Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - Jaroslava Pašiaková: A cseh és a magyar avantgárd színház genezise

éppolyan gyorsan megszűntek, amilyen gyorsan létrejöttek. A Fasor Kabaré számára Irta Kosztolányi Dezső első kabarédalát — egy berukkolásra kényszerülő civil kalapról.

Röviden leszögezhetjük, hogy a háború előtti korszakban talán nem akadt egyetlen jelentősebb magyar színész sem aki ne lépett volna fel kabaréban; például a nagyok közt is a legnagyobb, Bajor Gizi, s a hagyományt később is olyan nagy színészek folytatták, mint Péchi Sándor, Gobbi Hilda, Tolnay Klári, Bessenyei Ferenc, Psota Irén és mások.

1917-ben a magyar frontkabaré a harctereken szórakoztatta a katonákat, de 1918 végén, amikor a Károlyi-kormány létrehozta a burzsoá köztársaságot, Bárdos Belvárosi Színháza, volt az első társulat, amely forradalmi repertoárral jelentkezett. Bárdos egy szerfölött drámai versmontázst is színre vitt Ady költészetéből; Ady lírája, mint például Az utca éneke, jövendőmondő tartalmával lelkesített és lázított.

Nem szabad megfeledkeznünk a jelentős, progresszív társulat, a Thália Társaság (1904—1909) működéséről sem, amely elvetette a íkommersz jellegű színjátszást. Törek* véseik a tiszta művészetért folytatottt harc jegyében zajlottak, de a Magyar Tanács- köztársaság idején a színház forradalmiasításába torkolltak. A Tháliával kapcsolatban elsősorban Lukács György, Benedek Marcell ás Hevesi Sándor nevét kell megemlítenünk. — „Céljuk az volt, hogy a provinciális magyar kulturális életbe a polgári demokratikus Nyugat levegőjét bocsássák be” — írja Kocsis Rózsa Igen és nem című könyvében (Budapest. Magvető 1973. 18.).

A proletárdiktatúra már kikiáltásának másnapján a színház felé fordult; százharminchárom napja alatt a Tanácsköztársaság fontos kezdeményezéseket foganatosított, a szocialista színház, az új, népi közönség megszervezésének eszméjét hirdette. A forradalmi kulturális politika olyan „kísérleti színpad" felállítását sürgette, amelynek „elöl kell járni, célt mutatva életben és művészetben.” Felmerült az egykori Thália újjászervezési terve is. A Ma-körön belül megszületett Mácza János aktivista Teljes Színpada, amely szocialista eszmét hirdető, avantgárd kísérletekre épült.

Lukács György, a „magyar Lunacsarszkij", közoktatásügyi népbiztos-helyettesként — Kocsis Rózsa szerint — az új színházi kultúra apostola volt. A Tanácsköztársaság kulturális politikája „a dolgozó népet akarta arra a fokra eljuttatni, hogy maga döntse el: a jelen és a múlt művészetéből, kultúrájából mire van és mire nincs szüksége”. Az őszirózsás forradalom napjaiban a magyar színház haladó vonulata merészen felfelé ívelt. Olyan darabok születtek, mint például Barta Lajos Sötét háza és Forrada- lomja IVígszínház, 1919).

A Zeneakadémia kamaratermében működő Madách Színház Karinthy Frigyes Holnap reggel című darabjával kezdte munkáselőadásait, a Művészet és forradalom című előadást pedig maga Karinthy Frigyes tartotta. Vitéz Miklós Akiknek egy a sorsuk című művével igyekezett bebizonyítani, „hogy a háborúban egymás ellen uszított egyszerű emberek, akár magyarok, akár oroszok, nem ellenségek, hanem testvérek, mert a szenvedésben és a nyomorúságban közös sors terhét viselik”. (Kocsis Rózsa: Igen és nem. 32.)

Az új közönség, az új színházi forma új típusú alkotók jelentkezését segítette elő; a legjelentősebbek közül az egyik Karinthy Frigyes, a másik Gábor Andor. Mindketten a magyar kabaré megszületésének bölcsőjénél álltak. Pályájukat szilaj tréfamesterekként kezdték, s végül elkötelezett társadalombírálókká váltak.

Karinthy száznál is több jelenetet, paródiát és dalszöveget írt. Sokan bohócnak tartották öt, aki nevettetni akar, s akin bárki kedvére kinevetheti magát. Ám ugyanakkor éppen ő volt az, aki legtöbb kortérsánál rettenetesebben és irgalmatlanabbul kinevette világunk gonosz és korlátolt hatalmasságait.

Karinthy nem volt marxista, ezért az általa oly szenvedélyesen és ironikusan kigúnyolt igazságtalan társadalmi rend uralkodása alól a kiutat nemegyszer a fantázia birodalmában kereste. De a Magyar Tanácsköztársaságot rajongó lelkesedéssel fogadta. Annak bukása után egy ideig bizonytalanul állt a válaszút előtt, mígnem az ellenforradalom felnyitotta a szemét, s akkor ismét az embertelenség bírálójaként kért szót.

Már első írásainak bizarr, intellektuális humora is nyugtalanságot keltett. Karcola- taiban az áltudomány (a profanizált freudi pszichoanalízis), az álművészet, a művé-