Irodalmi Szemle, 1987

1987/6 - HOLNAP - Csóka Tibor: Hétközélet

Azóta Yvett négy levelet ír évente. Elegáns, könnyed, magabiztos, szereimet kérő. Elfelejteni nem tudom, nem is akarom. Ez az életem.

Megjöttek ŐK. Vége a nyugalmamnak. Majdnem reggel van, dülöngélnek, röhögnek ratjam. De nem zaklatnak, nem is szólnak hozzám. Mindegy, mert ma megölöm ŐKet.

Horkolnak. Utálom ŐKet. Jól megrakom a kályhát, ki ne aludjon a tűz. Van itt két tartály valami: benzin vagy gázolaj. Egyenletesen locsolom szét a helyiségben, mindenhova jut. Az ágyak alá bővebben. Épp hogy elég. A kályha körül ágyak, felettük lábszag, füstszag és okádékbűz lebeg, ŐK meg édesen alszanak.

DE MEDDIG?

Hideg van kint. Elloptam egy cigarettát, kettétöröm és beledugom a fülembe. Meggyújtom a gyufát. Nézem a táncoló lángocskát, és bedobom a szobába. Gyorsan becsapom az ajtót, a kulcs a zárban marad.

A robbanás repít. Ez jó. Végre teljesül egy álom. Röptömben még látok néhány arcdarabot, szétszakadt lábat, égett csonkot, üszkös kezet.

Valahol fenn egy űrhajót előzök, acélszínű testén halványsárga betűk: „Férjhez megyek, de téged szeretlek.”

Jó, hogy bolond vagyok. Ép, normális ésszel ezt nem lehet kibírni. Vigyorgok, nevetek, visítok, sikítok, bőgök, röhögök.