Irodalmi Szemle, 1988

1988/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Balla Gyula: „Korlátok és Korláthok ellen” (Tamás Mihály életművéről)

1085

Drótvasátnak a problémafelvetése valóban szokványos. Legfeljebb a stílus hajlékonysága, visszafogottsága érdemel említést. De a sablonos témakezelést ez sem menti.

Összegezve a kisregényekről elmondottakat, megállapíthatjuk: Tamás kisregényei, amelyek saját véleménye szerint „hosszúra sikerült novellák”,52 nem érik el legjobb novelláinak a színvonalát. De valóságlátása, szociális érdeklődése így is emlékezetessé teszik kisregényeit. Mindenképpen méltóvá az utókor figyelmére.

4. Kísérlet a csehszlovákiai magyar regény megteremtésére

Jogos volt a korabeli kritika és az olvasók türelmetlensége: csaknem húsz év elteltével sem született meg a csehszlovákiai magyar regény. Igaz, többen hitték és vallották, hogy a csehszlovákiai magyar epika „talán a legszociálisabb, a legdemokratikusabb művészet”,53 de ez inkább csak a szándékot, a megvalósulás folyamatát jelentette, mint a végeredményt. Az is igaz, hogy „Fábry Zoltán kritikusi munkásságának ösztönzésére és a nemzetközi szocialista irodalom hatására létrejött egy sajátságos műfaj, az ún. valóságirodalom, amelyen a valóságot közvetlenül ábrázoló riportszerű vagy szociográfiai jellegű, szocialista prózát értették”,54 de ez is csak a csehszlovákiai magyar irodalom sajátos színképét gazdagítota, hiszen kiemelkedő szépprózai művet e műfaj sem hozott.

A budapesti Franklin könyvkiadó sorozata jó alkalmat kínált az erők fokozott koncentrálására, az írói számadásra. „Szlo- venszkói prózaírók” című sorozatában adta ki Tamás Mihály regényét is: Két part közt fut a víz (1936).55

A kötet megjelenését megelőzte a hír, hogy ismétlődni látszik a Szép Angéla házának a sorsa: olyan „kultúrbotrányról” tudósítottak a lapok, amilyenre „nem volt példa a kisebbségi magyarság történetében”.56 A harsogó újságszenzáció alapjául az szolgált, hogy néhány szlovenszkói és kárpátaljai író (Mécs László, Rácz Pál) megkereste a Franklin kiadót, hogy megakadályozzák Tamás regényének a kiadását. A háttérben, mint korábban, most is Korláth Endre keresztényszocialista pártvezért tudták. A kísérlet végül kudarcba fulladt. Maga Tamás így nyilatkozott az ügyről: „vannak errefelé emberek, akik félnek saját közéleti életük tükörképe elé állni, s úgy gondolták: ha nem szépülhet az élet, törjön el a tükör”.57 Alább a regény jellegéről, a megírás körülményeiről szólt: „a regényem semmiképpen sem tükör, s mindenki szívdobogás nélkül veheti majd kezébe. Nem játszik tűzzel az, aki egyszer már elégette az újját. A Két part... írását valamikor tíz évvel ezelőtt kezdtem el, a felével akkor el is készültem, azután abbahagytam, mert túlságosan közel voltak hozzám az események. Most pedig, amikor a Franklin kéziratot kért tőlem, ezt a töredéket adtam át nekik és az ő biztatásukra fejeztem be.”58

Tamás szerint a műfaj: kisebbségi regény. Tehát megpróbált eleget tenni egy elvárásnak, amelyről annyit „cikkeztek és ankétoztak”59 a korszak irodalmában.

Ha innen közelítünk, akkor örülhetünk, hogy a Franklin az írót a regény kiadására ösztönözte, ha viszont Tamás írói rangját nézzük, sajnálhatjuk, hogy nem novellaválogatás reprezentálta elbeszélő kvalitásait.

De a regény sem maradt visszhangtalan. Hiába fogadkozott Tamás, hogy nincs szándékában tükröt tartani, a tollát nem tudta visszafogni, így a jobboldali sajtó megint „ügyet” csinált a regényből. Ritka az olyan vélemény, mint a katolikus Oj Élet kritikusáé, aki a világnézet különbsége mellett is elismeri: Tamás regénye „egyike azoknak a könyveknek, amelyek emberi dokumentumokat hoznak életünkből, ahol már újabb, európaibb és szociálisabb magyarság lélegzik. Az ízlés és világszemlélet lehet más, de mindenképpen élményt jelent ez a könyv.”60

Kétségtelen, hogy ma is a könyv dokumentumértékét becsüljük legtöbbre. Az említett kétszeri nekifutás nemcsak hangulati egységét törte meg, hanem a szerkezetet is fellazította. De éppen torzó voltában, a „regény szerkezeti és morális törése” ellenére, „épp kettősségében lett a kisebbségi magyar valóság dokumentuma”.61 Innen érthetjük csak meg a Kelet Népe kritikusának lelkesedését is: „Nincs ráírva a könyvre, hogy regény, mert va lóban több annál: Könyv, történelem, politika, érzékiség, emberi jóság, egyszerű igaz magyarság: élet. Magában való eddig ez a könyv, mint az Evangélium... Első világos szembenézés ez a könyv az utolsó nagy történelmi bukásban széttört középdunai magyar állam s a vele együtt szétszakadt magyarság tragikus, nyugtalanító problémájával s mindennel, ami múltban, jelenben, jövőben ezzel összefügg.”62