Irodalmi Szemle, 1987
1987/2 - HOLNAP - Talamon Alfonz: Az éjszaka árkádsorai
Z ÉJSZAKA ARKADSORAi B B. kilépett a naplemente egyre vörösödő fényárjában lebegő- házból. Az utcán megigazította puha, galambszürke kalapját, amelyet a múlt héten vett egy alkalmi kiárusításon, és nagyot sóhajtva végignézett a csillogó aranyfüsttel bevont hársfák álmosan integető levelein. Nézte a levelek árnyékait, ahogy az enyhe fuvallatra végigsiklottak a komor, penészvirágos falakon. B. B. átvágott a néptelen utcán, és árnyak foltjával bontottan elindult a vasútállomás felé. B. B. abban a házban tartózkodik, amelyik most süllyed bele a földhányások tömegéből előtörő homályba, visszafordíthatatlanul, akár egy vízzel telt hajó. B. B. valójában egy hűvös szobában ül, kissé kényelmetlenül, mert úgy érzi, hogy a virágmintás falakon vagy pontosabban az egyre' elmosódó szimmetrikus festékvonalakban vasrácsok rejtőznek. A szobában bodzavirág nehéz, kábító illata terjeng, amit B. B., kihasználva pillanatnyi egyedüllétét, gépies mozdulatokkal próbál elhessegetni arca tájékáról. B. B. egy sötét kárpitú székben ül, és azon gondolkozik, vajon hol látta már ezt a széket, amelynek repedezett festékrétege alól kikukucskál a meztelen fa, szeszélyes folyók árterének árkait rajzolva finom ujjai alá. Erre azonban nem jön rá, amit annak tulajdonít, hogy a bódító bodzaszag meg a virágokon zümmögő rovarok andalító zenéje túlságosan elbágyasztja az agyát. Leszögezi magában, hogy csakis múzeumi kiállításon szerepelhetett a szék, vagy egy színház kellékei között, de B. B. nagyon régen volt utoljára múzeumban vagy színházban, így agya önkéntelenül tovább kutat az emlékei között, bele-belekapva a fájdalmas dolgokba is, ezért aztán azzal a szándékkal, hogy megszakítsa gondolatmenetét, gyűrött dobozából kivesz egy cigarettát, hogy szertartásosan az ujjai között csavargathassa, fellazítva a dohányt, miközben szemét körbejáratja a szobában, a polcon, amelyen egyetlen tömbbé olvadnak a bőrkötésű lexikonok, a vitrinen, amelyben még élesen elkülönülve világítanak a régi kristály- meg porcelánpoharak, vázák, színes üvegek, amilyeneket fillérekért árulnak a vásárokon, majd szemét pihentetésképpen a szemközti falra irányítja, és szórakozottan bámulja az ott lógó képet. B. B. megállapítja, hogy a kép közepes nagyságú, talán ötvenszer harminc centiméteres lehet, noha tapasztalatból tudja, hogy rettenetesen nehéz nagy távolságból megállapítani valaminek az igazi méreteit. Egy detektívfelügyelő kutatási lázával meresztgeti szemét a képre. Észreveszi a képkeret finom faragásait, amelyek valószínűleg mégis inkább körbefutó levelek festett domborulatai lehetnek, de ezt nem látja biztosan, sőt valójában azt sem tudja megállapítani, milyen
