Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - KRITIKA - Dusza István: (Mostoha)gyermekszínház I.

ez utóbbi sem nélkülözheti az előbbi pedagógiai gyakorlatában szerzett és rengeteg írott szakanyagban felhalmozott ismeretet, mégis ki kell zárnunk ennek a dolgozatnak a témái közül a pedagógiai célzatú, gyermekek által játszott színjátékot. A művészetlélektan legújabb kutatásai és a szovjet, angol, svéd, cseh, szlovák és magyar pedagógia gyakorlati eredményeiben is élesen különválasztják a „gyermekek önmaguknak vagy gyermekeknek” színjátéktípust a „felnőttek (művészek) gyermekeknek” hivatásos vagy ematőr színházi produkciótól.

Mennyire specifikus, ugyanakkor a színházművészet szerves részének tekinthető az így körülhatárolt gyenmekszínház, azt néhány színháztörténeti tény is igazolja. 1908 ban rendezte Sztanyiszlavszkij a Művész Színházban Maeterlinck Kék madarát, amely talán a színháztörténet legismertebb gyermekszínházi produkciója. Nem véletlen, hogy az új szovjet állam később művelődéspolitikai törekvései között a legfontosabbak közé sorolta a speciális gyermekszínházak létrehozását. Ezt követően a húszas és harmincas években lengyel, román, skót, amerikai, magyar, japán és osztrák törekvéseket tart számon a színháztörténet.

A Szovjetunió után Csehszlovákia volt az első, ahol 193S. október 2-án állandó hivatásos gyermekszínház nyitotta meg kapuit. (Pražské detské divadlo — Míla Mellanová a skupina). A felszabadulás előtt nehézségek árán tartotta fenn magát ez a társulat, s csak a februári győzelem teremtette meg a lehetőséget arra, hogy az új színházi törvénybe foglaKaknak megfelelően Csehszlovákia egész területén létrejöjjön a hivatalos és állandó gyermekszínházi társulatok hálózata. Bár külön nem szóltam róla, ebben a hálózatban már megtalálhatók voltak a bábszínházak is, amelyek természetszerűen elsősorban a gyermekeknek játszottak. Természetesen nem volt ez csupán adminisztratív és szervezési lépések függvénye. A szocialista társadalom pedagógiai és művészeti törekvései a gyermekszínházak formai és tartalmi összetevőit is érintették.

Vladimír Adámek írja a már említett kötet előszavában: „Jellemző, hogy a hibák, a tévedések, a zsákutcák, a lebecsülések a sikertelenségek és szervezési rövidzárlatok ellenére viszonylag rövid idő alatt — mindenekelőtt színháztörténeti szempontból, amely mégiscsak ezredévek óta tart — bekövetkezett az alapvetően termékeny megoldás. A csehszlovák gyermek- és és ifjúsági színház sok hányattatás után úgy kezdett dolgozni, ahogyan ma már a legtermészetesebbnek tűnik fel: a legfiatalabb nézőkre a színházművészet specifikus eszközeivel az emberiség leghaladóbb gondolatainak szellemében hat.”

Eközben a világban sem állt meg a fejlődés, hiszen 1964-ben a velencei kongresz- szuson megalakult a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége, az ASSI- TE). Itt fogalmazódnak meg azok a kérdések, amelyek a gyermekszínházak esztétikáját leginkább érintik. Akkor fogalmazták meg: „Olyan színházművészetről van szó, amelynek legmagasabb szintű alkotásaival felnőttek (legyen szó hivatásosokról, amatőrökről vagy diákokról) hatnak a gyermekekre és a serdülőkre.” Mindez azonban nem állta útját annak a vitaáradatnak, melynek ugyanúgy része a gyermek dramatikus játékainak ide vagy máshova való sorolása, mint a nem kevésbé fontos bábszínház kérdése. Az előbbit a történeti vázlat elején már kizártam dolgozatom témái közül, ami megfelel az ASSITEJ meghatározásának is. Bár a tények könyörtelensége azt sugallja, hogy a csehszlovákiai magyar színházkultúrában nincs helye a bábszínháznak, közelebbről vizsgálva a dolgot elgondolkodtató képet kapunk.

Szlovákiában jelenleg öt bábszínház [Bratislava, Nyitra (Nitra), Banská Bystrica, Žilina és Kassa (Košice) j és két gyermek- és ifjúsági színház játszik rendszeresen. A lakosság arányszámát tekintve a Szlovákiában élő magyarok színházi ellátottsága hiányosnak mutatkozik. Két társulattal játszó színházunk mellett helye lenne (természetesen megfelelő üzemeltetési feltételekkel) egy hivatásos bábegyüttesnek is. Színházat szándékosan nem írok, mivel abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy önálló státuszú társulatot belátható időn belül létre lehet hozni.

Az ebben a történeti és társadalmi közegben rendszeresen gyermekszínházi előadá. sokat produkáló Matesz nincs könnyű helyzetben. Ráadásul hivatásának tekinti a csehszlovákiai magyar drámaírás segítését, a megszülető drámák mielőbbi színpadra állítását, s ha ezek a drámák felerészben, sőt újabban szinte már kizárólagosan a gyermekek számára íródnak, akár hármas szorításnak is tekinthetem ezt a szándékát. Ugyanakkor az a cél, hogy a Matesz a csehszlovákiai magyar dráma dramaturgiai műhelye legyen,