Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - HOLNAP - F. G.: A személyiség csendje
HOLNAP nélkül. A Társadalom természeti körfogásból kiharcolt folytonossága a Minden- ség halhatatlanságából származtatható, a Maffiáé viszont a Társadalom szerves halhatatlanságából, ezért mondható parazitának. Definíciószerűen: A Társadalom mozgásában az a tényező a Maffia, amelynek nincs (elveszett vagy nem is volt) kapcsolata a Mindenséggel, olyan erő tehát, amelynek horizontja a Társadalom maga. Szorosabb értelemben véve a Maffia valóságos társadalmi tényező; átvitt értelemben, metaforikusán jelenthet távlatukat, értelmüket vesztett egyéni motivációkat, csoportérdekeket, társadalmi eszméket és ideológiákat is. A fejlett társadalmi lét táptalaja a maffiózus eltévelyedéseknek. Az eszmélő egyén számára az Ember Természettől való függősége -az önfenntartó tevékenység többszörös áttétele mögött társadalmi függőségnek tűnhet. A hétköznapi életben az egyénnek látszólag csupán társadalmi kívánalmaknak kell eleget tennie — vagy azokat megtagadnia —, hogy létét biztosítva érezze. Könnyen azt hiheti, elég, ha „illedelmesen” viselkedik vagy kategorikusan lázadozik, és megvan a kenyere. Az ilyen és ehhez hasonló tévhitek különösen veszélyesek akkor, ha az egyén valamilyen társadalmi hozizontú érdekközösséghez csapódva, csoport- érdekeken keresztül képviselteti magát a Társadalom és a Természet tulajdonképpeni kapcsolatában, a Mindenség létében. A Maffia, talán nem kell hangsúlyoznunk, tényleges veszély. Jelen van bennünk, hatása nem elhanyagolható, működik mindannyiunkban. Hogy a Társadalom és végső soron az Egyén hogyan biztosítja ellenében teljességét, arra az Ember, a Társadalom és a Természet belső és kölcsönös kapcsolatainak pontos vizsgálata adhat választ. Tény egyrészt, hogy az emberek közti viszonyokat az egyéni és a társadalmi fejlődés történelmi szintjein direktívákkal kell szabályozni a homeosztázis érdekében, ám ugyanakkor feltehetjük a kérdést: ugyan hogyan is vétkezhetne az Ember a Mindenség ellen? Talán érdekli a Természetet a paráználkodás, az istenkáromlás vagy a hazaárulás? Jelen pillanatban csupán egy súlyos sejtésünket vethetjük latba: mindeme dilemmák mögött is az emberi identitás egyetemes problémája áll . .. A SZEMÉLYISÉG CSENDJE (A közreadó jegyzete) Tsúszó szabadkőműves kapcsolatai külön tanulmányt igényelnének. Ezen a helyen csak egy összefüggésre szeretném felhívni a figyelmet: belső indítékára. Tsúszó kegyetlenül letisztult személyisége oka volt magányának, de következménye az ún. identitás-experimentumnak, amelybe oly mélységesen beleélte magát, hogy végül sorsdöntő élményévé, személyiségét meghatározó kalanddá vált. Az identitás-experimentum gondolatkísérlet, de helyesebb volna gondolat-veszélynek, sőt gondolati sorstragédiának nevezni, mert ha valóban komolyan vesszük — elég, ha komolyan vesszük —, nem élhetjük túl halálunk nélkül. Ez az életveszélyes gondolat egyetlen feltételes mondattal kifejezhető: „Lehettem volna más.” ...megszülettem és rögtön elcserélhettek volna, aminek következményeként — most — egy szemvillanás alatt „egész magamat” kellene kicserélnem, mert vitathatatlan, hogy bár én én maradnék, ugyanakkor azonban más volnék. Tsúszó gondolatküzdelme azzal a felismeréssel végződött, hogy „bárki, aki lehettem volna — nem vagyok; bárki, aki lehetnék, lehetne más is, tehát nincs. Csak az lehetek, ami bennem nem lehetőség, hanem valóság — ez pedig a lehetőség, a lehetségesség maga”. A Tsúszó-jelenség csaknem minden jellegzetessége ebből a konzekvenciából adódik — a Maffia, a Csend .. .
