Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Az emberség őrhelyén

volt, mert a magyar jobboldali egyesült ellenzéki pártok mindent megtettek annak érdekében, hogy a kommunista párt befolyását csökkentsék. Az 1935 májusában meg- tatott képviselőválasztásokból a magyar nacionalista ellenzék megerősödve került ki, s még nagyobb előretörést könyvelhetett el 1938 júniusában. Okkal jegyzi meg Zdenka Holotíková, hogy „Jaross, Szentiványi és Eszterházy politikáját támogatták olyan emberek is, akik a mindennapi életben szociális harcot vívtak ellenük”.11 „Ilyen körülmények között — Írja Zdenka Holotíková — csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk azoknak a magyar kommunista és demokratikus politikusoknak a következetes tevékenységéről, akik kezdettől fogva vállalták a kétfrontos harc nehezét — az uralkodó körök elnyomó tendenciái ellen. (...) Arra törekedtek, hogy megerősítsék a magyar, a szlovák és a cseh proletárok elvtársi kapcsolatait, hogy a munkásság saját tapasztalatai alapján győződjék meg a közös fellépés célszerűségéről.”12

A bizonyítás lehetőségéből jócskán kijutott a Magyar Napnak, mely kezdetben Az Űt, később (1937 júniusától, a lap megszűnésétől) a Munkás szerepét is magára vállalta. Terjedelmi okok miatt ugyan nincs módunk arra, hogy a Magyar Nap tevékenységével részletesen foglalkozzunk, nem érdektelen azonban elmondani, hogy a külföldön megjelentetett magyar kommunista sajtó viszonylatában is a legszínvonalasabb és legjobban szerkesztett lapnak mondhatjuk. (Ebben az időszakban a magyar kommunista pártnak külföldön tizenkét hivatalos lapja volt, de több mint százra tehető azon lapok száma, amelyek a két világháború között Bécsben, Párizsban, Moszkvában, Berlinben, Montrealban, Bratislavában, Moravská Ostravában stb. jelentek meg, s amelyek többé-kevésbé kommunista irányítás alatt álltak.13 A lap 3—8 ezer példányban jelent meg, külön- számai azonban elérték a húszezres példányszámot is.14

A lap legfőbb erénye volt, hogy szektás, dogmatikus túlzások és frázisok nélkül megtalálta az utat az olvasóhoz, emberi, egyéni hangvétellel közvetítette a párt politikáját a dolgozó tömegekhez. A veszély felismerése, az országot és az emberiséget fenyegető fasizmus elleni harc készteti a lap szerkesztőit arra, hogy érzékenyen, érvelő igazmondással hassanak az olvasókra, szövetségest keresve bennük. A bátor, harcos igazmondás jellemzi Fábry Zoltán írásait éppúgy, mint Ferencz Lászlóéit, Kálmán Miklóséit, Lőrincz Gyuláéit, Forbáth Imrééit stb. Az egyéni hangvétel nem „taktikai cél” náluk, mivel a munkatársak belső meggyőződése forrósítja izzóvá ezeket az írásokat, a Magyar Nap bátor, harcos, példamutató publicisztikáját.

Ezekben a hónapokban súlyos felelősség hárult a lapra, mint a csehszlovákiai haladó magyar közvélemény irányítójára és formálójára. A nemzetiségi kérdés, melyet a „viszály almájává” tettek, rendre visszatérő téma volt a lap hasábjain. A Magyar Nap cikkeit a tárgyilagos hangvétel s a CSKP által képviselt irányvonal érvényesítése jellemezte. A revíziós politikát az első pillanattól kezdve egyértelműen és félreérthetetlenül visszautasította, hangsúlyozva, hogy a magayrság igazi szempontjai „azonosak az egyetemes szempontokkal”, s a „revizionizmus — szemben a nemzeti önrendelkezési politikájával — nem magyar nemzeti, de hitleri német imperialista politika”.15 A sorsdöntő órákban egyértelmű nyíltsággal vallották: válaszút előtt állnak azok, akik „trianoni beidegződöttséggel, kisebbségi keserűséggel csak egy célt látnak maguk előtt: megtorolni 1918-at”.16 A választás kérdése így hangzott: béke vagy háború, fasizmus vagy antifasizmus, a horogkereszt szövetsége vagy a Duna menti népek demokratikus tömörülése. A sorsdöntő órákban a kassai és a tornóci manifesztációkon hangzott el a Vissza a szakadék széléről! szenvedélyes felhívása, s öles betűkkel írta a Magyar Nap: „Védjük a köztársaságot, védjük a magyarság jövőjét.. ,”17, mert ez akkor egyet jelentett. Az értelmiség legjobbjai számára Forbáth Imre szavai igazolódtak, aki a párizsi írókongresszuson — néhány héttel korábban — ezt vallotta: ..........nem lehet meglepő, vagy paradox, ha egy magyar költő, ki igazán és szenvedélyesen magyar és soha egy pillanatra sem habozik a magyarság érdekeiért síkraszállni, egyúttal a csehszlovák állam hű polgára és védelmezője is. Csak a szűkhomlokú sovinizmus és sötét regresz- sziók bérencei nem képesek ezt megérteni.”18 A Rákócziak harcának értelmét idézte Fábry Zoltán a kassai manifesztácíón, kijelentve: „A csehszlovák demokrácia ma a szabad Közép-Európa lehetőségének utolsó bástyája. (...) A dunai népektől függ, hogy milyen lesz a döntő felelet, demokrácia vagy fasizmus? Élet vagy halál? Szabadság vagy szolgaság?”19 És Tornőcon — 1938 szeptemberében — még egyszer felhangzott a Vissza a szakadék széléről! felszólítás. Azok között, akik a népek testvérisége mel