volt a dédapád, ezt ma is el kell ismerned. Naiv nyitottságodat, könnyen feltérképezhető egyértelműségedet, de keményfejűsé- gedet is tőle örökölted. Nehéz ember, mondják az ilyenre általában. Arra gondolsz, mégis mennyire meglepődtél, amikor először hallottad azt mondani rá: rebellis. Szinte megütött ez a szó, értelmezésedben a fogalom könnyen lázadó, erőszakos, valamiképp hebehurgya, megfontolatlan, nyughatatlan embert jelentett, s az általad megismert, felfedezett dédapa-kép semmitől sem állt távolabb, mint a felemlített jellemzőktől. Te nem ismertél nálánál békeszeretőbb, harmóniát, nyugalmat igazabban óhajtó embert, egyetlen megnyilvánulására sem emlékszel, amely ne a békét, békítést, igazságot, bölcs megnyugvást célozta volna. Ekkor találkoztál először az emberek elnagyolt, hebehurgya, skatulyákba szorító ítélkezésével, s emlékszel, bántónak, megalázónak érezted a torzító, hamis, félrevezető vélemények ennyire alaptalan, hányaveti kinyilvánítását. Dédapád múltjáról nem sokat tudtál, ma sem ismered részletesen. Negyven- nyolcban jelentős szerepet vállalt, rebesgették az emberek, magától Kossuthtól kapott fontos megbízatásokat, beszélték róla, nagy szolgálatokat tett a szabadságharcnak. Meg is szenvedett miatta, bólogatott mindentudón a falu, ahol senki a kisujját sem mozdította Kossuth alatt, nem lehet büntetlenül ilyet tenni, bólogattak férgesbölcs komolysággal. Kilencévnyi várfogság után szabadult, a vagyonát elkobozták, tönkretették az életét.
