Irodalmi Szemle, 1986
1986/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Az emberség őrhelyén
vétségét.”6 Külpolitikai téren egyértelmű volt a pártnak az az álláspontja, hogy az ország függetlenségét, szuverenitását és biztonságát csupán a Szovjetunió felé orientálódó külpolitika szolgálhatja. A kialakult új helyzet tette szükségessé — az új célkitűzéseknek és a megváltozott irányvonalnak megfelelően — a pártsajtó átszervezését is. Az ekkor még hetilapként megjelenő Munkás mellett 1936. március 3-án megjelent a Magyar Nap első száma. A CSKP népfrontszellemű, rendkívül színvonalas és népszerű napilapjának szervezői, munkatársai között azokat a személyeket találjuk, akik már korábban is elkötelezték magukat a kommunista eszmék mellett. Jellemző, hogy míg a húszas években a Tanács- köztársaság emigránsai játszottak meghatározó szerepet a csehszlovákiai haladó magyar sajtó megindításában, a CSKP új sajtószervét már azok szervezik és Irányítják, akik a köztársaság megalakulása utáni években estek át a tűzkeresztségen. Az előfizetési felhívást a kezdeményezők nevében Horváth Ferenc (a Sarló volt elnöke), Lőrincz Gyula festőművész (a Sarló tagja) és Forbáth Imre költő írta alá. A DAV egykori munkatársa, Kálmán Miklós (= Moskovics Kálmán) főszerkesztő az első szám vezércikkében így határozta meg a lap küldetését, irányvonalát: „A magyar nép sem állhat oldalt, amikor a már fasiszta parancsuralomba igázott vagy az ellene arcvonalba álló milliók a gondolat és tudomány legjobb nevű művelőivel a haladás, a demokratikus jogok és a béke világseregét toborozzák. Akarjuk, hogy a csehszlovákiai magyarság is ezekben a sorokban meneteljen a vele egymásrautaltságban itt élő népekkel. (...) Ez a parancsoló szükségesség szülte meg a Magyar Napot.”7 A „hamis hivalkodástól megfosztott igazi magyar testvériség kovácsműhelyévé” kívánják tenni a lapot, mely maga köré tömöríti az értelmiséget és a kalapácsforgató munkásembert, az irodák, műhelyek és „az ugar dolgos magyarjait”, akik a jövő építőmesterei, vagy „téglahordó robotosai” akarnak lenni. Nem véletlen, hogy a „kálváriás, de jobb jövőbe vezető vándorútra” invitálásban megkülönböztetett hangsúlyt kapott a „nemzeti” jelleg, mint az összefogás egyik ismérve. Az sem véletlen, hogy a párton kívüli antifasiszták megnyerése, valamint a kommunista sajtó elleni hatósági intézkedések, megtorlások elkerülése miatt a lap hivatalosan nem a kommunista párt lapjaként jelent meg, szellemében, politikai állásfoglalásaiban azonban egyértelműen a CSKP irányvonala tükröződött. Hasonló feladatot töltött tehát be, mint szlovák nyelvű testvérlapja, a Slovenské zvesti. A Moravská Ostravában [naponta három kiadásban) megjelenő Magyar Nap „független politikai” napilapként jelent meg, s rövidesen a legnépszerűbb lap lett. Népszerűségét növelte az is, hogy más lapoknál olcsóbban (50 fillérért) árusították. A lapot szerkesztő kommunista és baloldali értelmiségiek [Ferencz László, Betlen Oszkár, Szekeres György, Vass László és Nágel Énre (= Zsigmond Endre) mint felelős kiadó] ekkor már ismert személyek, akik a munkássajtóval és a Sarló haladó törekvéseivel kapcsolatban álltak. A munkatársak zöme is hozzájuk hasonlókból verbuválódott. A legaktívabb munkatársak Fábry Zoltán, Lőrincz Gyula, Forbáth Imre, Bányai Pál, Berkó Sándor, Ilku Pál, Sellyei József, Sándor László és Vadász Ferenc voltak. A CSKP vezető funkcionáriusai közül elsősorban Steiner Gábor és Major István beszédei, cikkei örvendtek megkülönböztetett figyelemnek. A hazai szocialista írók alkotásain kívül közölte a lap a haladó polgári irodalom képviselőinek (pl. Darkó István) írásait is, valamint a magyarországi, akkor egymással élesen szembenálló — urbánus és népi írók alkotásait is. Számos közlemény jelent meg a lapban a szovjet, cseh és szlovák irodalomból. A szlovákiai magyar írók közül Fábry Zoltán munkássága a legjelentősebb. Közel kétszáz cikk, tanulmány és jegyzet jelent meg tőle a lap hasábjain. Jelentkezett tudósításaival a Csehszlovákiából kiutasított Balogh Edgár is, akinek beszámolói — ahogy Csanda Sándor megállapította — „azt bizonyítják, hogy hazánkkal és az európai antifasiszta harccal rendszeres kapcsolatot tartott fenn”.8 Rajta kívül Romániából még Méliusz József, a Szovjetunióból Madzsar József és Kassai Géza, Franciaországból Tamás Aladár (Pál András néven) és Bajomi Lázár Endre [Dávid Ferenc néven) stb. tudósítottak.9 A CSKP irányvonala a harmincas évek második felében nemcsak azt jelentette — ahogy Zdenka Holotíková írja Steiner Gábor életével kapcsolatban —, hogy „a magyar nép egyöntetűen részt vegyen az ország védelmében. A kommunisták a magyar haladó erőknek a köztársaság védelmére irányuló akaratát alapvető és indokolt nemzetiségi követeléseik teljesítésével óhajtották megerősíteni.”10 Ez a feladat annál inkább sürgető
