Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - HOLNAP - Talamon Alfonz: Az éjszaka árkádsorai

amely C. kérdéseire adott megszokott, közvetlen és semmitmondó válaszaihoz a legjobban illik. De B. B. izzadságtól nyirkos ujjai semmit nem találnak néhány pénzérmén, amelyek nagyságuk és súlyuk alapján csak fillérek lehetnek, meg egy zsebkendőn, amely meglehetősen össze van gyűrve, bár használva még nem volt, és valami igazolvány félén kívül, úgyhogy miközben óvatosan csúsztatja kifelé a kezét, B. B. azon gondolkozik, vajon hol hagyhatta el a gyufát, és nyitott tenyerét a biztonság kedvéért végigcsúsztatja az asztál lapján, abban a reményben, hogy ha szerencséje lesz, talán beleakad a skatulyába, mert elképzelhetőnek tartja, hogy az asztalon van gyufa, ha senki nem tette is oda, és csak képtelen és megtévesztő másolata egy doboznak, amely B. B. valamelyik zsebében lapul. B. B. megtalálta a gyufát. Igaz, a dobozban már csak hét vagy nyolc szál volt, de B. B. úgy gondolta, ennyinek elégnek kell lennie az útra, tekintettel arra, hogy a személyvonatokon tilos a dohányzás. Hosszú slukkokkal, élvezettel szívta cigarettáját, majd hirtelen felfigyelt egy furcsán kopogó hangra, ezért megállt, ám erre a hang is megszűnt. Ekkor erőteljesen a kövezethez ütötte a bal lábát, amire azonnal jött a válasz is, olyan hangja volt, mint B. B. gyerekkori játékpuskájának. Megnyugodva fedezte fel az öszefüggést a hang és léptei között, de egyben elcsodálkozott azon, hogy semmilyen más hangot nem hallani, sőt egyetlen fényforrást sem látni. Még cigarettáját is elfelejtette kivenni a szájából, olyan felajzottan figyelt, hogy valami állati hangot vagy szélsodorta beszélgetést meghalljon, éles szemét a szürkülethez szoktatva fénysugarakat fedezzen fel a kerti lugasok mögött, a házak vastag függönyökkel eltorlaszolt ablakainak összevisszaságában, de semmit sem látott, semmit sem hallott. Azt hihette, hogy teljesen kihalt a vidék, vagy hogy lakosai összeesküdtek ellene, hogy így bosszantsák, esetleg csak kulisszák festett lapjai között ténfereg. Nyomasztó érzéseivel viaskodva eszébe jutott C., aki kétségtelenül itt van valahol a közelben egy ugyanolyan ház komor falai között, mint amilyen előtt B. B. előkapta óráját, hogy megnézze, hány óra van pontosan. Mozdulata villámgyors és határozott, buzgóbb és erőteljesebb volt a kelleténél, így zakójának egyik csontgombja alig hallhatóan szakadt le, hogy gurulva belevesszen a sötétbe, de B. B. minderről tudomást sem vett, és az óráját a nyugati égtáj felé fordította, mert onnan remélte a legtöbb fényt, és valóban, világosan leolvashatta a pontos időt. Ez nagyon megnyugtatta, mert már attól félt, hogy lekési a vonatját. Miután visszatette óráját a zsebébe, B. B. megkettőzött figyelemmel kezdte figyelni a környéket, fejét a szalmasárgára száradt fű felé fordítva, mert onnan sus- torgó hangot vélt hallani, de kénytelen volt belátni, hogy csak a szél cibálta a bogáncsok horgas terméseit. Megpillantva egy közepes nagyságú kövecskét, amelynek testében rózsaszínű márványér futott körbe, B. B. lehajolt érte, és lágyan a fű közé dobta, arra a helyre, ahonnan a legerősebben vélte hallani a hangokat, de a sustorgás még a kövecske leesésének zaját is elnyomta, így lábát óvatosan emelgetve, nehogy zajt üssön a kövezeten, B. B. elindult a vasútállomás felé. Azért lépkedett ilyen óvatosan, mert úgy érezte, ő is egy furcsa, abszurd játék résztvevője, amelynek szabályai között fontos helyet foglal el a tökéletes némaság és az eggyéolvadás a tárgyak tömegével. A főtérre érve az orsó alakban szétnyíló házsorok között egy pici, pázsittal benőtt dombocskán a neogótikus evangélikus templom állta útját. B. B. a sötétben felnézett a toronyra, mert még idejövetelekor megállapította, hogy annak órája pontosan jár. Gyanakodva körbesandított, a vétkezők megszokott, és ez esetben teljesen fölösleges óvatosságával, majd a néptelen utcák láttán felállt a templomot körbefutó kerítés kőpárkányára, mert közelebb akart jutni az elmosó