Irodalmi Szemle, 1986

1986/5 - Poór József: Kései látogatás (elbeszélés)

elmés találmány létrehozása — meglehet — nem gyakorlati célból, hanem lélektani okból történhetett. Az is meglehet, hogy nagyon mélyre kellene nyúlnunk Behemót életébe, minden bizonnyal létezésének gyökereihez, ha valamit érteni óhajtanánk, de erre ugyan módot miként találhatnánk? Behemót sohasem engedte magához közel a világot, amihez hozzátartozik még az is, hogy az emberek sem nyilatkoznak szívesen Behemótról. így marad csak a feltételezés. S mert a riasztóberendezés felállításának célja nem tisztázott, csak egy dolog a bizonyos: Behemót még nem adta fel a harcot. Hogy milyen harcot? Azt csak a fene tudja.

Gerzson János portáján napfelkelte után is maradt minden a maga időtlen dermedtségében. Hét óra tájt Behemót hátrament a kúthoz, kikapcsolta a riasztószerkezetet, majd hosszasan, bizonytalanul kémlelte a szomszédos telkeket. Mintha várt volna valakit, de nem biztos benne, merről is kell érkeznie a jövevénynek. Járkálni kezdett fel-alá a portán. Előre ment az L alakú házhoz, s pillanatokra megtorpant Ilonka nagysága ablakai alatt. Az asszony már olyan régen társlakója volt a háznak, hogy szinte nem is tudni, ki költözött be elsőnek. A férfi-e, vagy a nő, lévén hogy Behemót is csak bérlőként került ide. A nagysága ablakai mögött mélységes csönd honolt, s a férfi a kapunak vette az irányt.

Tíz órakor a kerten végigszaladó csörgés jelezte, hogy Behemót elunta a várakozást, és ismét beindította a riasztószerkezetet. Az elkövetkező hajnalok aztán ugyanígy indultak; Behemót tényleg várt valakit, holott ebbe a házba már évek óta nem kopogtatott be vendég. Behemótban azonban vadul dolgozott a remény, s bármennyire is csalóka képeket festett képzeletében, ő, Behemót, mégis iparkodott megmaradni a réginek. A keménynek. Hogy gyöngeségeit takargathassa.

Aztán a negyedik napon föladta a küzdelmet. Már a korai órákban ivott, s a poha- razgatást egybehangolta a kert felől félóránként felharsanó csörömpöléssel.

Behemót egyszer csak úgy hallja, hogy a riasztást követően valami furcsán visszhangzik. Kinéz az udvarra, s rájön, hogy valaki a kapu kilincsét kínozza.

— Megjöttek — hökkent meg kissé, s ment, hogy eltolja a reteszt. Amikor kinyílt az ajtó, megkönnyebbült.

— Sisteregjetek — nógatta Behemót a látogatóit, a két elszánt kölyköt, s az ösvény felé vezető, rövidebb útra mutatott —, sss, mert kijön a naccsága.

A kölykök négykézlábra ereszkedve elsuhantak Ilonka nagysága ablakai alatt, s az ösvény mögötti vadonba vetették magukat. Ezzel beindult a TERV.

Behemót, miután látta, hogy a nagysága ablaktáblái mozdulatlanok, miként mondani szokta, dermedtek, elmondta szokásos szitkozódásainak egyikét, s végigvágódott a boltíves folyosó heverőjén, vagy az ő szavaival: a gyehenna oltárán. Most már bánta, hogy reggel óta ivott. így nem állhat a fiúk elé, s ilyen állapotban a nagyságának sem szólhat.

Innét, a vadonból a gyerekeknek úgy tűnt, mintha Behemót átrándult volna a másvilágra. Csak ő tudta, miért fúrta át tekintetével oly vadul a nagysága ablakait. Ügy tűnt, a két kölyök, Kobak és Verébke már bánták vakmerőségüket. Mert Behemót világába bekéredzkedni enyhén szólva vakmerőségnek számított.

Tudták, hogy megszegték a külváros íratlan törvényeit, ám ők ilyenkor éltek csak igazán. Most mégis . . .

Verébke térdei meg-megreszkettek, s Kobak már értette, hogy itt valami időtlen gonosztett készülődik, melyhez legjobb lenne fapofát vágni. Mert TERV ide, TERV oda, itteni szereplésük nem terem babért, annyi szent.

Hogyan is született a TERV? Minden a dokinál kezdődött, Székely Tamásnál, aki még újév táján előadást tartott a gyámhatósági intézet lakóinak. A hallgatóság soraiban ott volt Kobak és Verébke is. Nem utolsósorban azért, mert a dokiról kötudott volt az intézetben, hogy ugyancsak ért a gyerekek nyelvén.

„Mit kósmál egy ember? Annyit, amennyi szuszt másból kiprésel?” Nos, ebben a beszédben semmi különös nem volt, hacsak az nem, hogy egy pszichológus mondta, de érdekesebb lett minden, mikor arról a bizonyos szuszról kezdett beszélni, és a préselésről, meg annak veszélyeiről.

A doki szerint az emberek egy része elvárja, hogy beavatkozzanak az életébe... Életének egy bizonyos szakaszában. S nem egy ember jelzi is ezt az elvárását.

Kobaknak az előadás utáni hónapban ötlött eszébe Behemót riasztóberendezése. És