Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - Vajkai Miklós: Az idegen dolgok küldöttei

Mikla hallgatott egy ideig, majd megkérdezte:

— Nagyon szerette a fiát?

— Nagyon — válaszolta Erna.

— De az Urat még inkább.

— Ügy van.

— Tehát az Ürnak engedelmeskedett...

— Az Ürnak ...

— És ha az Űr küldöttje megkésett volna? Ha csupán egyetlen moccanás- nyi időt is késik?

— Ügy, úgy, Mikla ... — Az asszony azt mondhatta volna, hogy az Űr sohasem késik. Hogy az Ür maga a szentséges tökély ... De tudatában volt annak is, hogy igazából az Ür sem tévedhetetlen... És IGENIS, olykor elszomorította az Urat önnön hevessége és döntése ...

— Ha megkésett volna ... — mondta a kicsi Zónay. — Ha megkésett volna: az az ártatlan gyermek ott, az áldozati oltáron ...

Erna most azt mondhatta volna, hogy ez a história így egészében...

De nem szólt.

És Mikla:

— A jó és a rossz, a bűn és a szeretet fensége, a hit és a kiábrándulás ... Ennyire egyetlen tőről szökkennének szárba?

Hogy mi válhatott volna a gyermekből, nem tudhatjuk.

Tény, hogy röviddel ezután mindketten útra keltek. Mikla és Erna.

Zónay Mikla éppen a tizenhetedik esztendejében volt.

Erna asszony még innen az ötvenötön.

S bár nem egyazon helyen, szinte egyazon pillanatban hagyták el az árnyékvilágot, s a falu lakói e tényben a Sors kezét gyanították, mely végigkísér bennünket a bölcsőtől a sírig ...