Irodalmi Szemle, 1987

1987/3 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: Számvallató II.

volt az első drámaklsérlete. A 8 színdarab között 1 dráma, 1 játék, 1 bohózat és 5 mesejáték található. Két szerző fordult mai témához, 1 választott időszerűt, 5 pedig klasszikusat. A felnőtteknek készült 3 inszcenációt nem fogadta kegyeibe a közönség. A mesejátékok fogadtatása kiegyensúlyozott volt. A három komáromi inszcenáció (mindhárom mesejáték] átlagos nézettségűnek bizonyult. Lényegében ugyanez mondható el a Thália Színpadon bemutatott két mesejátékról is (az egyik átlagon aluli, a másik átlagon felüli érdeklődést váltott ki). Figyelmeztető jelnek kell azonban tekintenünk a felnőtteknek szánt ősbemutatók kelet-szlovákiai sikertelenségét, valamint azt a tényt, hogy az intellektuális töltetű darabok iránt kevésbé érdeklődik a Thália Színpad közönsége.

8.3. A magyar nyelvű ősbemutatókat — nagy általánosságban — átlagos érdeklődés kísérte. Ha azonban különválasztjuk a két társulat produkcióit, meglepődve tapasztaljuk a különbséget. Míg a komáromi társulat magyar nyelvű ősbemutatóit viszonylag hűvösen fogadta a közönség, addig a hasonló kassai produkcióknak átlagon felüli volt a nézettsége (egy esetet kivéve). A Thália Színpadon egy mai témájú szovjet vígjáték és egy ugyancsak mai témájú szlovák zenés vígjáték volt a legsikeresebb ebben a kategóriában, míg Komáromban egy mai témájú szlovák tragikomédia. Ezzel szemben Nyugat-Szlovákiában egy mai témájú cseh vígjáték, Kelet-Szlovákiában pedig egy mai témájú szlovák zenés tragikomédia bizonyult sikertelennek — a rendkívül kedvező fogadtatás ellenére. Ez utóbbi eset egy fontos tanulsággal szolgált a Matesz számára. A jövőben meg kell találnia a megoldást arra vonatkozóan, hogy a valóban értékes produkciók ne jussanak ebek harmincadjára. A színház művészeti értékét mindenekelőtt ezek az inszcenációk fémjelzik és emelik — még akkor is, ha a közönség nagyobbik része nem tanúsít irántuk érdeklődést. Ezen az állapoton talán úgy lehetne javítani, hogy a színház jobban figyelembe venné a közönség különböző rétegeinek olykor teljesen ellentétes igényeit. Ez óhatatlanul a műsorszerkezet megváltozását eredményezi majd, de a játékstílus módosulásában — változatosabbá tételében — talán még ennél is nagyobb korrekcióra lehet számítani. Az egyre inkább differenciálódó igények legalábbis ezt feltételezik-sejtetik. Hogy ez valóra válhasson, nyilvánvalóan több bemutatót kellene tartania a Matesznak.

8.4. A nyugat-szlovákiai közönség körében egyértelmű sikert arattak a csehszlovákiai bemutatók, ezzel szemben kevesebb nézőt vonzottak a szlovákiai premierek. A Thália Színpad ugyanilyen produkcióival kapcsolatban ennek pontosan az ellenkezője igaz. Az összesített kép az átlagosnál valamivel jobb eredményt mutat. A klasszikus vagy időszerű téma (Méhes, Ruzante, Simon) és a magyar klasszika (Jókai, Mikszáth) bizonyult a legvonzóbbnak, míg a mai témájú külföldi darabok viszonylag hűvös fogadtatásban részesültek. Teljesen érthető a közönség ragaszkodása a magyar klasz- szikához. A színház kötelessége, hogy lehetőséget biztosítson ennek az állapotnak a fenntartására.

8.4.1. Ruzante Csapodár madárkája alaposan megbolygatta a kelet-szlovákiai nézők kedélyét. A közönség egyik (mint utóbb kiderült: kisebbik) tábora felháborodottan tiltakozott a reneszánsz kori olasz tragikomédia forgalmazása ellen, míg a másik tábor tagjai annál nagyobb létszámban voltak kíváncsiak az előadásra. Az egyik nézősereg azzal „fenyegetődzött”, hogy soha többé nem néz meg egyetlen Thália-produk- ciót sem, ha a színház azonnal le nem veszi műsoráról ezt a „fortéimét”, a másik viszont arra ösztönözte a társulatot, hogy „mindig ilyen előadást hozzon” neki... Az eset kapcsán leginkább arra érdemes felfigyelni, hogy az antidemokratikus érzelmek még mindig eléggé makacsul tartják magukat a közönség egyes rétegeiben. („Ami nekem nem tetszik, azt más se lássa!” „Aki ezt kínálja nekem, arra többé nem vagyok kíváncsi.”) A színház számára az a biztató ebben a helyzetben, hogy a nézők körében „immár” nem a „bigottak” vannak túlsúlyban. Tulajdonképpen a saját tevékenységének eredménye „köszönt vissza” a színházra, jelezve, hogy a közönség már valóban nem alkot homogén egységet, egyre inkább differenciálódnak a különböző rétegei.

8.5. A Matesz-bemutatók az öt évad folyamán többnyire olyan új szerzőkkel ismertették meg a színház közönségét, akik más színházakban már népszerűségre tettek szert (Sztratiev, Karinthy, Bukovcan, Suksin stb.), vagy olyan drámaírókkal, akik ma már klasszikusnak számítanak, de színházunk közönsége még nem ismerte őket (Ta-