Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - Jaroslava Pašiaková: A cseh és a magyar avantgárd színház genezise

1913 augusztusában a Modern Színpad vezetését a magyar sanzonkultúra megteremtője és mozgató szelleme, Medgyaszay Vilma vette át.

Bár a háború előtti pszichózis már jelentkezik a társadalmi élet minden területén, a kabaré virágzik. Az emberek menedéket keresnek — és találnak — benne a bizonytalan holnap elől. Mi több, a háborús évek kedvező légkört teremtenek a kisszínpadi formák fejlődéséhez.

Megszületik a mozi-bohózat, az 'élő játék és a film ötvözete. A jelenet egy része a vásznon játszódott, amelyet aztán félrehúztak, s ugyanazok a színészek most már élőben folytatták a vásznon félbeszakadt játékot a színpadon. Bár szerzői között Molnár Ferenc előkelő helyet foglalt el, s szerepelt benne az akkori primadonna, Fedák Sári is, a későbbi (második világháború utáni) cseh Laterna magikának (Radok) ez a magyar elődje nem honosodott meg.

Ugyanilyen érdektelenségbe ütközött Pesten az az 1921-beli filmkísérlet, amely már ekkor megpróbálkozott azzal, amit a második világháború utáni olasz neorealizmus valósított meg, mindenekelőtt Antonioni Vörös sivatagja.

Igaz, az első filmakusztikai kísérlet, a svéd Viking Eggeling Diagonális szimfóniája (Berlin, Í921) a magyar avantgárd körökben sem maradt visszhang nélkül: Gara László, számos avantgárd folyóirat párizsi levelezője, a berlini Novembergrupp előadásáról szóló beszámolójában részletes ismertetést írt róla. A cikk nem pusztán a film rövid ismertetése volt, felvázolta az avantgárd kísérlet egész genezisét is. Gara megemlíti azt is, milyen érdektelenséget tanúsított abban az időben a magyar közönség a filmművészet .figyelemre méltó felfedezései iránt. Az abszolút film című cikkében [Magyar Írás, 1926. jún. 1.) így ír Gara László: „Az abszolút zene és az abszolút tánc régi és elfogadott terminusai a művészettörténetnek. Abszolút filmről csak mostanában kezdenek beszélni... Az abszolút film egyébként egészen internacionális valami, megalkotója Eggeling svéd, munkatársai: Richter és Rottmann németek, a franciák közül Fernand Léger, az ismert festő, foglalkozott egészen függetlenül ezekkel a problémákkal, bennünket magyarokat pedig Bándi Miklós, Eggeling fiatal barátja és munkatársa képvisel, aki most Párizsban folytatja a megkezdett munkát.” (Viking Eggeling ugyanis éppen kísérleti filmje premierjének napjaiban váratlanul elhalálozott, pontosan akkor, amikor filmje Berlinből elindul diadalmas nyugati útjára.) Gara így folytatja beszá- dolóját: „Az abszolút film: muzsika a szemnek... Eggeling filmje, a »Simphonia Dia- gonalis« (Németországban először Eidodinamikának — szép mozgás — nevezték el) hat év óriási munkájának az eredménye. A mai film két kifejezési eszközből — a fényből és a mozgásból indul ki. A vásznon azonban nem emberek, nem is a természet jelenségei váltakoznak, hanem különböző formák, színfoltok, vonalak merülnek fel, épp oly elvontan és megfoghatatlanul, mint valami szimphonia dallamai... Ami a film technikáját illeti: rajzolják, kivágják és fotografálják. Mintegy harmincezer kis képből áll az egész, melyet körülbelül tíz prec alatt pergetnek le. A filmet speciális kísérőzene támasztja alá. A semmiből, máról holnapra támadt, de ma már meglévő műfajnak jelentősége és jövője még beláthatatlan.” Majd hozzáteszi: „A magyar művészeti viszonyokra s a filmgyártás szellemére szomorúan jellemző, hogy a felelős szerkesztőnek, Melléky Kornélnak, aki évek óta foglalkozott az abszolút film megvalósításával s aki a Magyar írás 1925. március 1-én tartott estélyén — tehát Eggeling premierje előtt

— akarta abszolút filmjét bemutatni, ilyirányú tervei a közöny és a szakkörök értetlensége miatt tetté nem válhattak.”

[Érdemes megemlíteni, hogy a Stredisko című cseh folyóirat (1932—33. III. 233— 239) később közölte Moholy-Nagy László Nővé jilmové experimenty (Oj filmkísérletek) című tanulmányát, amely csak megerősítette annak az előrehaladását, amit Gara László már jóval előbb jelzett; tanulmányában Moholy-Nagy László Fekete, fehér, barna című filmjének keletkezését írta le, amelyhez „fény-rekvizitum” készüléket használt.)

De térjünk még vissza az első világháború idejéhez. A kezdeti mámort kijózanodás követte. A kisszínpadokon is elhangzanak a békét hívó hangok, emlékeztetve rá, mily szörnyű látványt nyújtanak a háborús rokkantak, s egyáltalán, mily embertelen dolog a háború. 1918 áprilisában a Modern Színpadhoz új, energikus rendező, Bárdos Artúr került, aki Belvárosi Színházra változtatta annak nevét.

Igaz, közben más, tiszavirág-életű kabarék is működtek [Apollo, Fasor, Pesti, Érdekes, Kedélyes, Intim stb.). Időnként összehoztak egy-egy sikeres bemutatót, aztán