Irodalmi Szemle, 1988
1988/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Haiczl Kálmán csehszlovákiai helytörténeti tanulmányai
1090 tan levő adatokat mind összegyűjtötte, az esztergomi érseki levéltár anyagát teljesen kiaknázta, s az egész rendelkezésére álló történeti anyagot szintetikus egységgé foglalta össze. Mindenütt szembetűnő kritikai objektivizmusa egyikévé teszi legértékesebb helytörténeti munkáinknak. De fontos azért is, mert nagyban hozzájárult a 16.-17. század egyik igen fontos történeti kérdésének, a nagybirtok nemzeti szerepének tisztázásához” (i. m. III.}. A könyv az érsekújvári vár történetének máig is legszakszerűbb monográfiája. Az első fejezet, Érsekújvár vidéke Magyarország történetének első századaiban, a környéknek a honfoglalás utáni településeiről szól. A honfoglalás utáni első települések bemutatására Hóman és Szekfű Magyar történeté nek I. kötetét idézi forrásként. A garamszentbenedeki apátság 1075. évi alapító okleveléből úgy tudja, hogy a mai Újvár melletti Udvardon, Besenyőn, a Zsit- va és a Garam alsó folyásánál a 11. században besenyők laktak. A tatárjárás után IV. Béla a kunokat telepítette ide nagy számban. A mai Érsekújvár területén az első századokban négy helység állott: Gugh, Gyorok, Lék és Nyárhíd. Ezek az esztergomi érsekség birtokaihoz tartoztak. A környék régi települései közt megemlíti Surányt, Tardoskeddet. Naszvadot, Gútát és Udvardot. Új vár építésére az érsekség csak akkor gondolt, amikor a régi várat (Esztergomot) 1543-ban elfoglalta a török. Amint más forrásokból is tudjuk, Érsekújvár első várát Oláh-Újvárnak nevezték, az építő, Oláh Miklós nevéről. Ez a vár nem volt azonos a későbbi Érsekújvárral, hanem a Nyitra bal partján, Lék falu határában kezdték építeni 1545-ben. Nem volt nagyobb erődítmény, hanem kis, négyszög alakú földvár, palánkokkal és levert tölgyfakarókkal erősített földsánc. Csupán négy bástyája volt kővel alapozott. Őrsége mindössze 76 katona, s a Nyitra mocsarai közt nehéz volt karbantartani. Hasonló palánk- várat épített a török Esztergom mellett, a Duna bal partján, Párkányban, amely a Dunán való átkelésüket biztosította. Az első érsekújvári várőrség főként a párkányi törökkel került összetűzésbe. Oláh-Újvár vitéz kapitányáról, Ghyczy Györgyről, aki itt 1557—1574 között szolgált, Haiczl később külön tanulmányt is írt a Nemzeti Kultúrába. A második Érsekújvár fejezetcímmel ír Haiczl a nevezetesebb várról, melyet a Nyitra jobb partján sokkal korszerűbb, hatszögletű erődítményként kezdtek felépíteni 1577-ben, Gyorok falu határában. Ez már arra volt hivatva, hogy a török előrenyomulását Becs és Morvaország felé megakadályozza, ezért építési költségeihez az érseken kívül a király is hozzájárult. Ennek a várnak a történetével foglalkozik a szerző a legrészletesebben. Időrendben felsorolja a vár főkapitányait, alkapitá nyait, helyőrségét és tevékenységüket. A várőrség sok panaszát, nyomorúságát tárja fel a szerző levéltári adatok alapján. 1588-ban Pálffy Miklós komáromi hős, Győr felszabadítója lett a dunáninneni főkapitány s Újvár kapitánya, ezért székhelyét ide tette át. Pálffy halála után, 1600-ban rövid időre Thurző György, majd Kollonits Szigfrid lett a dunáninneni főkapitány. 1605-ben egy időre Bocskai Istváné lett a vár, melyet védői a magyar Homon- nay kapitánynak adtak át azzal a feltétellel, hogy nem kerülhet a Bocskait támogató török kezébe. Bocskai halála után, 1607-ben a vár visszakerült a király tulajdonába, s Forgách Ferenc érsek igen sokat költött újjáépítésére. Külön fejezetben szól Haiczl Pázmány Péter és Bethlen Gábor koráról; kronológiai sorrendben előbb Pázmány fennhatóságáról, majd Bethlen első győzelmes bevonulásáról s utána Pázmány visszatéréséről. Bethlen Gáborral szemben Koháry Péter főkapitány védelmezte Újvárt, de az őrség Bethlennel szövetkezett, s Koháryt elfogva átadták a várat. Haiczl bizonyos katolikus elfogultsággal Bethlen hadainak csupán a pusztításairól ír, míg Pázmánynak számos érdemét is kiemeli: ő alapította a ferencesek újvári kolostorát és templomát. Ezek építését 1626-ban kezdte meg s maga irányította, a legapróbb részletekre is felügyelve. Számos adatot említ a szerző annak bizonyítására, hogy a vár fizetetlen német és magyar katonái milyen gyakran raboltak és pusztítottak a környező falvakban. 1663-ban sorsdöntő eseményekre került sor az újvári várban. Forgách Ádám főkapitány a Párkánynál gyülekező törökre akart ütni, de kelepcébe csalták, mert az esztergomi hajóhídon nagyszámú török kelt át s támadt ellene. Itt csatát vesztett, s maga is csak nehezen tudott elmenekülni. A párkányi csata megkönnyítette a török Újvár alá való felvonulását. Érsekújvárt 1663. augusztusában Köprili nagyvezír 50 000 törökkel zárta körül, s kezdte meg ostromát. A várat Forgách Adám 3000 gyalogossal és 500 lovassal védelmezte. Több rohamot sikeresen vissza-
