Irodalmi Szemle, 1988

1988/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Balla Gyula: „Korlátok és Korláthok ellen” (Tamás Mihály életművéről)

1084

mel nézve ez veszített a legtöbbet frissességéből. De néhány jól megrajzolt részlete Tamás legjobb írásait idézi. Annak Idején a Nyugat is közölte,44 annál furcsább volt, hogy Illés Endre, szintén a Nyugatban megjelent kritikájában, semmi művészi értéket nem talált benne. „A Mirákulum témája, miliője, problémái a Fáklyáé. De hol van Móricz lobbanó tüze?... Tamás Mihály írásaiban semmi esetre sem. Ezek a kisebb regények olyanok, mint az égetett agyag, csak emlékét őrzik a kiham- vadt és idegen tűznek, lényegük szerint azonban merev és üres formák, szárazak, s nincs bennük semmi tartalom.”45

Illés Endre lesújtó véleményével ma sem tudunk egyetérteni (megjelenésekor nem kis felháborodást váltott ki a szlo- venszkói és kárpátaljai irodalmi berkekben). Különösen azokkal a kinyilatkoztatásaival, amelyek Tamás Mihály eredeti írói egyéniségét, fejlődőképességét vonják kétségbe („a legjobb írásaiban is úgy pat- tantja fel a naturalista regénysablon födelét, mint egy ócska öngyújtót: megszokott s unott mozdulattal először, majd kivörösödve s erőlködve később — de Tamás öngyújtója csak szikrázik-szikrázik, fellobbanni nem tud”).46

Igazabbnak érezzük Féja Géza véleményét, aki a Mirákulum jelentőségét talán túlságosan is hangsúlyozza, de a folyamat lényegét, Tamás írói magatartásának sajátos jegyeit jól láttatja: „Kisregényeiben már az érett művész jelenkezik. Az olvasót valószínűleg a Mirákulum fogja legjobban megkapni, mely egy ifjú katolikus pap históriája. Egy egész falu él körülötte anélkül, hogy az író részletesebb miliő-rajzot adna. De Tamás Mihály légkört tud teremteni, amely természetes sűrűséggel és ösz- szetételével a benne élő humánumot érezteti ... A szintetikus realizmus szellemét érezzük egyre jobban soraiban.”42

A Fáklyával rokonságot mutató Mirákulum hőse, Bakos Bálint, nem mőriczi kaliberű hős: sem szándékában, sem tettei vállalásában, következményében. Nem akar, nem tud népe fáklyája lenni. Bakos álmai földön járó álmok, sőt — végig a parókia földjén maradnak, ahol maga vet és arat. Vívódása így nem a Matolcsyak önpusztító vívódása. Bakos csak hivatalból akarja átformálni, megváltani az embereket és nem hivatásból. Végső felmagasztosulása sem az ellobbanó fáklyáé, hanem „csak” mirákulum. El sem végeztetett, mégis mindig tisztáztatott — fogalmazhatjuk meg Bakos helyett az utolsó mondatot.

De éppen ez a különbözni tudás, a kis- szerűség vállalása teszi Tamás hősét — a körülményeket figyelembe véve — reális hőssé, kisebbségi magyar Messiássá, aki okulva „elődei” sorsán, meg van győződve arról, hogy beteljesedett az „üdve nincs a keresztnek / Mert semmit se tehettek / Űh, semmit se tehettek”48 igéje. Olyan messiásság ez, amelyik mérlegel, tétovázik, mert látja: embertestvérről, jóságról beszélt, de minden szava után azt olvashatta a szemekben: minek? minek? Ez a hívő hitetlenség védi meg Bakost a fáklyaszerep lángolásától- lobogásától, de a tragikus végtől is.

Tamás másik sokat vitatott kisregénye a Fekete hajók. A morbidság határát súroló novella-ötlet hol teljes értetlenséggel, hol egyértelmű dicsérettel találkozott. Maga az író egy későbbi levelében így ír róla: „...kisregényeim tulajdonképpen

hosszúra sikerült novellák, kivéve a Fekete hajókat, amiből komoly nagy regényt akartam csinálni, de meguntam és gyorsan befejeztem. Szerencsére Féja Géza azt találta ki rá, hogy tulajdonképpen szatíra, s így én ráhagytam: ez már az is lehet, felőlem.”49

Illés Endre szerint a Fekete hajók „Tamás mélypontja”, mivel „zöld s naiv történelmi materializmusa (...) szándéktala- nul humorrá torzul”. „íme, egy forradalom rugója!” — értékeli a koporsókészítő tettét, aki szívesen adja a lányát a szocialista újságírónak, mert az forradalmat robbant ki, így lesz elég halott, kell hát a koporsó is.50

Más vélemény szerint a „honi kritika félreértette kisregényeit. Túlságosan szabad s a maga útjain Járó művész Tamás Mi. hály, semhogy szűk dogmatizmusból táplálkozó esztétikai szemléletek örömöt lelnének benne. E félreértés a Fekete hajó- ka{ kísérő kritikákban látható legélesebben. Azt hitték, hogy csupán a történelmi materializmus szerepét akarja bizonyítani benne. Holott inkább kemény kritikát, véresen komoly szatírát ad a történelem nagy mozdulataiba kapaszkodó élösdi, kis egoizmusokról, a kispolgár merev, szűk, egoista ösztöneiről.”51 (Kiemelés tőlem — B. Gy.)

A Fekete hajók fő érdeme valóban az, hogy érzékeltetni tudja a város szélén és a történelem sodrásán kívül élő kisember vágyát, a „nagy megrendelésre” kacsingató ösztönét.

A kötet harmadik kisregényének, a