Irodalmi Szemle, 1987
1987/2 - HOLNAP - Talamon Alfonz: Az éjszaka árkádsorai
fából készült a keret, feltételezi, hogy keményfa, bár B. B. semmit sem ért a fafajtákhoz, igaz, nem is törődik többet a kérdéssel, és az arcképet kezdi vizsgálni, az üveg mögötti festett férfiarcot. Eléggé kifakult már, de vonásai tisztán kivehetők, ahogy farkasszemet néz vele, és B. B. a kép minőségéből arra következtet, hogy talán a múlt században festhették. Egy pillanatra lekapja szemét a képről, mert odakintről zajt hall, csak egy halk csörrenést, mint amikor valaki az asztalra teszi a kiskanalat. Amikor B. B. visszafordítja fejét, és szeme elé siklik a kép, rajta az ismeretlen férfiarccal, döbbenten fedezi fel, hogy a festmény hasonlít rá. Ettől a pillanattól kezdve, miközben kissé hátradől a támlájával keményen vágó bársonyszékben, és ujjaival idegesen gyürögeti a cigarettaszálat, kénytelen felfedezni a kép olyan elhanyagolhatónak tűnő részleteit is, amelyeket a felületes szemlélő nem vehet észre. Igaz, a szobába egyre jobban beszökik a homály a leeresztett zsalulécek között, és az alattomos légáramlatok szinte pumpálják befelé a bodzabokrok meg a hársvirágok illatát, B. B. előtt mégis kirajzolódnak az ismeretlen arcára festett himlőhelyecskék gödrei, amelyek kissé elcsúfítják az arcot, akárcsak az övét, és látja az ismeretlen orrnyergének törését is, ami egy verekedés vagy óvatlan lépés következménye lehet, de az is feltételezhető, hogy így született, és kiskorában nagyon sok bosszúságot okozott neki, mint B. B.-nek, aki sokat sznvedett emiatt még középiskolás korában is. B. B. összeráncolt homlokkal elindul a kép felé, kezét a hófehér abrosszal letakart asztalon csúsztatva, cipőjével tapogatózón keresve az utat a vastag szőnyegen. Orrát szinte belenyomja a kép üvegébe. Látni akarja az idegen halántékán a kopaszodás jellegzetes nyelvecskéit, amire ő maga napjában többször is gondosan ráfésüli haját, s hogy meggyőződhessen az arc nikotinsárga baj szócskájának valódiságáról, minél közelebb akar furakodni a képhez. Már éppen odaér, amikor háta mögött megcsikordul az ajtópánt, és belép C., a kezében tartott tálcán minden lépésnél összekoccannak a likőrösüveg mellett álló poharak. B. B. hirtelen arra gondol, hogy tulajdonképpen nagy illetlenség egy idegen szobában mászkálni engedély nélkül, csak hogy az ember egy üveglapra tehesse a kezét, hogy meggyőződjék róla, igenis, ő maga bámulja a szobát. Ezért elfordul a képtől, és bocsánatkérőn mosolyog, zavartan fürkészi C. arcát, amelyen a félhomályban titokzatos szigort vesz észre, mintha arra készülne, hogy megrója őt, a felügyelet nélkül hagyott gyereket, aki csínyt űzött volna. B. B. ezután óvatos léptekkel visszamegy a székéhez, amely még mindig meleg testének lázától, nehézkesen leül, és töprengő arccal, aprólékos szemlélődéssel a kopaszodás jeleit keresi C. homlokán, addig a pillanatig, amíg úgy nem érzi, hogy sikerült magát azonosítania C. arcával. B. B. a cigarettája után nyúl, amelyet a kókadozó virágcsokrát nyelő váza mellé tett, teljesen közömbös arccal felnéz a képre, de helyén csak egy fekete tátongó téglatestet talál; mint egy nyitva felejtett kéménytisztító ajtót nézi egy ideig, megrémülve a gondolattól, hogy az idegen talán időközben hátat fordított neki, vagy dühösen elsietett a fal mögötti térbe, mert sértve érezte magát, mivel B. B. kételkedett valós voltában. Ahogy B. B. agyán végig áramlanak ezek a gondolatok, szinte megdermed bársonyszékében, majd kényelmetlenül feszengeni kezd. Mintha láthatatlan kötélhez lenne csomózva, s most azt parancsolnák neki, hogy másszon a képen át az idegen után, aki a valóságban nem is ő maga, mert ő most itt ül, és felriasztja az üvegpoharak csengése, ahogy C. koccintásra emeli poharát. Így hát ülve marad, és zakója zsebeiben a belsőleg felzaklató események után megpróbál feltűnés nélkül gyufáért kotorászni, mert úgy gondolja, hogy ezzel időt nyer, és rendezni tudja arcának vonásait olyanná,