Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - HOLNAP - Boris Mihalkovič: Az ismeretlen nő, Bach-fúga, Gyerekek, Egyedül
HOLNAP — DOTYKY BORIS MIHALKOVIC Az ismeretlen nő T avasszal, amikor a föld mélyének nedves pórusai kitárulnak, amikor a szél langyosodó lökései a fejünkbe nyomulnak, és amikor az utcákon üde virágként hajt ki a nők elemi ereje, hatalmába kerít bennünket ez a virágzás, és tetőtől talpig átjár. Én is láttam egy gyönyörű nőt: lehajtotta szép fejét, ujjaival dús hajába túrt, felfedve fehér tarkóját. Ügy éreztem, mintha egy felforrósodó alma olvadt volna szét bensőmben, és amikor újra ránéztem, megértettem, nincs mit takargatnunk, mert minden, amit az emberek fontosnak tartanak hangoztatni, bennünk ebben a pillanatban átadta helyét a jelennek. Mintha az, hosszú magányosság után, általunk ölelne magához valamit. Mindenről megfeledkeztem, és megfeledkezett ő is, kínzó örömmámorban lebegtünk, míg el nem választott bennünket egy hűvös fuvallat, míg el nem tántorodtunk egymástól, véres nyomokat hagyva hátra, akár a Kreutzer-szonátában. Bach-fúga F ivérem mindennap a zongorához ül, hogy Bachot gyakorolja. Mindig ugyanazt a fúgával végződő toccatát játssza. Legalább egy éve gyakorolja már. Ennyi idő alatt akárki megtanulhatta volna a darabot. De mintha valóban jobban menne neki napról napra! A bevezető rész díszítéseit például nagyon jól játssza. Hibázás nélkül tér át a bonyolultan ritmizált allegróra, sőt az adagióra is, amelyben akkordok falaiból sugárként szöknek föl a gyors futamok. Sikerül tehát kézben tartania a fúga elejét, de utána egy helyen megfeneklik: ott, ahol a mozgás spirálisában belép a harmadik szólam. Fivérem ekkor újra el- játssza a bevezetőt a díszítésekkel, újra eljut a ritmizált allegróhoz, át az adagio falán, amelyből sugárban szöknek föl a hangok, ám azon a helyen, ahol egy vékony erecske fakad, mely szinte azonnal megkétszerezi erejét, fivérem kezében ismét enged annak a vasabroncsnak a szorítása, amellyel Bach megfékezte a hangok iszonyú ármádiáit. A fiatalember ekkor türelmesen visszatér a darab elejére, és újra eljátssza a bevezető rész díszítéseit, a ritmizált allegrót, a hangok felszökő sugarait... Kimegyek, és fel-alá járkálok az ablak alatt. A befejezés, a fúga ismét ellenállt. Fivérem ismét visszatér az elejére. Elgondolkodtam ezen. És rádöbbentem, hogy nekem voltaképp nem is fontos, hogy végig eljátssza a Bach-művet. Ugyan hol kezdődik, és hol fejeződik be Bach? Végtelen áramlásban hömpölyögnek az egyszerű hangok ármádiái, hatalmas menetbe sorakoztatva. Maga a kozmosz sem túl tágas és egyetlen fülkagyló sem túl szűk számukra. Fivérem is újra meg újra gyakorolja ugyanazt a Bach-darabot, s az ő fúgája napról napra erőteljesebb.
