Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 6.

tálasával, francia fináncim- periaüzmussal, cionista nemzeti eszmével, fajmagyar kultűrfogalmakkai, német kultúrreakciőval és kultúr- hisztériával, pásztorlevéllel és a kultúra ,.kis és nagy szatócsai! al” bizonyított, hogy a ,,kapitalizmus válságával krízisbe került annak ideológiai felépítménye: a kapitalista kultúra is”.

A „kultúrbolsevizmus” vádjával szemben azt vallotta, hogy Galilei tanítása a föld forgásáról annak idején ugyanolyan kultúrbolsevizmus volt, mint ma Einstein relativitáselmélete”. A kul- túrreakció hazugsága szerint Ady ugyancsak kora kultúr- bolsija volt.15 Következtetése: a két rendszer harca nemcsak a politikai és gazdasági, hanem a kulturális szférára is kiterjed. A proletariátus kultúrája számára harcos kultúra, „eszköz a kommunizmus tudatosítására, megvalósítására“.

A megvalósult szocializmus a Szovjetunió példáján keresztül bizonyította, hogy a kulturális forradalom milyen mélyreható változásokat hozott egy történelmileg elmaradott országban. A szovjet kultúra tapasztalatait idézve jutott el arra a következtetésre, hogy a kultúrharc nem különülhet el az osztályharctól, s a „kommunista kultúrának is előfeltétele: a proletárforradalom”, szálláscsinálója pedig a proletárkultúra. A proletárkultúra fogalma alatt azonban szó sincs a proletkultos nézetek felmelegítéséről. A „máglyára a kapitalista kultúrát” felfogást antiszociálisnak, marxista szemmel nézve bűnnek, anarchiának mondta. „Mi azt mondjuk: mindent átvenni, amit a kapitalizmus kulturális eredményben felmutathat, mindent, ami nem kizárólag a kapitalista mentalitást szolgálja. Átvenni, nem vakon, nem találomra, de pontos kritikát alkalmazva, osztályozva.”17 Lenin útmutatásai és a marxizmus megállapításai fejeződtek ki Fábry következtetéseiben. Személyes meggyőződéssel vallotta, hogy „csak egy osztály van, melynek élete van, egy kultúra, melynek jövője van, és ez a proletariátus osztályharcából megszületett egy és oszthatatlan kommunista kultúra: az emberiség közkincse".ls

Döbbenetes erejű szociográfia Az éhség legendája című kárpátaljai riportja. Az

1932-ben kinyomtatott kis riportkönyvét elkobozták. Az Út 1932/3. száma azonban A Verhovina éhezik címmel csaknem teljes terjedelmében közölte az írást. [Fábry- nak ez az írása teljes terjedelmében csak a felszabadulás után jelent meg a Megalkuvás nélkül (1954) című antológiában.] Az írás értékét, dokumentum erejét annak szociológiai vonatkozásai erősítik. Fábry a Nemzetközi Munkássegély expedíciójával, Ludwig Renn német íróval és Gerald Hamil- ton haladó angol újságíróval járt a Kárpátalján. írásának értékét növelte az is, hogy az ukránok lakta környezetben mutatott rá a polgári demokratikus rendszer népelnyomó jellegére s arra a nyomorra, melyet csak háborús élményeivel tudott összehasonlítani. Ha Jócsik Lajos Az Üt hasábjain arról írt, hogy a „hamisítatlan jobbágyviszonyok közt élő nép” sorsa, elkeseredése csúcsosodik itt tragédiává,19 ahol háromszor annyi a tüntetés, mint Csehországban, és háromszor annyi a csendőr is,

mint a történelmi országrészben, úgy Fábry riportjában arra kaptunk választ, miért éhezik Verhovina.

„A Verhovinán ukránok laknak és éheznek. Évtizedek óta nem mukkantak, és a világ is úgy tudja: hozzá vannak szokva az éhezéshez ... Ma azok éheznek, akik hozzá vannak szokva az éhezéshez, ma azokból tör elő az éhségkiáltás, akik eddig szótlanul tűrték sorsukat. Az éhséget a törvény nem tiltja, de a kétségbeesett éhezők együttes, a figyelmet magukra terelő kiáltását — igen."20 Dramaturgiai műgonddal megszerkesztett riportja nemcsak leleplezés, hanem vádirat is a korabeli viszonyok ellen. Fábry gondosan egymás mellé rakta a tényeket, azokat is, amelyeket a Ceské slovo vagy a Lidové listy sem hallgathatott el, s azokat is, melyeket a szemtanúktól szerzett. Az agrárpárt helyzetjelentése és Ruszinszkó kormányzójának segélyakcióterve alapján állapította meg: „Senki sem mozdul a ruszinszkói éhezőkért. Sem az állam, sem a kávéházban ülő polgár, de még a magyar földbirtokos sem. Korláthék a parlamentben ötvenkétezer magyar éhezőnek könyörögnek szívet tépő zokogással kenyeret, de nemigen hallottuk, hogy a saját pénztárcájukba nyúltak volna.”12 Ungvár, Munkács szegénynegyedei után Alsóverecke következett. „Nagy falu és nagy nyomor. Nincstelenség, piszok és letargia ... Mindegy, hogy ukrán, mindegy, hogy zsidó. Itt nincs különbség.”

„Földbirtokreform: temetőt a magyarnak!” alcímmel foglalkozott Fábry a Kárpátalján élő magyarsággal. Az