Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Néprajzkutatásunk úttörője
ÉLŐ MOLT kutatónk a népi hangszerekről. A dudák készítése kapcsán például azt írja, hogy a díszesebbek elkészítése egy hónapot vett igénybe. Ugyanakkor a faragott furulya tökéletes kimunkálása egy télen át is tartott. A furulyakészítéshez különben a Palócföldön minden juhász értett. A palóc juhászok közül a harmincas években — Manga szerint — a lukanényei Tőzsér Ferenc furulyázott a legjobban. Lőrincz Vince hídvégi kanász 1870 virágvasárnapján született Paláston. Ű a dudáláshoz értett legjobban. Lakodalmakba is gyakran eljárt játszani, ahol egy forintot és ennivalót kapott dudálásáért. Lőrincz Vince mintegy húsz dudát készített; a dudafejet és a sípot szilva- vagy körtefából készítette, a sípokat veres nádból csinálta. A birkaduda fejét vékony réz- pléhekkel cifrázta. Manga kutatómunkásságának eredményekét 1969-ben — az Ortutay Gyula szerkesztette Magyar Népművészet sorozatban — megjelent szép monográfiája, a Magyar népdalok, népi hangszerek?2 A könyv bevezetőjében a népdalok fejlődéséről, illetve felfedezőikről — Faludi Ferencről, Virág Benedekről, Erdélyi Jánosról, Kriza Jánosról — ír a szerző. Vikár Béla volt a magyar népzene „első rendszeres gyűjtője”, s ő használta Magyarországon először az Edison-féle fonográfot. Népdalainkat számba véve Manga megállapítja, hogy a családi ünnepek közül a lakodalmaknak a leggazdagabb a dallamviláguk, az esztendő ünnepei közül pedig a karácsony emelkedett ki gazdag énekhagyományaival. Szlovákiai vonatkozása a könyvnek, hogy találunk benne egy menyhei lakodalmi dalt, egy ghymesi szentiváni és egy vicsápapáti aratási éneket. A szép képanyag közt pedig egy-egy felvételt láthatunk a bagotai dudáló csordásról, az ógyallai furulyázó csordásról és a palásti öreg násznagyról, aki a ká- nai menyegzőről szóló dalt énekli. A hangszerekről szólva a szerző felhívja a figyelmet a honfoglalást követő első századok okleveleire. Teszi ezt azért, mert már ezek is több olyan személy- és helynevet őriznek, melyek a korabeli hangszerekkel, illetve használóival lehettek ösz- szefüggésben. Ilyen például a Gajdos, Dudás, Dobos, Trombitás, Hegedűs, Sípos, Kürtös nevünk. A nép körében elsősorban azok a hangszerek voltak használatosak, amelyeket „kis gyakorlattal, egyszerű eszközökkel bárki el tudott készíteni”. Ezek közül a szerző a tőle megszokott alapossággal és nagy szakértelemmel mutatja be a furulyát, a nádsípot, a dudát, valamint a ci- terát. A pásztorművészet emlékeire is korán felfigyelt Manga. E téren különösen a Palóc Múzeum igazgatójaként végzett komoly gyűjtőmunkát. 1972-ben jelent meg a Magyar pásztorfaragások című monográfiája, melyben így ír a népművészetről: „A népművészet alapvető vonása, hogy sohasem öncélú. A díszített tárgyak, eszközök, amelyek a népművészet sajátos jegyeit hordozzák, hasznos tárgyai, eszközei a mindennapi életnek,33 Manga három nagy táj pásztorkodásáról ír részletesebben. A dunántúli és az alföldi pásztoremberek mellett természetesen a felföldiekkel is behatóan foglalkozik. Az Ipoly menti pásztoremberekről egyebek közt az alábbiak olvashatók könyvében: „Az Ipoly mentén még néhány évtizeddel ezelőtt is a legtöbb idősebb kanász boszorkány hírében állt. Azt tartották róluk, hogy embert, állatot egyformán megronthattak, vagy meggyógyíthattak. Egyik-másik szerelmi varázslattal is foglalkozott, gyógyszert tudott a hűtlen feleség vagy férj megtartására. Közülük kerültek ki elsősorban azok a dudások, akiknek a néphit szerint akkor is szólt a hagszerük, ha azt nem fújták.” A pásztorok díszített eszközeiből bemutatja a görcsösbotokat, a tülköket, a szaruból és a fából készült poharakat, ivócsa- nakokat. Olvashatunk ezenkívül az áttört díszítésű padhátakról, melyek a múlt század második felében mindenekelőtt Nóg- rádban terjedtek el. A díszítés módjai közül megismerkedhetünk a karcolással, a spanyolozással, az öntéssel és a domború faragással. Összegezésként Manga leszögezi, hogy ,,a mű- vészkedő pásztor tevékenységének is a szép eszköz, a szép tárgy a célja”. A hagyományt viszont „a hasznos eszköz, a hasznos tárgy szüksége éltette tovább”. A MAGYAR ÉS A SZLOVÁK NÉPI KULTÚRA KÖLCSÖNHATÁSÁNAK KUTATÓJA Manga János nemcsak népünk hagyományainak és szokásainak volt jó ismerője,
