Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - N. László Endre: Napóleon katonái
elköltözünk innét.. . Valahová jó messzire ... De hová is? ... Hol találunk még egy ilyen megfelelő helyet? ... Meg aztán mindent itt hagyjunk? — Nem, nem az kell! ... Csak hallgatni kell!. . . Hallgatni kell, mint a csuka! ... Mint a sír!... Hogy semmi ne szivároghasson ki abból, ami most itt történt... Csakhogy amit két ember tud, az már nem titok! Hát még az, amiről több száz család tud! Az a sok pletykás asszony ... De hagyjuk most a távoli jövőt! Bíró uram és atyafisága elhatározta, hogy keményen megtorolja a rajta esett sérelmet. Az ám, de kin? Vagy min? ... Az elöljáróság azon nyomban összeült és megbeszélte a tényálladékot. Leszögeztetett, hogy: „... a dolog botrányos kimenetelű lévén, mi több, bíró uram, valamint komája, násza és a többi tanácstagok még életveszélyben is forogtak, mert a vízbe, a mocsárba majd belefulladtak, továbbá meg is károsodtak ottmaradt csizmájuk meg azon ruhadarab révén, amely g-vel kezdődik és -atyával végződik. Tehát módot kell keresniük arra nézvést, hogy megsértett önérzetük, méltóságuk, tekintélyük és végre mindig jó hírben állott bölcsességük továbbra is megőriztessék, és az előbbeni bizalom irányukban — a község lakossága előtt — teljesen és maradéktalanul visszaállíttassák . ..” Ezért elhatároztatott tehát, hogy: „Pro primo: a csikós, ki a lakosságot és az elöljáróságot az álhírrel — bár jó szándékú tévedésből — elámítottá, teljes huszonnégy órára kalodába zárassák, ahol is majd elmélkedhetik arról, hogy máskor a madarakat ne nézze frakkos franciáknak! Pro secundo: a ladik pedig, mely olyan tiszteletlenül viselte magát a község elöljárósága irányában, s felborult, és még bíró uram is, komájával és nászéval együtt vízbe estek, hová majd bele is vesztek — mint főbűnös, megcsapassék!” Bíró uram még az ártatlan gólyákra is ki akart szabni valamiféle büntetést, de a társai leszavazták, hitet téve, hogy a szép magyar madár valóban nem tehet arról, ami — sajnos — megtörtént! A két ítéletet azon nyomban végre is hajtották. A csikóst kalodába zárták. A jószívű asszonyok azonban a jó kiállású legényt úgy megitatták jófajta kisüstivel, hogy az a büntetés teljes huszonnégy óráját áthorkolta. A ladik megcsapatását pedig így írta le a szűkszavú krónikás: „... a ladik haladéktalanul felboríttatván, rajta a büntetés azonnal végrehajtatott ...” Nem is tudom, hogy az igazi főbűnös, a mocsár, hogyan menekülhetett meg az őt megillető büntetéstől? ... Az lett volna még csak cifra mulatság, ha a mocsár ülepét is alaposan elpaskolják — a már említett gólyákról nem is .beszélve! Ez utóbbiakat örök időkre száműzniük kellett volna a falu környékéről! ... Dictum factum, Megyercs községben a ladik — annak rendje és módja szerint, az egész lakosság szeme láttára —• megcsapatott! De mi lett bíró uram jó hírével, megsértett önérzetével, féltve őrzött tekintélyével? Ez utóbbit eddig is inkább a gazdagságára, kiterjedt rokonságára, mintsem észbeli képességeire alapozta, főképpen pedig a pocakjára. Szinte szállóigévé vált a mondása: Pocakom a tekintélyem, én a férfit súlyra mérem! Vagy a másik: Akinek szép pocakja nincs, annak ember formája sincs! Hát a féltve őrzött, gondosan pátyolgatott tekintélyből bizony csak a pocak,
