Irodalmi Szemle, 1988
1988/2 - Ardamica Ferenc: Bocsánat, bocsánat
172 Iránt való együttérzésből is gyűlölném a vonatokat, s az előzmények után soha nem akarnék mozdonyvezető lenni, De Milan, úgy látszik, másképp gondolkodott. És ők minden előítélettől és oktalan gyűlölettől mentesen hagyták, hogy maga válasszon hivatást, életpályát. Nem próbálták befolyásolni. Line Anna megmutatja a szobákat. Máris terveikről beszélnek. Nyáron elvégeztetik a lakás tatarozását... Alig egy hónapja költöztek ide. Az előbbi lakás sokkal szebb volt — sajnos fel kellett adniuk, problémát okozott az emeletjárás. Ez földszintes, itt közelebb vannak az üzletek is, könnyebb bevásárolni, kevesebbet kell járkálni. — Mindenünk van: televízió, mosógép, varrógép, porszívó és egyéb felszerelések ... Bár a nyugdíjunk nem túl magas, én ötszázkilencvenhárom koronát kapok havonta, Ancsi valamivel kevesebbet, semmiben sem szenvedünk hiányt. És nemsokára autónk is lesz. Tavalyelőtt második díjat — tizenhétezer koronát — nyertem a sportkán. Valamit hozzáspórolunk, felveszünk egy kis kölcsönt... Amihez az autóban láb kell, azt átalakíttatom kézi használatra, és mehetünk, ahová csak tetszik! — Hol van az még! — nevet Line Anna, majd hozzám fordul. — Az autót csak akkor írja a riporthoz, ha már meglesz. És akkor is a végére! — Őszintén kívánom, hogy sikerüljön! — búcsúzom el tőlük. Űtban hazafelé a fényképek lebegnek a szemem előtt, melyeket Kúrák József mutogatott. Mindketten nagyon megváltoztak a baleset után. De belül törhetetlenek maradtak. Hősiesen viselik a terhet, melyet a Sors a vállukra rakott. Nem hősiesség ez, hanem egyszerű kényszermegoldás! Egymásra vannak utalva. Nincs más választásuk, mondhatná bárki. De ez az állítás csak akkor fedné a valót, ha e két ember nem szeretné egymást. Ám a szeretet, megértés és a közös megpróbáltatások erősebben fűzik őket egymáshoz, mint a papírházasságok kötelékei. Ezért elégedettek egymással, ezért igyekeznek elfelejteni a múltat, ezért néznek a jövőbe. Ezért tervezgetnek, pedig a tervezgetés sokszor nehezebb, mint az ellenkezője. Kúrák József és Line Anna tudják ezt. Segítenek egymásnak élni. Hiányzó végtagok nélkül is egész emberek.” Közvetlenül a riport (ilyenre tellett tőlem akkoriban!] megjelenése után megállítottak szülővároskám utcáin az emberek ... Mondanom sem kell, hogy nem gratulálni akartak. — Jobban is megválogathatná a riportalanyait! — Nem csak azért kellett elhagyniuk az emeleti lakást, mert kényelmetlen volt! Kilakoltatták őket, mert nem fizették a lakbért... — Nem becsületes emberek! Odahaza mindketten engedély, adózás nélkül dolgoznak. Fusiznak. — Az asszony feketén varr — a maradék lábával hajtja a gépet —, fel fogom jelenteni, mert elrontotta a sálgalléros kiskosztümömet! — Kúrák egy gazember. Hogy segítsek rajta, elvittem hozzá megjavíttatni a vekkeremet, erre ő negyven koronát kért, sokalltam, persze hogy sokalltam, amikor hatvan korona egy új ébresztőóra. Mondtam, hogy annyit nem adok érte. Tudja, mit tett, mit csinált az órámmal? Eladta! Ezt írja meg! — Fűnek-fának tartoznak. Kölcsönkéregetnek, azután nem adják meg. Nekem is úszik háromszáz koronám. — Iszik, kocsmázik a két nyomorék ... — Alkoholisták! — Még hogy vőlegény az Ancsi fia! Kérem: lehet, hogy kitanulta a mozdonyvezetőséget, én nem kételkedem benne, de jelenleg ül. Autógumi-lopásért! Besztercén! Ugyan ki menne hozzá? Egy börtöntöltelékhez?!
