Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - ÉLŐ MÚLT - Véber Károly: Hain Gáspár Lőcsei krónikája

tatott, amelyet egy darabont nyitott ki. Utána a Felső-kapu melletti ispotály-templomba mentek, ahol a templomon kívül a kórházat is el akarták foglalni, azt állítván, hogy az azelőtt kolostor volt, de ellentmondtak nekik, s a kórházat nem adták át. Utána a legalsó kis kolostorhoz hajtottak, ahol a templomot ugyan elfoglalták, de az épület többi részét a tanács nem engedte, mert a város igényt tartott rá; így aztán visszahajtottak a nagytemplomba, ahol mindenekelőtt istentiszteletet tartottak és megtörtént a beszentelés trombitákkal, nagydobokkal. Ennek megtörténte után az iskolába, majd végül a papiakba mentek (egy Pauernfeindt nevű jezsuitát iktattak be öt évre plébánosként] és azzal a kolostorban zabálással és vedeléssel fejezték be az elfoglalást. Másnap, 14-én a biztos urak az idegen csapatokkal együtt elvonultak, nekünk meg koppant a szemünk utána, mélységesen szomorúak voltunk, hiszen a világon a legnagyobb kincset rabolták el tőlünk Isten rendelése folytán elleneink. Lelkészeinknek szigorúan meghagyták, hogy haladéktalanul szedjék a sátorfájukat, ami meg is történt (a szabad útlevelet megtagadták tőlük, különösen Seelmann magister úrtól, akinek esküdt ellenségei lettek, mert felbujtónak tartották] április 26-án 9 és 10 közt, amikor minden holmijukkal együtt elindultak. El nem mondható, mennyi könnyel, gyásszal, jajveszékeléssel járt ez együtt, mert a nép mind, férfiak és nők, öregek és fiatalok kiszaladtak, hogy kikísérjék őket a városból, s hogy áldást hozzanak tőlük. A bíró és a tanács is a kórházig kísérte őket, ott vett búcsút tőlük, s néhány polgárt kíséretül a sziléziai határig melléjük rendelt, aztán sírással-rívással elváltak. Ez volt a templomok elfoglalásának szomorú vége. Ű, Istenem, micsoda gyászos idők következtek a szegény népre, semmiféle szerencsétlenség vagy országos csapás nem ért fel nyomorúságos állapotunkkal. Eltűnt a tiszta tan is, sehol nem prédikálják, a templomok tele vannak haszontalan népséggel a mi szeretett hazánkban. A lázadás látszata van rajtunk s rebelliseknek bélyegeznek, ítéletet mondanak a törvényben, de nem érvényesül az ártatlanság. Elrabolják hivatalunkat, javainkat, sok veszély fenyeget, csak a hű pásztort választották el juhaitől. Türelemmel viseljük szenvedéseinket, pedig nem vétkeztünk, könyörülj rajtunk, mennyei Atyánk, bocsásd meg, amit ellened vétettünk, könyörülj, Jézus, az országon és szabadítsd fel az üldözők zsarnoksága alól.

Április 30-án a lengyelek is kiűzték a papokat a 13 városból.”