Irodalmi Szemle, 1986
1986/1 - Tóth László: Íróasztalomnál ülve halott apám dalolgat, Ott ragyogtak a déli verőfényben, Papírlap dalol, Csak bámulom, hogy az ember ... (versek)
TÖTH LÁSZLÓ íróasztalomnál ülve halott apám dalolhat Egy éjjel álmatlan forgolódva az ágyban arra eszméltem, hogy szobámban hirtelen éktelen suhogás támad, s rögvest meg is pillantottam apámat, a harminc éve, vagy tán régebben is holtat, amint íróasztalomnál ülve csöndesen dalolgat, csont-ujjaival kopogtatva hozzá az ütemet, miközben eltöprengve figyelget engemet, talán álmaim vigyázza ekként, kikelve sírjából éjjelenként, talán csak képzelődtem éppen, s nem apám, maga a halál ült asztalomnál a széken. Tűnődés közben történt, eltűnődve mondom, képeket pillantottam meg egyszer az égbolton, csak úgy, keret nélkül — D. I. aggatta őket oda, hiszen szerinte: a ráma a képeknek csak kaloda, ott ragyogtak hát a déli verőfényben rámátlanul, miközben festőjük itt aludta részeg álmát alul, itt a földön, hiszen e helyt van pokla, édene, hol kinyílhat kínjában sorsa, lényege, s fest, fest, fest vadul, azután kábán széttekint és az égboltra aggatja képeit. Ott ragyogtak a déli verőfényben
