Irodalmi Szemle, 1987

1987/9 - LÁTÓHATÁR - Nodar Dumbadze: Kutya

— Agyonlövöm a kutyámat.

— S mit vétett a kutyád?

— Te talán nem tudod? Tegnap valakinek a kutyája megtámadta a mi kutyáinkat. De hiszen te hallottad, fiú, mit mondott annak a kutyának a gazdája! A kisgyereket, aszongya, megharapta.

— De azt nem mondta, hogy a kutya veszett! — feleltem én.

— Hülye! Normális kutya tán bántaná a gazdája kisgyerekét? — kérdezte Badria.

Hallgattam.

— Ilyen célra én nem adok puskát! — vágta ki nagyapa.

— Hát akkor mivel pusztítsam el?

— Karóval.

— Mi vagyok én, állat? — sértődött meg Badria.

— Akkor ahogy akarod ...

Badria elment.

— Éjszakára zárd be a kutyát a csűrbe! — utasított nagyapa és gyöngéden megsimogatta Kutyát.

Az első lövés meg a szívszorongató kutyavonítás Aszlan Tavberidze udvarán hangzott fel.

— Hányadika van ma? — kérdezte tőlem nagyapa.

— Augusztus huszonharmadika.

— Elérkezett Szent Bertalan éjszakája! — mondta.

Az első lövést követte a második, a harmadik, a negyedik... Mindenfelől lövések döreje, kutyaugatás és -vonítás, férfiak ordítozása, asszonyok sival- kodása, gyereksírás, tehénbőgés hallatszott. Lövés dörrent Badria udvarán, aztán Alisztarhánál s végül az oldalunkban, Makaria szomszédnál. A kutyanyüszítés szinte megsüketített.

— Szerencsétlen kutya! .. . Mire Makaria újratölti azt az özönvízelőtti kovást, az állat kiszenved! — jajdult fel nagyapa és reszkető kézzel fogta be a fülét.

Álló órán át tartott a hallatlan, könyörtelen kutyairtás. Álló órán át zajgott- zsibongott a falu. A mi csűrbe zárt Kutyánk meg egész idő alatt haragos ugatással, fogcsikorgatva ostromolta, körmével kaparta az ajtót.

Fokozatosan minden elcsöndesült. A messzeségben eldördülő utolsó lövést síri csönd követte.

— He-e-e-e-ej! — hangzott fel hirtelen egy győzelmes kiáltás.

— Kész. Elvégeztetett. .. Nagy isten, bocsásd meg súlyos vétkeinket... — sóhajtotta nagyapa ...

... Eljött a reggel.

Kukorékolt a kakas.

Bőgött a tehén.

Felmekegett a kecske.

Kotkodácsolni kezdtek a tyúkok.

A Konchoula mögül előbújt a nap.

Minden olyan volt, mint máskor, mégis rendkívüli volt az a reggel.

Valami hiányzott a faluból — valami észrevétlen, hétköznapi, de megszokott, közeli, kedves dolog. S amikor a kerítések között húzódó falusi utcán megjelent Aszlan Tavberidze fejszével a vállán, s nem ugrándozott mögötte a lógófülű Tűzik, rájöttem: a falunak ez az oszthatatlan része — test a testéből, vér a véréből — a kutya volt: a közönséges falusi házőrző.

1943. augusztus 24-ének reggele kutya nélkül köszöntött a falumra ...

.. . A mi Kutyánk egész nap nem ment tovább a kertajtónál, nem evett, nem