Irodalmi Szemle, 1987
1987/8 - NAPLÓ - Szigeti László: „A képzőművész ne csak szavakkal bizonyítson”
NAPLÓ abban a létállapotban vagyok, hogy valami racionális megközelítést kell találnom az élethez, az élet vetiileteihez. Hogy tudjak veled kommunikálni a képeimen keresztül, szükséges egy olyan jelrendszert használnom, amelyet te is ismersz, amihez neked is közöd van. — Ne haragudj, nekem nem csak a látható valósághoz van közöm. A láthatatlanhoz, az elvonatkoztatotthoz ugyanúgy közöm van, mélyebb összefüggésekben. Hetente többször vagyok az abszurd eszköze, tárgya és teremtője. Testem színtiszta absztrakciót tart fogságban. • Részemre most mégis fontosabb a realitás, az érthető kommunikáció, az egyértelmű jelrendszer, mint azok a formák és jelek, amelyek fölött spekulálnia kell a nézőnek. — Hogy vélekedsz az akcióművészetről? Jutott-e valaha eszedbe, hogy te is csinálhatnál ilyet? % Nem jutott eszembe. Én a happeninget egyfajta cirkuszi látványnak tartom. Sokan vélekednek úgy, hogy ez rendkívül fontos, én azonban, épp amiatt, mert az akcióművészet egyszeri alkalomra van szituálva, tehát a demontázs is megtörténik vele, amolyan show-produkciónak tartom. Valahol közel áll a színházhoz. — A színházat viszont tiszteled ... ♦ A színház azért több, mert olyan megszervezett, előre átgondolt, megtervezett akció, amely irodalmi műre épül. A happeninget, nagyon távolról, de a római cirkuszi mutatványokhoz hasonlítanám. Véráldozat nélkül... És most hadd kanyarodjak vissza oda, miért hagytam ott a grafikai szerkesztő posztját ű Madách Kiadóban, ahová az Oj Ifjúságból kerültem. Kiadóbeli tevékenységem vitathatatlan haszna, hogy megismerkedtem a könyvtipográfiával, de nem jutott elég időm arra, hogy saját elképzeléseimet valóra váltsam. A díszlettervezés azzal kecsegtetett, hogy megszabadulok a kiadói munka sztereotípiáitól, a ful- lasztó határidős kényszerűsítésektől, és több időt szentelhetek művészetemnek. A színházhoz kerülésemmel tehát egyfajta várományos állapotba kerültem, és máig azt mondom, jól tettem, hiszen színház nélkül nehezen jutottam volna el a színekig, a festészetig. — Amikor ma délután húsz éved grafikai terméséből válogattunk, hetvenöttől nyolcvankettőig alig találtunk érdemleges munkát, legfeljebb néhány finoman kidolgozott illusztrációt. Már akkor mondtam, miután a színházba kerültél, grafikusi pályádon szinte drasztikusan utadat állta valami. Talán a díszlet- és jelmeztervezés miatt mégsem maradt annyi időd, mint előre remélted, talán mert áttértél a festészetre, talán mert ezeken túl is rengeteg egyéb alkalmi munkát vállaltál, az illusztrálástól az emlékszobák berendezéséig. Aztán hát 1981-ben te is megelégelted ezt az állapotot, és nekiduráltad magad a már említett grafikai albumodnak, amely, ha emlékezetem nem csal, sokáig vajúdott, csak 1984-ben nyerte el, 100 példányban, végső formáját. # Hát igen. Mivel ilyen állhatatosan keresed az igazságot, ki kell mondanom, hogy 1976-ban elváltam, ami nagyon komoly törést okozott bennem. Sejtheted, hogy már a hivatalos válás kimondása előtt rettenetesen komplikálódott az életem. Eljöttem a családomtól, nem volt lakásom. Munkahelyet változtattam, Komáromban lakáshoz jutottam. Eléggé zaklatott voltam, s ez óhatatlanul kihatott a munkámra. Időbe telt, míg rendet teremtettem magamban, magam körül. Üjból családot alapítottam, házat építettem, 1985-ben a színházat is otthagytam, s most szabad foglalkozású művészként élek. Ennek gondolatát legalább húsz éve dédelgettem magamban. Nyugodt körülmények között nem is olyan régen tudtam csak először föltenni magamnak a kérdést, mit is akarok csinálni a grafikában és a festészetben. BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL BESZÉLGETÉS KOPÖCS TIBORRAL
