Irodalmi Szemle, 1987

1987/3 - FÓRUM - Mészáros László: Drámairodalmunk 1981-1986 között

drámairodalmunk saját létünk, múltunk és jelenünk hiteles feltárására sem volt képes vállalkozni. Az elmúlt évtized műveinek a negyedrésze gyermekeknek írott darab, további negyed része pedig olyan komédiákból áll, amelyekben csak verbálisán vagy bohózattá szelídülve vannak jelen korunk problémái. Egy újabb negyedrész történelmi vagy modellszerű — tehát időn kívüli — mű és csak néhány középfajú dráma foglalkozik a ma problematikájával. S ezek a viszonyszámok tovább romlanak, mert az elmúlt öt év termésének már több mint az ötven százalékát teszik ki a gyerekeknek írott darabok. Drámairodalmunkból hiányzik a társadalomkritikai hangvétel és a szatirikus szemléletmód is.

Vázlatos értékelésünk pontosabbá tétele érdekében hasznosnak tűnik megkülönböztetni a drámairodalom, drámaírás és színjátszás fogalmakat. A különbség a drámát megvalósító szubjektumok különbségén múlik. A drámai szöveget az irodalomba a kiadók emelik be, a drámaírás maguknak az íróknak a dolga, míg a színjátszás gazdája elsősorban a színház. Hogy ezek mellé az elemek és struktúrák mellé egyebek is társulnak, arra még majd rámutatunk a koordináció és kooperáció problémáival kapcsolatban.

2. A DRÁMAIRODALOM

Az értékelt időszakban kiadónk egyetlen szerzőt avatott drámaíróvá Klimits Lajos személyében, aki két rádiójátékát, egy tévéjátékát és három drámáját sorolta be Vad áradás című kötetébe. Ugyanezen időszakban az Irodalmi Szemle mindössze Finta László A lusta királyság című mesejátékát, valamint Moyzes Ilona A tó titka című mesejátékának egy részletét közölte. Ez minden, ami az elmúlt öt-hat évben drámai szövegként irodalmi közegben napvilágot látott.

Nyugodtan állíthatjuk, hogy ez így mindenképpen kevés, mert nem tükrözi a valós helyzetet. Klimits kötetét ugyanis óhatatlanul Egri Viktor Öt színdarabja és Dávid Teréz Lidércfénye mellé állítja az ember, és ebben a három kötetben felszabadulás utáni drámairodalmunk többé-ke- vésbé reprezentatív mintáját keresi. Ez a minta azonban sem mennyiségi, sem minőségi szempontból nem optimális.

Már az Egri- és Dávid-kötet sem reprezentálja hűen alkotóink drámaírói munkásságát. Ugyanakkor nem hagyható ki a sorból Lovicsek Béla sem, hiszen volt időszak, amikor az ő művei voltak a meghatározók mind hivatásos, mind műkedvelő színpadjainkon. Klimits Lajos műveinek java része viszont nem színműként, hanem rádiójátékként és tévéjátékként került a nézők elé. További irodalmi adósságként könyvelhetjük el, hogy a Kmecz- kó Mihály és Batta György bemutatkozásával induló nemzedék semmiféle művel, még csak részlettel sincs képviselve az elmúlt időszak irodalmi termésében. Pedig egy antológiára minden bizonnyal tellett volna műveiből, ami irodalmi szinten jelezte volna jelenlétüket. A hatvanas években az Irodalmi Szemle is bátrabban közölt drámákat és drámarészleteket, s ez legalább a regisztráció szintjén jelezte a drámaírói törekvéseket.

Meg kell jegyezni azt is, hogy a dráma- irodalom terén nem folytatódott a múlt felmérése és átmentése sem. Pedig Kováts Miklós tanúsága szerint (Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918—1938 között) az akkori drámairodalom terméséből is összeállítható lett volna egy értékmentő antológia, a Szlo- venszkói vásár, a Szép Angéla háza és a többi hasonló kötet mintájára. De mindössze Sebesi Ernő Haláljáték című drámája került átmentésre, a szerző azonos című elbeszéléskötetében. Talán azért nem folytatódott a sor, mert ma már fel sem lelhetők az akkori kötetek, publikációk és kéziratok. Ez figyelmeztető jelzés lehet napjaink számára is: ha kiadónk és az Irodalmi Szemle nem emeli be az irodalmi és köztudatba a keletkezett műveket, akkor azok — mintha nem is léteznének

— néhány évtized múlva fizikailag is megsemmisülnek. Bulgakov üzenete a Mester és Margaritában, miszerint a kéziratok nem égnek el, csak szimbolikusan igaz, a valóságban a papír nagyon is gyúlékony és drámai gyorsasággal elenyészik.

Klimits Lajos kötetének részletesebb elemzésére ehelyütt természetesen nem vállalkozhatunk, ezért csak néhány értékelő szempontot és észrevételt villantunk fel. Klimits Lajos társadalmunk időszerű kérdéseire a legérzékenyebben reagáló drámaírónk. Publikált, bemutatott, illetve rádiójátékként vagy tévéjátékként realizált műveinek számát tekintve pedig a legtapasztaltabb szerzőnknek tarthatjuk. Vad áradás című kötetébe mintha tényleg légFÓRUM