Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - Rácz Olivér: Harc az emberért Hófehérke és a hét bányászgyerek
10 — Bámulatos, mennyire ismeri a Hatalmas Halhatatlan a mi jóságos gurunkat — jegyezte meg ekkor a gazella bólogatva. És a szent ember szeretettel végigpillantott a gyülekezeten, és monda: — Én pedig megcsókoltam a Hatalmas Halhatatlan ormányát és igy feleltem: „Természetesen szeretem az embereket is, ó, vízilófarkincájú, hiszen ők töltik meg naponta rizzsel, jó ízű kardamosz-magvakkal, curry-mártással a ri- zses tálkámat. Igaz, hogy a rizs olykor már egy kissé penészes, a gyümölcs pos- hadt, a curry-mártás pedig úgy égeti a torkomat, mint a fészkes fene, de azért mindig gondoskodnak rólam, és én szívből szeretem az embereket.” Az elefánt- farkincájú pedig kegyesen intett a vízilóormányával... — Most alaposan eltévesztette — mormogta Csimpánz űr békétlenkedve, de ezúttal a gorilla ragadta torkon. — Elhallgass, amíg nem tudod, miről van szó! Csimpánz úr hallgatott, a guru beszélt: — ... kegyesen intett az ormányával, és ezt mondta: „Szeresd is, hívem, szeresd őket. Sőt, nem ártana, ha tennél is értük valamit. Most éppen nagy bajban vannak, szegény hülyéi!” És akkor a Hatalmas Halhatatlan hátranyúlt az ormányával és az erszényéből — mert a Hatalmas Halhatatlannak ezúttal kenguruerszénye is volt, de a hátán viselte — magyarázta a szent guru átszellemül- ten —, az erszényéből ezt húzta elő! Ezzel a guru beletúrt az ágyékkötője kissé piszkos ráncai közé és előszedte az Erdei Hírlap egy példányát. Pontosan annak a mását, amelyet Csimpánzné őnagysága olvasgatott a falombok sűrűjében. — Erdők népe — kiáltotta a guru messze zengő hangon —, nem hagyhatjuk magéra az embert az ő nagy bajában! Az emberek tüntetnek az állatokon végzett kísérletek ellen: illő tehát, hogy ti pedig mellettük tüntessetek! Az oroszlán ekkor a tigrisre pillantott és unottan a karmait kezdte élesítgetni egy baobabfa derekán. — Engem bizony még sohasem fogtak be az ostoba kísérleteikhez — ásította megvetően a tigris képébe. — Én már kísérleteztem rajtuk egyszer-kétszer. Az antilop húsa jobb — mondta nyomatékosan, és nyújtózkodva, az izmait próbálgatva feltápászkodott és otthagyta a gyülekezetei. — Ez nem az én paláverem — szólt vissza félvállról, miközben a másik vállával játékosan megtaszította az őzikét. — No, az enyém sem — dönnyögte a tigris, és hogy ne maradjon le az oroszlán mögött, ő egy kis zebracsikót vett pártfogásába, mielőtt távozott. Az oroszlán és a tigris példáját számosán követték; végül nem maradt más a guru szent barlangja előtt, csak a növényevők és a rovarcsipegetők. Közöttük a víziló és az orrszarvú, mert ők meglehetősen nehéz felfogásúak voltak, és egyelőre nem értették, mire megy ki a buli. Továbbá ott maradt az elefánt is, aki viszont kivételesen éles eszű és gyors felfogású lény volt, és érdekelte a dolog. A guru szeretettel végigjártatta a pillantását a megfogyatkozott gyülekezeten. — Arra gondoltam — mondta ünnepélyesen —, válasszunk küldöttséget. A küldöttség vezetőségéül háromtagú teljhatalmú bizottságot javaslok. Erre a célra javaslom megválasztani Gorilla, Orangután és Csimpánz urakat. Ők állnak a legközelebb az érdekeltekhez. Csimpánz űr szívét, a neve hallatára, elöntötte a büszkeség. Nem is késlekedett fölöslegesen, kipattant a gyülekezet közepére és harsányan szavazásra bocsátotta a javaslatot. — Helyeslem az előttem szóló szavait — kiáltotta lelkesen. — Ki van mellettem? Gorilla úr volt mellette: nyomban fültövön is kapta. De ez mit sem változta-
