Irodalmi Szemle, 1988
1988/10 - Soóky László: Áttételes reflexiók és rezedaillat (regényrészlet)
1139 SOÓKY LÁSZLÓ ÁTTÉTELES REFLEXIÓK ÉS REZEDAILLAT (Egy készülő regény eleje) I Őszi délután volt, Mlhály-nap előtti, északról vágta az esőt. Egy síremléken ülve vártam a farkasüvöltést. Belülről üvöltött valami, nem túl hangosan, a kétségbeesés és a halálos kór szintézise lehetett. Vasárnap volt, ez biztos, hiszen a vasárnapi ebéd elől menekültem, hogy valami megérlelődjék bennem a végeláthatatlan belső párbeszédek és valamiféle külső segítség által. Az előbbi kézenfekvő volt, az utóbbi egy osztrák regényíró kisregénye vagy inkább rövid regénye, a szerző nevére nem emlékszem, nem nagyképűségből, hanem mert nem akarok rá emlékezni. Támpontul csupáncsak annyit, hogy erősen igyekezett elkerülni Musil hatását, ezért Musil hatása egyértelművé vált. A regény mondanivalója nem hatott meg, nem ingerelt fel, utazás közben olvastam két város között. A befejezése viszont feldühített: befejezetlen maradt. Tudom, rengeteg az ilyen, szándékosan vagy a sors akaratából, de az úgy volt befejezetlen, hogy nem hagyott nyitva semmit. Erre csak jóval később jöttem rá, amikor is végre eldöntöttem, hogy leülök, és egy szuszra megírom a csehszlovákiai magyar REGÉNYT. Már éppen nekiálltam volna, amikor rádöbbentem, hogy már megírták, illetve megírták róla, hogy megírták. Szombaton éjszaka madarakkal álmodtam. A feleségem váltig bizonygatta, hogy madárral álmodni elfojtott szabadságvágyat jelent, holott nem kalitkás madárral álmodtam, hanem egy csapat sirállyal, amint minduntalan rávágódtak a vízre, hogy rövidesen újra az égbe csapjanak, parányi hallal a csőrükben. — Teljesen mindegy, hogy milyen madár — mondta a feleségem. Egy olajképet néztem a falon, csendélet nyitott bibliával, szemüveggel, petróleumlámpával és vizespohárral. A háttér sötétkék volt és lila, a lámpában narancssárga láng. — Csupán a hattyú és a bagoly jelent kivételt — mondta a feleségem —, mindkettő közeli halált jósol. — Sem hattyúval, sem bagollyal nem álmodtam — mondtam —, sirályok lebegtek a víz fölött, és minduntalan halat fogtak. A feleségem kitöltötte a kávét, a magáéba cukorpótlót pottyantott, karcsú akart maradni. Ez volt a mániája, a karcsúság. A ruháit is mindig így válogatta, képes volt órákig guberálni az összefércelt szövetek között. — Az más — mondta —, a sirályok teljesen jelentéktelenek, mindössze fokozzák a szabadságvágyat. Egy világos sávot fedeztem fel a falon, a függönyrúdtól a hűtőszekrény sarkáig ért, enyhe, szinte légies ívben, mint egy tudatos ecsetvonás. Érdeklődtem
