Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Néprajzkutatásunk úttörője
ÉLŐ MOLT hanem a szlovákság népi kultúrájában, illetve néprajzi szakirodalmában is kitűnően tájékozódott. Dömötör Tekla, a tekintélyes magyar néprajztudós írja róla, már idézett írásában a következőket: „A harmadik tudományterület, amely vonzotta, a magyar és szlovák népi kultúra kölcsönhatása, az interetnikus kutatás volt.” Néprajztudósunk hangsúlyozta, hogy „a szlovák népi kultúra ismerete nélkül (amely a földrajzi-történelmi adottságainál fogva évszázadok óta szimbiózisban él az észak-magyarországi paraszti kultúrával) a palócság néprajzi sajátosságait nem írhatjuk le, földrajzi körülhatárolását nem végezhetjük el”.34 Már az első Manga-írásokban is több szlovák utalást találunk. Menyhe-monográ- fiájában a szerző szintén sok szláv párhuzamot említ. Ünnepi szokásainkat szinte valamennyi munkájában összeveti a szomszédos népek azonos szokásaival. Rámutat a párhuzamokra, de felhívja figyelmünket a különbözőségekre, a sajátosságokra is. Különösen sokat foglalkozik könyvében a villőzés szláv kapcsolataival. Megemlíti, hogy ez a szokás csak egy kis területre korlátozódik. S bár a szlovák községekben, a cseheknél és a morváknál is nyoma van a szokásnak, „a magyarokkal egységes vonást csak a szokás időpontja és eszköze mutat”.35 (Ennek a témakörnek egyébként később külön tanulmányt is szentelt a szerző, melyhez még mi is visszatérünk.) A virágvasárnapi szokást, a kiszehaj- tást ugyancsak összeveti a szlovákok azonos húsvét előtti szokásával. Közben arra a következtetésre jut, hogy a magyar néphitben a kiszebábunak nem tulajdonítottak olyan félelmetes erőt, mint a szlovákban. Szerinte a szalmabábu elnevezései „semmiféle szláv istenség, istennő vagy démon alakját nem őrzik. így nem helytálló az az adat sem, amely szerint a Morena a halál istennője volna”, Manga úgy véli, hogy a kiszebábu „egy általános európai évkezdő szokás tárgyi alakja, amely olyasvalamit vett át a szomszédos szláv törzsektől, ami eredetileg uralaltáji, mégpedig török forrásból került hozzájuk”. Kicsit másképp vélekedik, illetve más megvilágításban tárgyal a fenti témáról a szerző egyik későbbi tanulmányában, amely a Slovenský n~rodopisban is megjelent.36 Ebben hangsúlyozza, hogy a virágvasárnapi kiszehajtás szokásának elemzésekor a szlovák Morena hagyományaiból kell kiindulnunk, már csak azért is, mivel ez a szokás a magyarok körében szlovák közvetítéssel honosodott meg. „Az a tény, hogy a magyar szokásokból hiányzik mind a halál képzete, mind a tél szimbolikus kizavarása, arra utal, hogy a magyarok, mint a palóc etnikum tagjai a szokást a szlovákoktól már keresztényiesült formában vették át.” A halál mint olyan, a magyar hiedelmekben csak az állattartással hozható összefüggésbe. A palócok ugyanis azt tartják, hogy a kiszével a dögöt is kiviszik a faluból, pontosabban az állatokat mentik meg a pusztulástól. Tanulmányában a szerző egyébként rengeteg magyar és szlovák vonatkozású adatot közöl, s jól feltérképezi a kiszehajtás hiedelemkörét is. A virágvasárnapi zöldághordás a magyar és a szlovák nyelvterületen című értekezését a békéscsabai nemzetiségkutató konferencián olvasta fel Manga.37 Elmondta erről a szokásról is, hogy szláv közvetítéssel került a magyar nyelvterületre. Továbbá megállapította, hogy amíg a kiszebábu meghonosodásának időpontja a 18. század elejére tehető, addig a Nyitra vidéki községekben mind a kiszebábu kihordása, mind a villőzés szokása már jóval előbb ismert volt. Az itteniek zöld-hordásának elnevezésével, a „villő”, illetve a „villőzés” szóval egyébként „egyetlen cseh, morva, szlovák, lengyel szokásnál sem találkozunk”. Amennyiben tehát a villő szó a magyar szövegek mindegyikében előfordul, viszont a szlovákokból hiányzik, Manga arra a következtetésre jut, hogy „a villőzés a szlovák szokástól, illetve a szlovák szövegektől függetlenül alakult ki”. Az interetnikus kapcsolatok kutatásának fontosságát szorgalmazta Manga az Ethnographiában közölt Szlovák kapcsolatok a palóc karácsonyi szokásokban című tanulmányában is.38 Dolgozatának bevezetőjéből idézzük az alábbi sorokat: „A magyar néprajzi kutatások mind ez ideig nem helyeztek különösebb súlyt a magyar- szlovák néprajzi kölcsönhatások, kapcsolatok vizsgálatára. Pedig mind a történeti, mind a településtörténeti és népmozgalmi adatok bizonyítják, hogy az északi szomszédnépekkel a honfoglalástól kezdve tart a közvetlen kapcsolat, amely mindkét nép műveltségében kétségkívül egyformán nyomot hagyott.”
