Irodalmi Szemle, 1987
1987/5 - Beszámoló a szlovákiai irodalom nak a Szlovákiai írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról
Beszámoló a szlovák.ai irodalomnak a Szlovákiai írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról szocialista kultúránk, mert egyebek között a nemzeti nyelvnek is nagy műhelye, annak a nyelvrrek, amelyen gondolkozunk és megértjük egymást, jó és rossz időkben szólunk egymáshoz. Ám műhelye a történetekenek, alakoknak és filozófiájuknak is, olyan műhely, amelynek munkájából művészetünk egyéb megnyilvánulásai is élnek; talán ezért nem sikerült közvéleményünket és társadalmunkat teljesen meggyőzni arról sem, hogy a szlovákiai szocialista irodalom fejlődésének az irodalom és az író számára kedvezőbb, korszerű, a szó legjobb értelmében vett professzionális feltételek között kell végbemennie. Korunkban még mindig több negatív hatás gátolja a szlovákiai szocialista irodalom fejlődését és teljes társadalmi érvényesülését. Kezdhetjük mindjárt magával a könyv- gyártással, amely aránytalanul elnyújtja az irodalmi műnek a szerzőtől az olvasóig vezető útját. Tisztában vagyunk vele, hogy a nyomdaiparnak elegendő attraktívabb feladata van, az exportmegrendeléseket is beleszámítva; hogy az eredeti műveket, amelyek ráadásul kis példányszámúak, olyan nyűgnek tartja, melyet határidőről határidőre el lehet odázni. A Cseh Szocialista Köztársaságban jelenleg úgy oldják meg ezt a kérdést, hogy nyomdai kapacitásokat szabnak meg az egyes kiadók számára. Ez a mi körülményeink között is járható út lenne, s az irodalom területén is pozitívan befolyásolná az alkotó folyamatot. Az eredeti könyvtermés alacsony, bennünket már évek óta nyugtalanító példányszámaival összefügg, hogy a szlovákiai irodalmat sem a könyvterjesztés, sem pedig a népművelési intézmények nem propagálják megfelelő színvonalon. (...) Az írók joggal panaszkodnak a tiszteletdíjak alacsonyságára is, ami főként más szocialista országokhoz mérve nyilvánvaló. (...) Az SZLKP-nak a múlt év márciusában tartott kongresszusán elhangzott beszámolóban Jozef Lenárt elvtárs megállapította, hogy a műszaki haladás egyoldalú hatása veszélyének a leküzdése a mai ember életében szükségszerűen megköveteli a művészet esztétikai és emocionális hatásának az elmélyítését. Ez nagy és igényes feladat, de mi, írók, mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy minden tisztességesen gondolkozó, a szocialista társadalom feltételei között népével élő művész magáévá teszi ezt a nehéz és megtisztelő feladatot, s alkotómunkájával befolyásolja az erkölcsi és politikai forradalom szféráját, amely elválaszthatatlan a tudományos-műszaki forradalomtól. Az irodalom, amióta csak létezik, mindig segítette az embert az élet terhének viselésében. Ebben áll nagy, semmi és senki által sem pótolható küldetése napjainkban, társadalmunk szociális-gazdasági fejlődése meggyorsításának időszakában is. A kortársaink új gondolkodásmódjáért folytatandó küzdelem nyilván nem lesz könnyű, az irodalom azonban nem mondhat le róla, ellenkezőleg, becsülettel, új minőségű művekkel kell e küzdelemben helytállnunk, olyan művekkel, amelyek nemcsak glosszázzák az élet igazságát, hanem aktívan keresik is azt és energikusan harcolnak érte. Végezetül engedjék meg, hogy kifejezésre juttassam azt az őszinte meggyőződésemet, hogy a szlovákiai írók, mint mindmáig, munkájuk eredményeivel továbbra is hozzájárulnak a CSKP XVII. kongresszusának határozataiban kitűzött feladatok teljesítéséhez. Rendkívüli felelősségünk tudatában szavunkkal, amelyet még mindig hatékony és erős fegyvernek tartunk, azoknak a soraiban akarunk állni, akiknek nem mindegy, milyen lesz földünkön az emberiség további sorsa. A reprezentatív moszkvai fórum tribünjéről csak néhány nappal ezelőtt hangzott fel Mihail Gorbacsov kijelentésében a Szovjetunió által következetesen s az egész emberiség érdekében kitartóan érvényesített lenini békepolitika hangja, amely világos és az egész világ számára érthető. Támogatjuk ezt a politikát, mert reményt kínál korunk emberének az atomhalál-félelemtől mentes életre. Az elkövetkező évekbe ezért reális optimizmussal tekintünk, úgy, ahogy az írói munkák tulajdonképpeni lényegéből következik. Albrecht Dürer: Szent Jeromos cellájában, 1511. Rézmetszet.
