Irodalmi Szemle, 1986
1986/5 - Poór József: Kései látogatás (elbeszélés)
KÉSEI LÁTOGATÁS Poór József A pirók ujjongva vetette magát a levegőtengerbe. Pintyek, csízek, vörösbegyek zengték dalaikat. Szarka cserregett. A sötétség már mélységét veszítette. A nyárfán szajkó rikoltozott, s a gyümölcsösből a kopácsolás szüneteiben a harkály éles kacagása omlott a kertre. A mindennapos megújhodás vette kezdetét. Csak Gerzson János, ismertebb nevén Behemót háztáját uralta még az éjszaka enyészete. S mintha valóban az enyészet tette volna kezét a portájára, mert onnan bezzeg föl nem hangzott a gondtalan madárbeszéd. A kertben elhagyottan álldogáltak a fák, ágaik nyerge már időtlen idők óta nem ringatott fészkeket. Pedig volt itt szilfa, két kőrisfa, vadalmafa, számtalan akácfa meg három tölgy, tövükben ugyancsak nekieredt fagyai-, bodza- és kökénybokrok, a földön meg a páfrányok, pásztortáskák, vadhagymák, szarkalábak, harang- és sarkantyúvirágok tarka szőnyege terült el. A szárnyasvilág mégsem vett tudomást a kis vadonról. Mert a fákról egy zsinór- rendszeren különféle pléhdobozok csüngtek alá, s a rendszer tartókötele előre, a kúthoz vezetett. A kút mellett magas lábakon két — csővel egybekapcsolt — kétszáz literes hordó állt. Az első hordóból, akárcsak most is, vízsugár permetezett. A víz egy tengelyhez csavarozott karón függő vödörbe hullott, amely ha megtelt, aláfordult, s fordított a tengelyen is. A tengely egy másik karja pedig nagyot rántott a zsinórrendszer végződésén, s ijesztő csörömpölés szaladt végig a kerten. A telt vödör fordultában egy következő, üres vödröt emelt a vízsugár alá, s így tartott ez a körforgás, míg a két hordó ki nem ürült. Ha nem esett az eső, akkor a „masinát” általában délelőtt tízkor kellett ismét feltölteni, s ekkor meglehetős iramban akár negyvennyolc órán át riasztotta a szárnyassereget. És Behemót minden nap gondosan ellenőrizte „találmányát”, a hordók utánatöltését sosem hanyagolta el. Ám bármennyire is különcködött, s élt a maga törvényei szerint Behemót, volt annyi tapintata, hogy „masinájához” egy önműködő kapcsolót is szerkesztett, melyet egy vékonyabb vízsugár működtetett, így a riasztás csak nappalra korlátozódott. De hogy mit féltett Behemót a szárnyasoktól, az talány, mert kertje a vadon egy szögletére emlékeztetett, ahol földiepernél, kökénynél és szamócánál egyéb nem termett emberemlékezet óta. így az
