Irodalmi Szemle, 1987
1987/1 - Vajkai Miklós: Az idegen dolgok küldöttei
Együtt éltek, míg Tobliatán nem utasította a cigányságot szétszóródásra. „Oszoljatok, mert néhány évtized múlva nagy cigányüldözés lesz.. Hát szétszóródtak. Utolsó kis perspektíváikat is feladták. S tették ezt abban a reményben, hogy ha jobb idő köszön rájuk, esetleg MEGMARADHATNAK . . . — Olyanok vagyunk itt mindannyian, mint a vizezett tej: se íz, se illat, se erő ... — gondolta Erna. Néha, amikor a kis Zónay az asszony közelében téblábolt, Erna elbizonytalanodott. Vajon nem azért őrzi rajta pillantását, mert Erna asszony még mindig túl érzékeny? Annyi megpróbáltatás után is? Évek múlva tán ezt mondta volna: — Fiam, ha már ide szakadtál, hogy elhintsd az új idők új idegenségét, hogy letépjed szemünkről a hályogot, szívünkről a kötést, ha azért vagy közöttünk, mert te vagy az új jelenünk Tobliatánja, ha tényleg te vagy az új idők idegenje, előbb-utóbb megleled azt, amit keresel. Ám a magad vágta ösvényről sohasem térhetsz le... A felnövekvő Zónay sohasem térhet le az önmaga választotta útról. Mikla egy napon megbetegedett, s Erna az ágya szegélyére ülve beszélni kezdett: — Mikor Tobliatán, a cigányok atyja betöltötte kilencvenkilencedik esztendejét, és még mindig nem volt utódja, az Or megjelent hajlékában és így szólt: „Esztendő múltával fiad születik a te feleségedtől: és a kettőnk szövetségének jeléül nevezd őt MÁSODIK TOBLIATÁNNAK.” És amint szólott az Ür, úgy is történt. Nőtt, nőtt Második Tobliatán. Szüleinek kedve tellett benne. Midőn betöltötte nyolcadik esztendejét, az Úr meglátogatta az agg Tobliatán hajlékát, és így kérdezett: ,,Kit szeretsz a te szíved szerint leginkább?” S Tobliatán ezt válaszolta: „Téged imádlak ... Leginkább téged szeretlek, tisztellek és becsüllek ... Mert életemnek erőt adtál, most hálás vagyok néked ... A népemet megsoka- sítottad... A vagyonúnkat mindétig gyarapítottad, és segítettél a kietlen időkben... Leginkább téged óhajtlak, mert ígéretedet megannyiszor betartottad .. . Agg koromra utódot adtál, aki kedves a szívemnek ... Napjaim alkonyát bearanyoztad, hát mindenek fölött téged áhítlak.” S az Or: „Ha engemet szeretsz, bebizonyítod-e?” „Kérj bármit, én cselekszem”, szólott Tobliatán. S az Ür: „Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, és menj el a Gúnyárd folyó partjára, és áldozd fel égő áldozatul.” S felkelt Tobliatán a következő reggel, és magával vitte fiát: egészen északra, a folyó ama szakaszához, hol először érinti áradatával a megyét. Ott oltárt épített az agg. Fát hasogatott. S fiát felemelte az oltárra. De mielőtt tőrével lecsaphatott volna Második Tobliatánra, megszólalt az Űr küldöttje: „Tobliatán, Tobliatán.. „Imhol vagyok”, szólott az agg. „Ne emeld a kezedet a te gyermekedre, mert az Ür most már tudja, hogy hogy istenfélő vagy.” Erna megérintette a kis Zónay kezét, úgy mondta: —• Ettől számítva még tizenöt éven át élt Tobliatán, és még sokat örvendezett a fiában .. .
