Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - N. László Endre: Napóleon katonái
De ha a mocsárból nem Is érkezett meg azonnal a segítség, a derék „franciák” bizony felneszeitek a nagy lármára, ordítozásra és — felröppentek! ... Ugyanis a „frakkos franciák” sem frakkosak nem voltak, sem franciák, csupán békésen pihenő gólyák, melyek legfeljebb a mocsárvilág békáit, siklóit veszélyeztették, nem pedig a megyercsieket... A békés gólyanépség felriadt, és néhány száz méterrel odébb egy nyugodtabb, csendesebb táborhelyet keresett magának... De mi lett biró uraimékkal? A segítség — három csónakon — csakhamar megérkezett, és annak rendje- módja szerint csónakba is segítették a bajba jutottakat. A mentés közben azonban nélkülözhetetlen volt a békésebb természetű „csatazaj”, annál is inkább, mert a mocsár, az iszap bizony sápot követelt a harcias megyercsiektől. — Jaj, az új csizmám! — kiáltott a koma, amikor végre mezítláb bekerült az egyik csónakba. — Csizma volt is, lesz is!... Az a fontos, hogy ép bőrrel megúszta kend! ... Rosszabbul is végződhetett volna! — vigasztalták. Amikor meg bíró uram másfél mázsás hústömegét — életüket kockáztatva — csónakba emelték, kiderült, hogy a mocsár nemcsak a pászentos csizmájától szabadította meg, hanem a gatyájától is! ... Pucér fenékkel, sárosán, békanyá- lasan, békalencsésen került haza a derék hadvezér és a legközelebbi rokonság ... Tiszteletben megősziilt fejüket nem babér-, hanem hínárkoszorú övezte ... Ráadásul mindegyikük otthagyott valamit zsákmányul a falánk, kaján szövetségesnek, a mocsárnak ... Bizony, nem tűz-, hanem csak víz- és sárkeresztség lett a dicsőségesnek Ígérkező harci vállalkozásból!... Csak a mocsár vérszívó szúnyoghadának lett belőle haszna, mert a csendesebb, később pedig a gyorsabb haladás kedvéért oda sem csaptak nekik. A bátor megyercsiek hősiesen áldozták nem éppen szeszmentes vérüket falujuk és a rokonság biztonsága védelmében... S ez nem kis dolog! Bíró uram szinte fuldoklott a méregtől: — Majd én!... Majd én megmutatom! — ágált félmeztelenül, sárosán, vizesen, most már hősiesen csapkodva a támadó szúnyogokat, s mivel szótartó ember volt, meg is mutatta ... Meg ám, egyelőre a pucér fenekét, hordónyi hasát és vékony lábait... Soha ennél vidámabb cirkuszi előadást! ... Bíró uram ugyanis haragjában teljesen megfeledkezett róla, hogy lúdtalpától hordónyi derekáig meztelen ... — Az az állat, az a barom csikós így csúffá tett! Nem állhatok meg többé a falu előtt! — mennydörögte toporzékolva. — Ki fog röhögni még a pendelyes kölyök is! Hát szó, ami szó, ez már meg is történt. A hazatérő csapatot körülvevő asszonyokból, lányokból — még a legmérgesebb, legharciasabb, sőt a legszemérmetesebb fajtájúból is — ki-kitört a nevetés. Eleinte csak elfojtva, de később teljes hangerővel .. . Kacagott az egész falu: totyakos, sír szélén álló öregemberek, fogatlan banyák, fiatal menyecskék, szégyenlős leányok, huncut kölykök, egyszóval mindenki — a vízből kimentetteken kívül. Azok dühösen, de már csendesen tanácskoztak: — Láthatjátok, hogy ezek máris röhögnek rajtunk! — Hát még a szomszédos falvak népe! — kontrázott rá a koma. — Én már csak amondó vagyok, legjobb lesz, ha fogjuk magunkat és az egész faluval
