Irodalmi Szemle, 1987
1987/8 - FÓRUM - Klimits Lajos: Néhány megjegyzés a drámáról és a színjátszásról
FÓRUM A csehszlovákiai magyar drámaírásnak jelenleg két hivatásos „alkotó műhelye” van. A Magyar Területi Színház és a Csehszlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségének dramaturgiája. A csehszlovákiai magyar drámaírás fejlődéséért ez a két intézmény felel elsősorban. Nekik kell megtenniük mindent, hogy az irodalomnak ez a fontos ága valódi fejlődésnek induljon. A drámaírás e két „műhelyében” kell megszületnie, szakképzett dramaturgok közreműködésével, a csehszlovákiai magyar szocialista drámának. A színház és a rádió dramaturgiájának kell megnyernie azokat az írókat, akik képesek kellő színvonalon drámát írni, s velük együttműködve eljuttatni a művet egészen a bemutatóig. A drámaírást senki más nem kezdeményezheti, mint a dramaturgok, a darabok gyakorlati megvalósítói. A dráma- írásnál az írónak figyelembe kell vennie az esztétikai követelményeken kívül egy egész sor gyakorlati szempontot is, amelyek a színház, illetve a rádió lehetőségeiből és feltételeiből adódnak. Azért olyan fontos, hogy a drámaíró „belülről” is ismerje ezeket az intézményeket. A jó színházi előadás előfeltétele, hogy a színház a bemutatásra kerülő darabhoz megfelelő rendezővel, színészekkel rendelkezzék. A legmagasabb esztétikai mércével mért darab sem lehet sikeres, ha a megvalósításához nincsen a színházban megfelelő színész, rendező, szcenográfus, aki az író elképzelését alkotó módon meg tudja valósítani. (A jó dramaturg a megírt, kész darabok közül is csak olyan műveket választhat a színház repertoárjába, amihez megfelelő rendezője, szcenográfu- sa. színészei vannak: és megvannak a színháznak azok a további feltételei is, amelyek biztosítják az előadás megfelelő színvonalát.) Egyebek között ezért is hasznos lenne egy-egy drámaíró számára, ha egy új darab megírásakor szorosan együttműködhetne a színházzal. Magába szívhatná a „színpad levegőjét”, beszélgethetne a színészekkel, műszakiakkal, betekinthetne a díszlet- és jelmezkészítő műhelyekbe, elkísérné a színházat az előadásokra. A Szlovák Irodalmi Alap anyagilag ösztönzi és segíti az írókat. Nyilván nem zárkózna el, ha a színház támogatásával egy- egy drámaíró is ösztöndíjért folyamodna egy születendő dráma befejezéséhez, ahogy ezt a lehetőséget a költők és a prózaírók már évek óta kihasználják. Az ösztöndíj, amely fedezi az író anyagi költségeit az alkotás ideje (az alkotőszabadság) alatt, egy átlagfizetésnek felel meg. Az író arra is kihasználhatja, hogy a színház közelségében éljen, hogy megismerhesse a színházat „belülről” is, részt vehessen a próbákon, ott lehessen az egész alkotói folyamat alatt, amíg darabja eljut a bemutatóig. Mint az „alkotói stáb” részese, még a próbák idején is módosíthat, igazíthat a szöveg végleges formáján! Mészáros László Drámairodalmunk 1981—1986 között c. helyzetfelmérésében17 túl sötéten és túl bonyolultan látja a helyzetet, amelyben az író „egyre elhagyatot- tabbá válik”. Lehet, hogy így érzi Mészáros László, de ez nem a „viszonylatok” bonyolultságán múlik. Ilyen tudtommal a gyakorlatban nem is létezik. A drámák bemutatása pusztán a megvalósítóktól függ, attól, hogy a színház és a rádió mennyire képes és mennyit hajlandó vállalni. S hogy van-e a számukra elég megfelelő alkotás, amiből választhatnak. A Magyar Területi Színházat tekintve, ami a csehszlovákiai magyar bemutatók számát illeti, a jövőre nézve sem vagyok optimista. Itt is új gondolkodásmódra lenne szükség. Ez a színház is, mint általában a többi szlovákiai és magyarországi színház, teljes színházi kultúrát akar nyújtani a közönségnek. Az ilyen koncepció mellett nem hiányozhatnak a repertoárból a klasszikus, a szlovák és a cseh írók művei, a szocialista országok íróinak művei, a haladó világirodalom egy-egy kimagasló alkotása, de a zenés, szórakoztató darabok sem. És hol maradnak a gyermek- és ifjúsági darabok, amelyek az új nemzedéket szoktatják a színházba járásra, a színházi kultúrára? Sokat gondolkodtam rajta, vajon korszerű-e napjainkban ezt az évtizedeken át megszokott, elavult műsorpolitikát folytatni. Ma, amikor a televízió, a videokazetták segítségével eljut az egész vilígiroda- lom a kultúrát kedvelő néző lakásába? Nem kellene-e a Mateszban is „váltani”, változtatni ezen a „megcsontosodott”, elavult gondolkodásmódon? Nem kellene-e a műsorpolitikát a Mateszban is úgy alakítani, hogy a néző olyat kapjon, amit más forrásból nem tud megkapni? Nem volna-e célszerűbb, ha a műsorukat a hazai drámairodalomra, a gyermek- és ifjúsági darabokra építenék? Már hallom is a színház és a színészek ellenérveit: a szí
