Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - Beszámoló a szlovákiai irodalom nak a Szlovákiai írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

Beszámoló a szlovákiai irodalomnak a Szlovákiai írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

■és általánosítjuk, a belőlük következő megállapítás nem valami örömteli: az irodalom fokozatosan veszít valamikori kulturális küldetéséből és társadalmi pozíciójából. (...)

Be kell ismernünk, hogy a társadalomnak az irodalomhoz való viszonya már hosszabb ideje változóban van, mégpedig oly módon, hogy az egyiknek sem szolgál javára; az irodalom mint művészeti ág elveszíti a társadalmi tudatban elfoglalt, egykor domináns pozícióját, s bár nem mondhatjuk, hogy a társadalmat az irodalomnak a társadalomhoz való viszonya nem érdekli, a társadalomnak az irodalomhoz való mai viszonya inkább kiábrándítja, mint örvendezteti, inkább kimeríti, mint ösztönzi az irodalmat.

És mégis tudjuk, hogy társadalmunk további haladása egyszerűen lehetetlen a kultúra nélkül, elképzelhetetlen a kulturált, erkölcsileg fejlett ember nélkül, a kultúra fejlődése pedig közvetlenül kötődik az irodalom felvirágzásához, mert az irodalom — s ezt a legfejlettebb országokban már régen tudják — az alapvető és meghatározó megnyilatkozása minden egyes nemzeti kultúrának.

(...) Sokszor elmondták már, milyen mélyrehatóan kapcsolódik az irodalom a társadalom erkölcsi alapjához. Ahhoz azonban, hogy társadalmi küldetését s a társadalommal szembeni kötelességeit teljesíthesse, a lehető legnagyobb hatáskörre, tehát visszhangra, olvasóra, öntudatra van szüksége. (...) Kevés, ha az irodalomról egyedül az irodalom beszél.

Milyen irodalmunk visszhangja?

A szlovákiai szocialista irodalmat egyre gyakrabban fordítják világnyelvekre, az ún. nagy irodalmak nyelvére is, azon irodalmakéra, amelyek az idegen irodalmak iránt nem udvariasságból érdeklődnek, hanem sajátos színezetük, frisseségük, főként pedig impulzusaik miatt fordulnak feléjük. A mi jelenkori irodalmunk mindezt tartalmazza. (...)

A szlovákiai szocialista irodalom társadalmi helyzetére néhány olyan sajátosság jellemző, amely — tekintetbe véve színvonalát és társadalmának színvonalát — nem illik hozzá. Ilyen sajátosságnak tarthatjuk azt a tényt, hogy irodalmunknak nagyobb visszhangja, több olvasója és magasabb példányszáma van külföldön, mint itthon, itthon viszont alacsonyabb példányszámban jelenik meg, mint a fordításirodalom. Míg idegenben irodalmunk fejlettnek, sőt helyenként egyedülállónak számít, itthon csaknem úgy fogadják, akár valami fejlődő ország fejletlen írásbeliségét. Irodalmunknak alighanem nagyobb problémái vannak saját propagálásával itthon, mint határainkon túl.

Ennek az állapotnak az okait nem könnyű feltárni, annyi azonban bizonyos, hogy tükröződik benne, esetleg átvetül bele fejlődésünk és változásaink minden bonyolultsága és sajátossága. Nehéz például megállapítani, miért viseltetik közvéleményünk bizonyos része szinte elvi fenntartásokkal az irodalom iránt, miért lett számára szinte tisztesség és presztízs dolga, hogy lekicsinylőén beszéljen az irodalomról és annak alkotóiról. Közvéleményünk egy részében ugyanis — ismeretlen okokból — manapság több negatív, mint pozitív információ kering irodalmunkról és íróinkról, elevenek az írói munka könnyű és felesleges voltáról alkotott polgári elképzelések, mert az írói munka úgymond a kép- és hangátvitel korszerű eszközeivel folytatott versenyben már lejátszotta a maga történelmi szerepét. (...)

Be kell ismernünk, hogy a hazai olvasóközönség inkább fordításokat, szórakoztató, népszerű, nem utolsósorban ismeretterjesztő és tudományos irodalmat olvas. Mindez mai szellemi tájékozódásunkról árulkodik, amely inkább pragmatikus, mint művészi, főként azonban arról tanúskodik, hogy óriási vágy él bennünk utolérni a világot és mindent, amiről lemaradtunk. Nálunk manapság mindenki elsősorban épít, átépít, szerez, tanul, növeli képzettségét. Elmondhatjuk, hogy egyre tanultabbak, műveltebbek vagyunk, ami azonban nem jelenti azt, hogy ugyanilyen mértékben és ütemben kulturáltabbakká is válunk. Versköteteink példányszámai lényegében alig magasabbak, mint akkoriban, amikor „a Tátra és a Duna között” összesen annyi írástudó élt, amennyit manapság egyetlen ligetfalusi utcában összeszámolhatunk. A televízió vagy a film létezésével, esetleg a szlovák irodalom ún. fejletlenségével ezt már nem lehet megmagyarázni. Televízió másutt is van, ráadásul több programot közvetít, s hogy miként fogadják irodalmunkat a nagyvilágban, azt már említettük.

Közvéleményünket mindmáig nem sikerült meggyőznünk arról, hogy az irodalom tényleg nem valamiféle olcsó ideál, hanem nehéz munka, amelytől sokban függ egész