Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 6.

1930-as népszámlálás nyílt igazságtalanságait lebbenti fel. Nemcsak számszerűleg fogyatkozott ugyanis a magyarság, hanem a büntető- paragrafusok miatt is. A cseh népszámlálási biztosok szerint ugyanis a görög katolikus, görögkeleti vagy zsidó nem vallhatta magát magyarnak. ,,1919 elején Kárpátalján nem volt egyetlenegy cseh sem, ma harminc- ezren vannak. És köztük nincsenek, nem lehetnek éhezők. Kolonizátorok ... Földbirtokreform címén a csehek lehozhatnak 75 légionista családot, ezek kapnak a Lónyay-birtokból 3398 holdat ingyen vagy hosszú lejáratú kölcsönre... a többiek — tehát a magyarok — kapnak összesen kettő hold földet ötezer koronáért! — temetőre!"12

Arról a földről, ahol az agyonlőtt Gyurko Gyerevjan- ko szülei éltek, s ahol a kenyér — házkutatás után — bűnjelnek számított, joggal írta Fábry: „Az éhség, a gumibot élesen látóra csiszolja a szemeket, az osztályharc valóságát napról napra a saját testükön érzik. És azt is, hogy ebben a harcban nincsen más segítségük, csak a kommunista párt. A Ver- hovina nemcsak éhségterület, de harci front is, és a harc folyik.”23 Az éhség üzeneteit Fábry leleplezően, tudatos elkötelezettséggel rótta papírra, az agitatív szándék helyett azonban a tényszerűségekre és az érvelés hatásosságára helyezte a figyelmet. Nagy műgonddal megírt dokumentumriportja az osztályharc jegyében s az „emberiség ügye és jövője” érdekében íródott. A riportkönyv elkobzása után megjelent nyílt levelében írta: „legyőzetésemben vagyok

erős ... Legyőzhetetlen. Mert ha lelkiismeret vagyok, akkor elpusztíthatatlan vagyok: jövő!“24 Riportja egyike a legmegrázóbb * és -maradandóbb dokumentumoknak, melyek szegényországról s a nyomorról készültek.

Nem a magányt, az „elefántcsont-tornyot”, hanem a közös harc lehetőségeit kereste akkor is, amikor az

1929-es gazdasági válság hullámai elérték Csehszlovákiát. Az Űt szinte ontotta a cikkeket a munkások nyomorúságáról. A világ ötvenmillió munkanélkülije nevében sürgette a változást, a szociális igazságosság megteremtését. Nem véletlen, hogy a Munkás 1931. szeptember 9-i számában Fábry Zoltán a Vörös Segélybe szólít.! címmel közölt cikket Az Út szerkesztőjének Munkácson, Beregszászon, Ungvá- rott, Nagyszőllősön tartott fellépéseiről. Közírás és aktív politikai cselekvés, a népgyűléseken való agitáció a legtermészetesebb megnyilvánulásokat jelentette Fábry számára.

A győzők és a változtatni vágyók erejét látta abban a harcban is, mely Saliai és Fürst megmentéséért folyt. A Magyar rapszódia: 1932 című írásában a züllött, zilált Európa közepén" látta a „megpróbáltatás legendás szigetét”, a reakció örömét és védőbástyáját, ahol kaszinószerkesztők két mártír halálának tapsoltak, amikor a „magyar Sacco és Vanzet- ti“ mártírhalála döbbentette tiltakozásra a világot. A Kárpáti Magyar Gazda „gonosz butasága” miatt a csehszlovákiai magyarok nevében tiltakozott a hazugság ellen, a „valamikori hazát” tolonc- háznak, középkornak, anakronizmusnak, az új idők

akaratával jövő Sallaik, Fürstök temetőjének” nevezte. Háborús élményét szembesítette a korabeli valósággal: „Amikor háborút járva Uzsoknál átléptük a határt: szemünkből kicsordult a könny ... Amikor a rádió bemondta ujjongva ..., hogy Sallait és Fürstöt kivégezték ... meggyalázottan éreztük, hogy magyarok vagyunk“25 Az idegen érdekek, zsíros önzések valósága új jellemzőkkel bővült, „véletlen hatalmasságok, karvaly feudálisok és Mussolini-után- zatok országának” látta a Gömbös-féle „úri fajtát”. A „magyar tömegeket koldussorban tartó, magyar emberséget meghazudtoló hatalmi érdekcsoport” talpnyalóival együtt egyetlen minősítést kapott: Ellenség! Fábry politikai éleslátással „nemzeti gatyás operettfigurákat“ látott a színen, ahol „némán sírba hajlón vergődik egy nép Európa közepén”, mely kerítők zsákmánya lett. A „bús koldusok Magyarországa” Ady-formulához egy másik is társult, a lenini és a gorkiji Oroszország. „Meg tudod érteni egyszerre — írja Fábry —, hogy annak idején egy Leninnek, egy Gorkijnak hogyan és miért fájt ez a szó: Oroszország. Egy hazug fogalom, mely egy százmilliós nép nevében és szenvedésében semmi mást nem jelentett, mint sötétséget, kultúrfoltot, panamát, Potemkin-falut, börtönt és bitót. Szégyent és gyalázatot mindenkinek, aki orosznak, embernek, felelősségnek érezte és élő tiltakozásnak tudta magát. De Oroszország ma százötvenmillió kétkezi és szellemi munkás egyenlő jogú valóságpróbáját jelenti.”23

Úgy lett számára Magyar