Irodalmi Szemle, 1987
1987/10 - Barak László: Üzenet a partról
BARAK LÁSZLÓ ÜZENET A PARTRÓL E a történet nem túl hosszú, de azért velősnek velős talán. Legfőbb jellem- Z zője, hogy az amúgy is relatív valóság célzatos elferdítésére épül. Olva- sódjék bölcs türelemmel, mert könnyű kézzel, de nehéz lélekkel írtam. Lelkem rajta! ASZTOR Asztorban ismerkedtem meg vele, a város széli meddőhányónál. A mocsok eme cipőkrémszagú dombja egy gyárudvarnyi áporodtt pocsolyában folytatódott. A pokolba bizonyára ebből a „tóból” szállították üstjeikbe a vizet az ördögök. Víz!? Nyúlós lehetett, zöldnek legalábbis takonyzöld volt. Asztor egyébként egy alig húszezer lakosú porfészek, Európában talán. Nevezetessége az első ligás gyeplabdacsapat és a nagy múltú cipőkrémgyár. Amikor bemutatkoztam neki, olyan képet vágott, mint aki júliusi, testeMelket emésztő kánikulában hótorlasszal találkozik a strandon. Két dolog lephette meg felettébb: először is testvéremnek szólítván afelől érdeklődtem, hogy hol vagyok tulajdonképpen, másodszor meg közöltem vele, hogy költő lennék, és téríteni akarok. Megtéríteni eltévelyedett lelkeket... A divatjamúlt tornaruha úgy festett rajta, mint büszke-karcsú szentelt gyertyán a faggyúérdemrendek, de amikor feleszmélt, megkapaszkodott a nadrágjában. Nyilván azért, hogy kisimuljon ezernyi ránca, másrészt tán azért, hogy hanyatt ne essen. Rezignáltan közölte velem, hogy ebben a városban verik a buzikat, s hogy Asztorban egyáltalán nem térül meg az emberek megtérítése ... — Nézd, költőkém — mondta —, ez itt egy virágzó metropolis. Ne dugd az orrodat a sűrűjébe, mert megjárhatod. Nézd meg inkább ezt a partot. Azt is megengedem, hogy maradj pár napra. Az óceán jótékony levegője majd kijózanít. Elbúcsúztunk egymástól illendően, aztán nekiiramodott. A kocogómozgalom megszállottja lehetett ő is, azon sokak közül való, akik az önmegvalósítás effajta illúzióját kergetik szerte a nagyvilágban. Továbbkocogtában azonban még visszakiáltott: — Egyébként Pál vagyok, foglalkozásomra nézve apostol. Visszajöhetsz majd.
