Irodalmi Szemle, 1986

1986/9 - ÉLŐ MÚLT - Véber Károly: Hain Gáspár Lőcsei krónikája

húzózkodtunk. Ezért aztán a biztos urak az alja néppel együtt a tanácsot s a bírót is ugyanolyan rebelliseknek nyilvánította, bár teljesen ártatlan volt. Mivel a dolgok ilyetén állása folytán a biztos urak semmit sem tudtak intézni, az a lehetőség maradt számukra, hogy csapatokat hozassanak s erőszakkal kényszerítsék ki az átadást. Közben az egyezség határideje lejárt, követeink pedig a rossz utak miatt nem érkeztek vissza, ezért, bár nem volt ínyünkre, kénytelenek voltunk az egyezség mellett maradni, s beleharapni a savanyú almába, hiszen temérdek bűnünk miatt az Isten büntetését vontuk magunkra, ezért a tanács az elöljáró urakkal és az egész képviselő testülettel azon tanakodott, mit kellene szegény városnak jó lelkiismerettel tanácsolni, hogy ne kerüljön végső romlásba, de nem találtak rá módot, itt volt ő királyi felsége parancsa, tehetetlenül szenvednünk kellett keresztényekként, engedelmesen alávetjük magunkat, mégis tanácsosnak tartottuk, hogy a kulcsokat csak odadobjuk, ami április 9-én az egész képviselőtestület beleegyezésével meg is történt, mielőtt az egyezség határideje lejárt volna, így a püspök Volckra gróf távollétében, aki Késmárkon volt, magához vette őket, ami Volckrát, mikor visszaérkezett, nagyon elkeserítette. 10-én délelőtt csend volt, s a biztos urak azt kérték, biztonságot szerezzünk nekik, hogy a templomba juthassanak, amit azonban nem tudtunk megtenni, ezért meg akarták várni a kirendelt segítséget. Délután azonban Novák Menyhért nagy zavargást szított a polgárság közt, ezt azonban hamarosan sikerült lecsendesíteni letartóztatása révén, a tanács ugyanis az illetőt a tanácsházára kísértette, de a zendülés újból felütötte a fejét, mert a püspök úr azt akarta, hogy a paplakot ürítsék és takarítsák ki, ezért egy Korotnoky nevezetű nemest a kulcsokkal oda küldte, akivel a biztonság kedvéért együtt ment Korváth János úr és Fürnstein Tóbiás úr is a tanács részéről, hogy a paplakot kinyissák és kitakarít- tassák: de ezt többen észrevették s elmondták a polgároknak: így az alja nép mindenféle eszközzel felszerelve mind odatődult, megrohanta a paplakot, feltörte, s kereste- benne a katolikusokat, akik azonban idejében odébbálltak, különben agyonverték volna őket, s az ide-oda rohangálással, kiabálással, káromkodással, fenyegetődzéssel, „verd agyon”, jajgatással, a harangok félreverésével olyan zendülést rendeztek, hogy azt alig lehet leírni; úgyhogy az egész tanács, bár a polgárok közt jártak és az Istenre kérték őket, könyörögtek nekik, béküljenek meg, kénytelen volt kitérni, mert az alja nép előtt nem volt biztonságban, így hát Istenre bízták a dolgot, míg aztán késő este végre magától minden elcsendesedett. De néhány legény — ahogy megtudták — összeállt, hogy a kolostort, amelyben a biztos urak voltak, megrohanja, ezért a biztos urak titkos sarkokba bújtak, megerősítették a kolostort s a tanáncsot védelemért és segítségért keresték meg, az pedig össze is gyűjtött néhány fegyverest, akire hagyatkozni lehetett, s a bormérés meg a bíró háza előtt álltak fel, így amitől tartottak, az nem történt meg; este 9-kor a város követei megjöttek a szerencsétlen és az egész evangélikus kereszténység számára káros pozsonyi rendkívüli bíróságról, és csendben beengedték őket; másnap, 11-én a bormérésben az egész polgárság előtt beszámoltak mindarról, ami Pozsonyban a rendkívüli bíróságon történt, s hogy az egyezséget miért nem tudták elkerülni a város és az egész polgárság romlása nélkül, s hogy a két rossz közül a kisebbiket választották sok előkelő egyházi és világi személy tanácsára, akiknek ugyancsak le kellett nyelniük a békát. Így határozott az udvar, s itt nem segített se kérés, se könyörgés. Meg is tették, amit akartak, így a jövőben Magyarországon nem lesz sem evangélikus templom, sem evangélikus lelkész. Elbeszélték azt is, hogy jártak az evangélikus papok, akik megtagadták az aláírást, a börtönben kemény munkára ítélték őket kenyéren és vízen, akik azonban aláírták, azok minden códmókjukkal együtt elmehettek; sokan közülük Németországba, száműzetésbe vonultak. Miután a polgárság mindezt a követektől megtudta, látta eredetiben az egyezséget is, valameny- nyire lehiggadt s belenyugodott Isten akaratába, sírássalirívással elfogadván az egyezséget; ezután a nép a templomudvarról, ahogy a tanács kérte, hazament, szorgalmasan imádkozott, igazi bűnbánatot tartott, Istenre bízta az ügyet és hű maradt ő királyi felségéhez. Erre Diependael alezredes úr Kossáról 50 emberrel megérkezett, hogy a német csapattal megvédje a biztos urakat. Másnap aztán több mint 1000 főnyi mindenféle csapat érkezett. Erre pénteken, 13-án megtörtént a templomok elfoglalása: reggel 9-kor a helyőrség erős fedezete alatt Bársony György vár,adi püspök úr, a szepesi káptalan prépostja, Volckra Ottó Ferdinánd Teofil gróf úrral együtt, a kamara igazgatójával stb. és sok más emberrel, mint pl. Csáky István gróffal stb. a kolostorból a templomba haj.