Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Zs. Nagy Lajos: „Ne üssetek agyon!”

ZS. NAGY LAJOS

»NE ÜSSETEK AGYON!«

(Dúdor István kérése]

M

egyek Dudorral az utcán. Melyik utcán? Az Isten tudja. Leszáll elénk egy galamb. Énekelni kezdenék: „Midőn Havannában hajóra szálltam én...” Pista ránéz a galambra, megrökönyödve, s ezt mondja: „Picasso, te piszok!”

Megyek Dudorral egy másik utcán. Ezt az utcát ismerem, ez a mi utcánk Zabosban, naponta járok rajta, egy közhely-utca, nincs ezen semmi különös. Dúdor Pista mégis leül egy ittfelejtett kődarabra, s egy bolondnagy diófa ágain át nézi a Holdat. „Ezt biztos, hogy én festettem!” Ezt mondja.

Kedvem lenne leszakítani az égboltot Holdastul. Ehelyett őt kell fölemelni, mert tisztára elment a kedve a haza- jövéstől.

Szeretett összeesni, én meg nem szerettem őt emelgetni. Kétszer-háromszor azért fölemeltem, de ő összeesett negyedszer is. Otthagytam. Hazamegyek, gondoltam, bánom is én, mi lesz veled. Ötven méter után utolért, s ő támogatott engem hazáig.

De egyszer megtörtént, hogy ötször esett össze egy Zerge nevet viselő belvárosi vendéglőben. Ötödször már nem voltam hajlandó őt fölemelni. Jött a vendéglős, egy hajdani miniszter. Azt mondta, mi az, hogy mondtaf ? j, parancsolta: emeljem föl. Nem emelem, mondottam én, elvégre nem a fiam, még csak nem is a testvérem. Akkor pedig ő elvitet bennünket a kijózanító állomásra!, mondta az exminiszter.

És elvittek bennünket a rendőrök. Ezeknek meg aztán hiába magyaráztam, hogy a legjobb hazai festőnket akarják megszégyeníteni, azt mondták, ha sokat szájalok, kaphatok a fejemre egy gumibottal.

De az orvosnő, a kedves kis pirulós doktor néni megértett valamit, s hazaengedett bennünket. Pista megígérte, hogy megfesti őt, persze, ha lehet, meztelenül.

Mi az istent szerettem én Dudoron, nem tudom. Képet nem kaptam tőle, helyesebben egyszer eladott nekem két kis csendéletet kétszáz koronáért. Azt a kétszáz koronát már aznap délelőtt tíz óra után elittuk, elsöröztük.

Amikor elengedtek bennünket a kijózanítóból, és már reggel lett, bementünk a Zergébe, és Pista öt percig nézte közvetlen közelről, kimeredt szemmel az exminisztert, az meg toporgott, arca elkékült meg elszürkült, de nem szólt semmit.

— Ezt fessem én meg? — kérdezte tőlem a festő kétségbeesetten.

— Ha megteszed, agyonütlek! — kiáltottam.

— Ne üssetek agyon! — mondta az egyik asztalra borulva.

Mi az ördögöt szeretett bennem Dú-