Irodalmi Szemle, 1986

1986/10 - NAPLÓ - Kovács László: A nyelvjárások és a köznyelv viszonya nemzetiségi környezetben

2. Az ezt követő részben a hatás társadalmi hátteréről, módjáról és eszközeiről.

3. Majd a téma legfontosabb része, a köznyelv és a nyelvjárások viszonya nemzeti és nemzetiségi környezetben való különbözőségének taglalása következik.

1. Határozzuk meg kiindulópontként a köznyelvet, majd a nyelvjárást, hogy a köztük lévő viszonyról szólva legyen mihez mondandónkat kötni. A köznyelv kifejezés nem a legszerencsésebb, körülírással inkább így nevezhetnénk: az irodalmi nyelv beszélt változata. Deme László nagyon szerencsés választással a kettőt együtt (írott és beszélt változat) nevezi — angolból vett szóhasználattal — a magyar standardnak. A magyar standard meghatározáas kissé leegyszerűsítve nála igy szól: „Az a formája ez a nemzeti nyelvnek, mely fölötte áll a területi részlegtípusoknak (tehát nyelvjárásoknak), továbbá a foglalkozási és műveltségi rétegnyelveknek (az ún. csoportnyelveknek).”3 Még egy fontos jellemzőjét meg kell említeni: a standard normatív, tehát az egész magyarul beszélő közösség számára egyformán kötelező normarendszere van. Bennünket most nem az írott, hanem a beszélt változata érdekel. (A köznyelv kifejezést ezt követően ebben a jelentésben használjuk.) Ezt akaruk ugyanis szembeállítan' a másik nyelvi kóddal, a nyelvjárással. Próbálkozzunk itt is a meghatározással. Kálmán Béla Nyelvjárásaink című egyetemi tankönyvében az alábbi meghatározást adja: „A nemzeti nyelv területileg differenciálódott változatait nevezzük gyűjtőnéven nyelvjárásoknak.”4 Valamely nyelvjárásnak többé-kevésbé önálló rendszere van, mely kiterjed hangállományára, szókincsére és grammatikai rendszerére. Vonjuk össze egy mondatba, egymással szembeállítva a két meghatározást, kiemelve a meghatározások leglényegesebb részét: míg a köznyelv az egész magyar nyelvközösség számára érvényes nyelv- használati forma, addig a nyelvjárás csak egy földrajzilag körülhatárolható nyelv- használati forma. Csakhogy, ha ez valóban így lenne, illetve csak ez lenne a különbség a két nyelvváltozat között, akkor semmi akadálya nem lenne annak, hogy a két nyelvváltozat kölcsönösen hasson egymásra, holott tudjuk, hogy ez a hatás teljesen egyirányú: szinte kizárólag a köznyelv hat a nyelvjárásokra, mégpedig kétféle formában. Egyrészt azáltal, hogy beszélőit a maga táborába vonja, másrészt megbolygatja magának a nyelvjárásnak a zárt rendszerét; egyre több köznyelvi elem kerül be a nyelvjárásokba. Szövegezzük le tehát: a két nyelvváltozat közötti viszony nem kölcsönös, minek egyetlen oka az, hogy a köznyelv központi formaként a nyelvjárásnak felette áll. A nyelvjárást beszélő számára a köznyelv elsajátítása egyúttal nyelvhasználati szintjénak emelését is jelenti, míg egy köznyelvet beszélő számára valamely nyelvjárás elsajátítása legföljebb ha hobbi lehet.

2. Most vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy milyen módon hat a köznyelv a nyelvjárásokra, továbbá azt, hogy mi váltja ki közvetlenül ezt a hatást, míg végül eljutunk annak meghatározásához, hogy milyen fokozatokon keresztül valósul meg a köznyelviesülési folyamat, mert végül is gyakorlati szempontból bennünket elsősorban ez érdekel.

Vegyük példának egy hagyományos nyelvjárást beszélő családba, közösségbe született gyermek nyelvi fejlődését. Édesanyjától, családjától, közvetlen környezetétől a többé-kevésbé még egységes nyelvjárási kódot sajátítja el. Még iskolaköteles kora előtt találkozik a köznyelvi nyelv- használattal, egyrészt passzív megfigyelőként (a tévé, esetleg a rádió műsorai), másrészt aktív beszédhelyzetekben az óvodában. Bizonyos szövegeket (verseket, énekeket) reprodukálva már maga is köznyelvi formákat használ. Az iskolás körben ehhez járul az írás és olvasás közvetítette köznyelvi forma felerősödött hatása. Mindezek mellett természetesen a familiáris élet a maga nyelvjárási nyelvhasználatával megmaradhat a fontosabb — értsd az egyén nyelvhasználatában mennyiségileg fontosabb — kommunikációs formának. A köznyelv és a nyelvjárás így egy megbillent „egyensúlyhelyzetbe” kerül: a beszélőre ugyanis hatással van a köznyelvi szintű nyelvhasználat, nagyobbrészt a megismerés szintjén, de presztízshatásában követendő példaként, ám az aktív beszéd- helyzetekben megmarad számára nyelvi kommunikációs eszközként a familiáris szintű nyelvhasználat, a többé-kevésbé érintetlen rendszerű nyelvjárás.

Az aktív, de igénytelen familiáris nyelvjárási, másrészt az igényes köznyelvi, de passzív (oktatás, a sajtó, rádió, tévő, szép- irodalom) nyelvi-nyelvhasználati szféra között azonban döntő fontosságú helyet foglal el egy középső nyelvhasználati