Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - Vajkai Miklós: Álarcok és szerepek
267 tam, szívesen jöttem volna, hogy tanáccsal is szolgáljon... Jó időn át arról ábrándoztam, hogy eljövök. Találkozom önnel. De meghívás nélkül nem mertem háborgatni... Nodier: — Aki ily banális akadály előtt megtorpan, vajon mit várhat a jövőtől? Értem önt... A bizonytalanságérzete. A félelemérzete. Az szabott határt a reményeinek. A félelem, a kétely, Borowski úr, amely az elődeiben is nemzedékeken át ott raboskodott, akik aztán ostobán belátták: „Jobb, ha a kezdeményezések helyett a megalkuvást választják...” És önt, uram, már úgy nevelték, hogy félje az időt, a zizzenéseket... Rettegjen... És visszakozzon... Közöttük született ... A társadalom alján látta meg a napvilágot. Viselkedésében, meglátásaiban és elgondolásaiban oly keresetlen volt, hogy az párját ritkította ... Ön, Borowski úr, eminensen azonosult az övéivel... De később jelentkezett egy villanat. És kilépett önből az ÚJKORI BOROWSKI... És ez az új emberi lény a sárba tiporta azokat, akik ajnározták... Mindent lehengerelt, hogy mentes legyen a múltjától: jót és rosszat, hasznosat és haszontalant... Magában szü- nös-szüntelenül azt hajtogatta: „ÉN KÖVETKEZEM. ÉN KÖVETKEZEM.” És minek is tagadnánk, szinte esélye is volt az újkori honfoglalására ... Esélye ... ? — Ihatom? — kérdezte ostobán Borowski. — Természetesen — válaszolta Jan Nodier. — Nem találja ki, hogy miféle itóka ... — Nem szőlőbor... — mondta Nicholaus Borowski. — Nem. Nem szőlő. Alma... De az én receptem szerint. Egy kis déligyümölcs, fűszer, egyebek. Az embernek ízlik. Ihatja is. De én inkább mértékkel fogyasztom... Tizennégy óra ötven perc volt. Nodier megterített magának. Zöldséges főtt vesét tett az asztalra. Túróval hintett burgonyakörítóst. Meggybefőttet. Kis tányérkára narancsot s csokoládét. Csészéjében már ott gőzölgött az ebéd utáni kávé. — Mint mondtam: a Mama okított a rendszeres étkezésre. Kitűnő oktatóegyéniség volt. De, akárcsak a legtöbb elméletét, az étkezéssel kapcsolatos^ meggyőződését sem kamatoztatta. Lassan, minden ízért különharcot folytatva evett. Borowski: — Ha már szerepet kaptam, nem bánom... Játsszam én is a magamét. De feltételenül tudatni akarom önnel, hogy esélytelenül. Különben is: erkölcstelen játszma ez, az én helyzetemet figyelembe véve ... Nodier: — Erkölcstelen? Van-e olyan dolog az életben, amire ön könnyű lélekkel azt mondhatná: erkölcsös? Erkölcs? A történések közt jobban elmosódnak a határok, semmint gondolná. Annak idején — például — segíteni akartam önnek. Pénzt küldtem, amit ön, ha eléggé bölcs és hivatásigenlő: jól felhasználhatott volna. Nem óhajtok visszaélni a szerepemmel. Öntől függ, hogy mire használja fel e találkozást. Nicholaus Borowski a semmibe révedt. Nodier: — Az ember, így vagy úgy, de mindig feláldozza magát valamilyen oltáron. A Nodierek közt akadtak néhányan, akik úgy határoztak, hogy ha már nincs menekvés, áldozzuk fel magunkat az ízek oltárán. Jobb ez, mint előre nem sejthető történések buktatóinál időzni, igaz-e ... Borowski: — Én nem tudom.
